Az idei év végére annyi izgalmas játékmegjelenés futott be, hogy sajnos hajlamosak voltunk elfeledkezni a nyár egyik legjobban sikerült alkotásáról, a Final Fantasy 16-ról. Ez már csak azért is szomorú, mert Clive Rosfield gigászi összecsapásokkal teletűzdelt bosszúhadjárata bizony minden szempontból kiemelkedőnek mondható, ráadásul képes volt néhány új árnyalatot is vinni a közel 40 esztendős szériába, ami felettébb bravúros teljesítmény ennyi év – és kiadott játék – után. A júniusban megjelent Final Fantasy 16 egy csodálatos látványvilággal és epikussággal megáldott narratív mestermunka volt. Tény, hogy a széria hardcore-RPG múltjából nagyjából semmi nem maradt benne, és sok szempontból rém ostoba is volt, de ha a felszínt nézzük, azért odaverte a falhoz akció terén az idei évet – most pedig ehhez kaptunk egy kis extrát az Echoes of the Fallen bővítmény képében. Lássuk, meg tud-e még lepni bármivel is a Square Enix!
Különös sötét színű (korábban nem ismert) kristályok kezdik el ellepni a feketepiacot, és ez baj. Egy minimális nyomozgatás után nagyon úgy néz ki, hogy mindez egy régóta szunnyadó Mothercrystal ébredését előrevetítő jelenség, szóval oda kell menni és jól szétverni mindent. Az Echoes of the Fallen rendkívül rövid: alig 2-3 óra alatt letudható az egész, szóval eléggé bízom abban, hogy a The Rising Tide hosszabb lesz – az előzetes hírek alapján akár 9-10 órányi tartalom vár majd ránk, de ebben azért kételkedem. A maximális szint megnövekedett, illetve kapunk új fegyvereket (például Cloud pengéjét, avagy a Buster Swordöt a Final Fantasy 7-ből) és kiegészítőket, de egyébként alig észlelhető bármi érdemleges változás az alapjátékhoz képest. Kicsit olyan érzésem volt a DLC végigjátszása alatt, mintha ez a tartalom eleve benne lett volna a Final Fantasy 16-ban egy opcionális dungeon-ként, csak kivágták és fizetőssé tették, hogy az Expansion Pass-nak is legyen valami értelme. Ettől függetlenül persze a legnagyobb rajongók igényeit lazán kiszolgálja.
Már csak azért is, mert a végső bossfight rendkívül érdekesre, élvezetesre és látványosra sikeredett. Hab a tortán a zene, ami még mindig átkozott jó – Masayoshi Soken ebben nem tud hibázni. Látványvilág terén egy centit sem mozdult előre a program, viszont a rendkívül dinamikus harcok kellőképp le tudják kötni az embert. Viszont a DLC piszok rövid. Mire eljutottam oda, hogy elkezdett beszippantani a történet és kíváncsi lettem az ősi civilizációk letűnt nyomaira, már véget is ért az Echoes of the Fallen, én meg csak ültem a tévé előtt és pislogtam. Az járt a fejemben, hogy olyasmi volt ez az egész, mint valami gyorséttermes hamburger: finom, de kevés és nem is lakik jól igazán vele az ember. 3490 Ft-ért persze teljesen vállalható és megértem azokat, akik már csak a Buster Sword vagy az 1987-es Away című dal chiptune-változata miatt beneveznek rá, viszont aki érdemi kontentet vár, az csalódni fog – majd a The Rising Tide megadja ez utóbbit, pláne, hogy Clive ott a Leviathannal nézhet szembe. Bár erre még várni kell, hiszen csak 2024 tavaszán kapjuk meg.
Az Echoes of the Fallen kizárólag PS5-re érhető el a Final Fantasy 16-hoz!
