- Már látható az HBO GO műsorán a Visszatérés Roxfortba
- A műsorban Emma Watson elárulta, hogy ott akarta hagyni a végeláthatatlannak tűnő produkciót
- Nemcsak ő érezte kissé elveszettnek magát, Rupert Grint is hasonló emlékeket őriz
- Daniel Radcliffe szerint 14 évesen az ember még nem beszéli meg társaival ilyen jellegű problémáit
A gyerekekkel zajló forgatások esetében mindig kulcsfontosságú, hogy az alkotók mennyire tudnak foglalkozni a szünetekben az egyes színészpalántákkal. A Harry Potter filmek készítése idején széles stáb gyűlt össze, így a Dracot alakító Tom Felton elmondása szerint Daniel Radcliffe (Harry) és Rupert Grint (Ron) például tudtak egymásra támaszkodni, a náluk fiatalabb Emma Watson viszont egyedül érezte magát. Ezzel magyarázható, amiről az utolsó négy epizódot rendező David Yates beszélt az HBO GO-n frissen debütált születésnapi Harry Potter műsorban, miszerint az ötödik rész előtt felmerült Emma Watson távozásának lehetősége.
Arról már korábban is beszéltek, hogy a három főszereplő között egy ideig nem alakult ki teljes közvetlenség. A titkok kamrája zárlatában például meg kellett nyújtani a képet, amikor Harry és Hermione megölelik egymást, annyira visszafogottan és rövid ideig voltak hajlandóak egymáshoz érni. Később inkább a bulvár média csámcsogott Emma Watson rövid haján, a színésznő ugyanis csak a széria lezárulta után vágathatott magának a korábbitól eltérő frizurát. Utóbbi a január 1. óta hazánkban is látható műsorban elmondta, hogy a sorozat közepén örökkévalóságnak érezte a Harry Potter univerzumot. Ugyanakkor nem ő volt az egyetlen, akit megijesztett a produkció hossza, Rupert Grint is hasonló érzésekről számolt be.
(A képek forrása: People)
A Visszatérés Roxfortba interjújában Daniel Radcliffe elárulta, hogy akkoriban egyáltalán nem beszéltek erről, hiszen még csak gyerekek voltak. „Tizennégy éves fiúként sosem fordultam egy másik tizennégy éveshez, hogy hogy érzi magát, minden rendben van-e vele” – gondolt vissza arra az időszakra a főszereplő. Ezek az apró emlékek önmagukban nem tűnnek annyira súlyosnak, összességében viszont felhívják a figyelmet arra, hogy felnőtt alkotótársként milyen fontos különös figyelmet fordítani a gyereksztárokra – nem beszélve a média és a rajongók szerepéről. Ti mit gondoltok a jelenségről?
