Amikor elkezdődött a Legendás állatok széria, a rajongók fanyalgása ellenére lehetett méltatni a produkciót. Bátor vállalásnak tűnt, hogy az alkotók meg se kísérelték visszahozni az ezredfordulós Harry Potter mozik világát. David Yates biztosan valami újat keres a mágikus univerzumban, gondoltuk. Mára azonban kiderült, hogy csupán azért hiányzott a spin-off filmekből a régi epizódok hangulata, mert ezúttal nem volt kéznél egy jó Rowling könyv, aminek jellegzetes stílusát átemelhették volna a készítők. A csütörtökön mozikba kerülő Dumbledore titkai a Warner Bros. harmadik próbálkozása az elmúlt években, hogy meglovagolja a népszerű fantasy franchise régi sikereit, a friss epizód viszont még gyengébb, mint előzményei. Jelen esetben az sem teljesen világos, hogy egyáltalán mi volt az alkotók szándéka, miért készült el ez a film.
(A kép forrása: Port)
Lassított felvétel
A Dumbledore titkainál bágyadtabb, vontatottabb filmet keveset találni Hollywoodban. Hasonló lomhaság mutatkozik a karakterek viselkedésében és a produkció formanyelvét illetően: statisztikailag kiugró a lassított felvételek aránya. Szinte abszurd a mű álmoskás ritmusa, illetve hőseink folytonosan megkésett reakciói. A hetvenes években népszerű amerikai újhullám rendezői gyakran szisztematikusan húzták ki a párbajokat, az akciójeleneteket és a konfliktusokat western, bűnügyi vagy más zsánerű alkotásaikból, látványosan karikírozva a közönségfilmek valószerűtlen megoldásait. Ezúttal szó sincs ilyen típusú alkotói megfontolásról, a Dumbledore titkai mégis nélkülöz mindenféle izgalmat. A rendező mintha módszeresen menekült volna a kiélezett szituációk elől. Ha mégis sor kerül egyre, vágói-dramaturgiai eszközökkel addig nyújtja az egyes jeleneteket, míg elpárolog mindennemű suspense a sztoriból.
Általánosabb szinten pedig a fantasy élmény kezd kiveszni a Legendás állatok szériából. Az új Star Wars trilógia és A hobbit esetében is tapasztalható volt, hogy a jelenetek ugyan látványosak és „színes-szagos” helyszíneken játszódnak, a fantasy műfaj lényege, a mítoszok, a varázslat, a meseiség mégis hiányoztak a művekből. Néhány zsupzskulcs, varázslények, a Szükség Szobája vagy egy röpködő cikesz emlékeztet csupán a Harry Potter világára. A helyszínek, a karakterek nevei és néhány tárgy híján akár más franchise része is lehetne a Dumbledore titkai.
Következetlenség
Érdemes kitérni egy súlyos hibára, a következetlenség kérdésére. Különösen a fantasztikus műfajú alkotások esetében zavaró, amikor egy alkotás nem követi a saját maga által lefektetett kereteket. Jóllehet Yates rendezése néhány ponton eltér a könyvektől (pl. Aberforth gyerekével kapcsolatban), ez egyáltalán nem zavaró. Sokkal inkább a saját szabályrendszer felrúgása érthetetlen. Miután az expozíció drámai módon hangsúlyoz egy alapvetést, nevezetesen, hogy hőseink nem ütközhetnek meg személyesen, hirtelen felrúgni ezt a szabályt, mintegy izgalmas fordulatként eladni a következetlenséget, a legigénytelenebb megoldás, amit a közönséggel szemben elkövethetnek. Rowling világából kiindulva, ha van egy megszeghetetlen esküre hajazó mágikus vérszerződés, akkor azt nem lehet csak úgy feloldani. Hiába próbálja a film olyan misztikus jelenségként bemutatni Dumbledore és Grindelwald különös végkimenetelű párbaját, mint Harry és Voldemort ikerpálcáinak esetét, magyarázat híján értetlenül áll a néző a látottak előtt. Nem tudni, hogy Rowling pontosan mekkora részt vállalt a forgatókönyv megírásában, mindenesetre a régi filmek szkriptjét is jegyző Steve Kloves-szal párban végzett munkája ezúttal nem tűnik olyan briliánsnak, mint könyvei esetében.
(A képek forrása: IMDB)
David Yates rendez
David Yates Hollywood legkeresettebb érdektelen rendezője. Ő dirigálta az utolsó négy Harry Potter epizódot, amik hírhedten kevéssé tudták visszaadni a regények mondanivalóját és hangvételét. Sokan panaszkodtak már A Főnix rendje premierjét követően is, hogy nem teljesen értik minden pontját a cselekménynek. A horcruxok és a Halál ereklyéi pedig hiába voltak olyan központi motívumai az univerzumnak, mint a Gyűrűk Tolkien munkásságában, a filmek igen csekély figyelmet szentelnek ezeknek. Most itt lett volna a lehetőség, hogy Yates egy teljes epizódban mesélhessen a Roxfort igazgatójának fiatalkori tévedéseiről. Legfeljebb tíz mondatban összefoglalható, hogy mi történt egykor Grindelwald és Albus között, illetve utóbbi húgával, ami jelen filmet inspirálta. Ehhez képest még a mű kiindulópontját, hőseink motivációit sem sikerült tisztázni. Aki nem olvasta a könyveket, valószínűleg továbbra sem teljesen érti a címszereplő és az antagonista ellentétét. Történet helyett közel két és fél órán keresztül bágyadt ritmusú jelenetekben körözünk elvarázsolt helyszíneken és mágikus lények között, de nincs célja a látottaknak. Majdhogynem konfliktus nélkül pereg le a játékidő, az úgynevezett főszereplők száma pedig olyan magasra duzzad, mintha egy szövevényes sorozatról volna szó. Egészestés produkcióban összefogni ennyi karakter útját képtelenség.
A témaválasztással nincs gond, Albus ambivalens múltjára és Grindelwald rémtetteire tökéletes forgatókönyvet lehetett volna felhúzni. Yates rendezésében viszont az égvilágon semmi újat nem tudunk meg a sötét varázslóról, Dumbledore titkait pedig – ami olyan fontos, hogy a produkció címét is ez adja – még annyira sem tárja fel a film, mint az utolsó regény. Végtelenül unalmas a mű cselekményszövése és modoros a stílusa, ám a legfőbb probléma, hogy jóformán nincs története. Illetve ami keveset látunk, azt sem sikerül lezárni. Aki olvasta a könyveket, pontosan tudja, hogyan végződik Dumbledore és Grindelwald története. Ehhez képest ez a film nem kettejük személyiségére vagy bonyolult kapcsolatára koncentrál, ami újdonságot jelenthetett volna, hanem egyedül a sötét varázsló utáni hajtóvadászatot mutatja be – elképesztő vontatottsággal. A fináléban pedig kiderül, hogy készül még egy epizód, amiben pontosan ugyanaz történik majd, mint jelen műben: hőseink ismét az antagonista után kémkednek, hogy aztán ismételten megütközzön a két nagyhatalmú mágus. Ha akarnak, se tudnak spoilerezni az alkotók, hiszen a történet ezen részét már ismerjük. A Dumbledore titkait követően az marad csupán a kérdés, hány bukás kell a jegypénztáraknál, mire a Warner vezetői arra érdemesebb kezekbe adják a Harry Potter franchise irányítását.
