Kezdjük is rögtön a leglényegesebb információval, a 2008-as Guru tábor augusztus 11-16. között kerül megrendezésre Balatonalmádiban, azaz hétfőn indulunk és szombaton érkezünk majd haza. A helyszín megváltozott tavalyhoz képest, a fa bungalóknak búcsút inthetünk, helyette egy nívós üdülőhelyet választottak marketingeseink, melyről a részleteket megtalálhatjátok a hely saját honlapján - www.balatontabor.hu. A tavalyi erdős helyről tehát lemondhatunk, ám így modernebb körülmények között nyomhatjuk az éjszakába nyúló LAN-partikat is - feltéve, ha magatokkal hozzátok gépeiteket!
Tavaly ebből félreértés volt, noha sehol nem ígértünk számítógépeket, mégis azt hittétek, hogy az XBox 360 állványok mellett PC-ket is biztosítunk számotokra. Nos ez tévedés volt, és ahogy tavaly, úgy idén is érdemes saját masináitokat összecsomagolni és magatokkal hozni, ha biztos részesei szeretnétek lenni a LAN-ozásnak. Hogy megkönnyítsük a dolgotokat, LCD monitorokat a rendelkezésetekre tudunk majd bocsátani, sőt, az sem elképzelhetetlen, hogy komplett gépek is lent lesznek játékokkal, melyeket bárki használhat majd – ám ez utóbbit nem tudjuk garantálni. LCD televíziókat is leszállítunk, így ha valaki a konzolját szeretné magával hozni, erre is lesz lehetősége! Mindemellett természetesen töménytelen mennyiségű ajándék vár rátok (főként játékos ereklyék), üres kézzel senki sem távozhat.
A leutazás vonattal fog történni, méghozzá a Déli pályaudvarról, de természetesen segítünk biztonságban lejuttatni a gépeiteket. Térjünk is rá az anyagiakra: a gyorsaság ez esetben is kifizetődő, ugyanis a tábor díja 34.900 forint azoknak, akik június 30-ig befizetik ezt az összeget, utána viszont már 39.900-ért válthatjátok meg a részvételt, úgyhogy érdemes sietni! Mindkét árból 10% kedvezményt adunk azoknak, akik tavaly velünk tartottak, illetve a GURU kártyával rendelkező jelentkezőknek.
Tervezett programok
Bemutatkozóest
Guitar Hero és Rock Band verseny
Exkluzív játékbemutatók
Vendégek a szakmából
Guru Team előadások
Győzd le a Guru Teamet Call of Duty 4-ben, illetve rengeteg egyéb játékban
StarCraft, Doom, World of Warcraft társasjátékok
Papír-ceruza szerepjátékok
Karaoke partik
Mező János motoros túrabeszámolója a Budapest-Bamako raliról
Szalonnasütés, strandolás, bográcsozás, számháború és egyéb mókák, vetélkedők
Éjszakába nyúló LAN-partik a Gurus szerkesztőkkel

- A PC-s játékok jövője – ajándék szoftverekkel
- A konzolok egyeduralma – ajándék szoftverekkel
- Manga, anime, mozi, társasjáték - nyereményekkel
Győzd le a Guru Teamet Call of Duty 4-ben, illetve rengeteg egyéb játékban
StarCraft, Doom, World of Warcraft társasjátékok
Papír-ceruza szerepjátékok
Karaoke partik
Mező János motoros túrabeszámolója a Budapest-Bamako raliról
Szalonnasütés, strandolás, bográcsozás, számháború és egyéb mókák, vetélkedők
Éjszakába nyúló LAN-partik a Gurus szerkesztőkkel
Apró popó! (apropó) A Levél ahogy én elnézegettem meg a telefonhívás is, nem egy automatán keresztül megy, tehát várj türelemmel, szerintem meg fog jönni...
Kockák előre! .... na meg persze éljen Neumann!!

Én Vasárnap jelentkeztem de semmi!!!
Én Vasárnap jelentkeztem de semmi!!!
Pedig azért elég rég jelentkeztem már....
Pedig azért elég rég jelentkeztem már....
Végr visszahivtak
Alig várom már Augusztus 11-et
remélem összebarátkozunk majd
Végr visszahivtak
Alig várom már Augusztus 11-et
remélem összebarátkozunk majd