Capcom manapság szinte képtelen hibázni, mert bár tavaly júliusban becsusszant ugyan egy közepesnek mondható Exoprimal, az elmúlt időkben olyan kiváló programokat rakott le az asztalra, mint a Street Fighter 6, a Resident Evil 4 és a Dragon's Dogma 2. Ezt a tendenciát pedig a Monster Hunter Wilds segítségével is folytatni kívánja a cég, legalábbis az Opening Night Live során levetített új előzetes alapján, ami látványos harcokat, új szörnyeket és tonnányi tartalmat vetít előre.

A kedvcsináló értelemszerűen a halálos fenyegetést jelentő bestiákra (ezúttal a Lala Barina mutatkozott be az újoncok közül) és az ellenük bevethető gyilokszerszámokra lett kihegyezve, de emellett a központi területről is kaptunk néhány képkockát, mert hát valahol ugye ki kell pihenni a vadászat fáradalmait. Emellett a Windward Plains (az új helyszín neve) csúcsragadozójáról, a Rey Dau nevezetű monstrumról is lerántották a leplet a készítők, ami már így videón keresztül is kellőképpen félelmetes ellenfélnek tűnik, szóval biztosan nem két perc lesz leteríteni. Az új karakterekkel és a vadászatban segédkező NPC-kel kiegészülve minden adott ahhoz, hogy a Monster Hunter Wilds képes legyen a Rise és a World nyomába érni – jövőre kiderül, hogy van-e még elég nafta ebben a franchise-ban.