A dobozt kinyitva azonnal elénk is tárul az alul és felül egyaránt méhsejtrácsos dizájnnal ellátott Aerox 3, melyet ónix fekete vagy hófehér színekben tudunk megvásárolni – hozzánk az utóbbi variáció érkezett. Az egér mellett találunk még egy közel 1,9 méter hosszú, kellően rugalmas és könnyű USB Type-A/Type-C Super Mesh kábelt (melyet amúgy el tudunk távolítani az egérből, a könnyedebb szállítás érdekében) és egy nagyon rövid, többnyelvű használati útmutatót, melyben megtaláljuk a legfontosabb tudnivalókat. Ezen kívül mást nem kapunk, de egyéb dolgokra szerencsére nem is nagyon lesz szükségünk.

Az Aerox 3 ABS-műanyag házas borítást kapott, és mindössze 59 grammot nyom, így egy igazán könnyű egérről beszélhetünk. Amennyiben korábban egy nehezebb cincogót használtunk, úgy az ismerkedés során némileg furcsának hathat ez a fajta könnyűség (én például rendszeresen túlhúztam az egeret a célpontomon), azonban pár nap nyüstölés után teljesen természetesnek érződik. Összesen 6 gombot kapunk – kettőt a jól megszokott helyén, kettőt a hüvelykujjunknál, középen pedig egy CPI (Counts per inch) állító gombot és egy görgőt, melyet szintén használhatunk gombként. Alul még fellelhetünk két PTFE talpacskát, melynek köszönhetően az eszköz gyorsan és simán veszi az akadályokat. Egerünk jobbkezes kialakítású, dimenzióiban pedig egy lekerekített élekkel dolgozó, kisebb méretű perifériával van dolgunk, mely elsősorban a kis vagy közepes tenyérmérettel rendelkező felhasználóknak fog jó szolgálatot tenni akár munka, akár játék közben.

Az igazán izgalmas részleteket azonban nem a külső borításon találjuk, hanem azon belül. Egerünk belsejében a SteelSeries saját gyártású TrueMove Core optikai szenzora lapul, mely maximálisan 8500 CPI felbontásra képes, minimális CPI értéke pedig 300 IPS. A mikrokapcsolók akár 80 millió kattintást is kibírnak, így az Aerox 3 egy igazán hosszútávú, megbízható társsá tud válni az online csatatereken. A rácsos dizájn miatt a masina belső komponensei védtelennek tűnhetnek, ám a cégnél még erre is gondoltak, így cikkünk alanyát IP54-es tanúsítvánnyal látták el, azaz por, kosz, olaj és vízálló. Persze ennek ellenére sem javallott szándékosan összekoszolni vagy eláztatni – erős kételyeim vannak afelől, hogy meghálálná.

Bár az Aerox 3 nem igényel semmilyen szoftvert, a felhasználási élmény növelése érdekében erősen ajánlott telepíteni a SteelSeries GG-t, melyet a gyártó honlapjáról tudunk letölteni. A szoftver érzékeli az összes SteelSeries perifériánkat így az egerünket is ezen belül fogjuk tudni személyre szabni, programozni a gombokat, beállítani a CPI-t, a polling rate-et (mely 125 és 1000 Hz között szabályozható), valamint állítani az RGB fények színét, erejét, és hogy milyen sémák szerint jelenjenek meg a fények. Mindezek mellett találunk még egy lőteret is, ahol virtuális környezetben gyakorolhatunk különböző nehézségi beállítások mellett – ráadásul stressz- és tét mentesen. A szoftver kiválóan működik, a kezelőfelület jól átlátható, plusz rengeteg apró kényelmi, személyre szabhatósági beállítást találhatunk, szóval hatalmas GG ezért a SteelSeriesnek!

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

A gyártó vezetékes egere pedig kimondottan barátságos, pénztárcakímélő árazást kapott – jelenleg 60 dollárért, azaz nagyjából 20.000 Ft-ért találjátok meg a magyar boltok polcain. Ha egy megbízható, könnyű és strapabíró egeret kerestek, akkor az Aerox 3-mal nem lőhettek mellé – főleg, hogy nem is nagyon engedné.