A 2000 októberében, Brian Sullivan (az Age of Empires egyik kreátora) által alapított Iron Lore Entertainment hosszú évekig csendben dolgozott. 2006 nyarán robbantottak, amikor is megjelent a hosszú esztendők óta reklámozott Diablo-klónjuk, a Titan Quest. A szaksajtó ugyan a mennybe nem emelte a THQ kiadó pátyolgatása alatt megjelent remekművet, de sikerült jó értékeléseket kicsikarniuk (a GameRankings weboldalon 133 írás alapján 80%-on áll a cucc), e mellett pedig - legalább is látszólag, akár itt a PGO fórumát is elnézve - maguk mellé állították a rajongókat. Ezt követően, mintegy menetrendszerűen érkezett a küldetéslemez: az Immortal Throne pont olyan jól sikerült, mint az elődje - innentől fogva tehát a külső szemlélő biztos lehetett benne, hogy jól megy a szekér.
A saját munkák után ráadásul a fiúk bérmelót is kaptak: nem kisebb stúdió, mint a tavalyi, illetve a tavaly előtti esztendőben "RTS-királlyá" avanzsálódó Relic Entertainment (Homeworld sorozat, Company of Heroes, Warhammer: Dawn of War) bízta meg őket a világszerte milliós példányszámban elkelt Dawn of War harmadik küldetéslemezének, a Soulstormnak a fejlesztésével, amelyben ráadásul egy rég óta várt faj, a Dark Eldarok is szerepet kaptak. Egy szó, mint száz, a fiúkról nem lehet elmondani, hogy ne lettek volna igazi sikertörténet: összehoztak egy mindenki által szeretett (vásárlók, szaksajtó) saját franchise-t, majd pediglen bérmunkába kaptak egy legendát - mindenki azt hitte, hogy innen már csak felfele vezethet út. Azonban nem így történt.
2008 február 19-én, csütörtökön a stúdió egy szűkszavú közleményben tudatta a világgal: az Iron Lore Entertainment bezárt, visszavonulnak az aktív játékfejlesztői státuszból. A cégvezető ezután köszöntetett mondott azoknak az embereknek, akik támogatták őket az elmúlt esztendőkben, valamint a csapatnak, akik segítettek nekik a remek játékok létrehozásában, illetve a THQ-nak, aki tökéletes partner volt a fejlesztésben, valamint annak a számtalan rajongónak és vásárlóknak, akik nélkül nem juthattak volna el idáig. Hozzátette: miután az Iron Lore nem folytatja, a tehetséges emberek, akik a csapatban vannak, mostantól "szabad prédák". Ha te esetleg egy fejlesztő, vagy kiadó vagy, aki olyan embereket keres, akik készen állnak a játékfejlesztésre, dobd meg őket egy e-maillel. Hozzátette - csak úgy mellesleg -, hogy a stúdió rendelkezik egy erős és flexibilis motorral, valamint a hozzávaló fejlesztői eszközökkel, amelyet szívesen eladna licencelés céljából - ha ez érdekelne valakit is.
Mindig rossz érzés szembenézni azzal a ténnyel, hogy ebben az iparban semmi sem biztos, hogy bármelyik stúdió, amelyiket kedvelsz, hirtelen, mindenféle előjel nélkül bezárhatja kapuit. Az Iron Lore ráadásul nem is volt rossz fejlesztő: kiadott két játéka minden minőségi nívónak megfelelt, a küldetéslemezről pedig - amelyet még befejeztek a búcsú előtt - minden előzetes tesztben csak szuperlatívuszokban beszélnek. Emlékül a hír alatt álljanak itt a Titan Quest "két részének" PGO-s anyagai, valamint az a rengeteg élmény, amely számtalan hack 'n' slash rajongónak okoztak ezek a fiúk. Hiányozni fogtok, srácok!

"...a küldetéslemezről pedig - amelyet még befejeztek a búcsú előtt..."
Szerinted?!