A Dűne: Második rész ott folytatódik, ahol az első abbamaradt: Paul (Timothée Chalamet) és édesanyja, Lady Jessica (Rebecca Ferguson) a fremenek társaságában próbálja meg túlélni a teljes Atreides familía megsemmisítését. Ha ez nem lenne önmagában elég, Paul még bosszút is akar állni a Harkonneneken, Lady Jessica pedig szeretné, ha tényleg a fia lenne az a megváltó, akit megjövendöltek. Szóval sztoripatronból van bőven, amiket sikerül is ellőnie Denis Villeneuve-nek, ám a megvalósítás hagy némi kívánnivalót maga után.
Bevallom félve ültem be a vetítésre, mert olyan cikkcímekkel találkoztam az elmúlt napokban, hogy a Dűne második része 10/10, a legjobb sci-fi a világon, a tökéletes folytatás, Austin Butler a legkirályabb gonosztevő ever, stb. Amikor egy filmet ennyire túlhype-olnak, valahogy mindig kötelességemnek érzem, hogy én ne szálljak fel erre a vonatra, maradjak inkább két lábbal a földön, illetve fordítva: amikor valamit nagyon szétfikáznak, én abban is igyekszem megtalálni a pozitívumot. Talán emiatt, vagy csak mert túloztak a külföldi kritikák, de szerintem a Dűne: Második rész közel sem tökéletes, és el is mondom, miért.
Tegnap gyorsan átismételtem az első részt, mert az elmúlt pár évben megkoptak róla az emlékeim, azon kívül, hogy tetszett. Számomra annak a dinamikája úgy épült fel, hogy volt egy erős világépítős kezdés, aztán őrületes árulások, harcok, és akciók, majd egy kicsit leült a tempó a sivatagos részekkel. A második epizód pont úgy érződött, mintha fordított logikát követne: lassan, hosszasan építkezik, majd a film felétől (vagy inkább a háromnegyedétől) sebességbe kapcsol, és csak kapkodjuk a fejünket a robbanások és a ki-kicsoda csavarok között. És ezzel nem is lenne gond, ha nem egy 166 perces filmről beszélnénk, ami 90%-ban ugyanazon a helyszínen játszódik. És ez itt a fő probléma: egy kissé elnyújtottnak hat majd, legalábbis a laikus filmkedvelők számára, akik nem Dűne-rajongók.
No meg egy kicsit olyan, mintha ezt a sztorit valahol már láttuk volna: többször is olyan érzésem volt, hogy Neo útját követem végig, csak valamiért az egész Mátrix egy sivatagos bolygón játszódik… Mindezeket leszámítva viszont egy rossz szavunk sem lehet a folytatásra, mert nemcsak hozza az első rész minőségét, hanem néhol túl is szárnyalja azt. A sztori megfelelő mederben, megfelelő végállomás felé fut (csak lassan), a film továbbra is csodálatosan van fényképezve (ha el tudunk tekinteni a sivatagos táj egyhangúságától), sőt itt emelném ki a Harkonnenek bolygóján játszódó jelenetsort, amiről csak annyit mondhatok, hogy príma, lényegesen elkülönül a film egészéből, majd meglátjátok.
Apropó Harkonnenek: a második részben debütál Austin Butler, mint a Harkonnen család legújabb tagja. Butlert a legtöbben az Elvis-ből ismerhetik, de nemsokára Tom Hardy mellett láthatjuk a Motorosok (The Bikeriders) című filmben, jelenleg pedig A levegő urai (Masters of the Air) sorozatban csodálhatjuk meg pilótaképességeit. Butler remekül hozza a pszichopata karaktert, sok van még ebben a fiúban, de a szemöldök nélküli kopasz fejéről egyfolytában Matt Smith ugrott be - ha róla készítenének életrajzi filmet, amit Smith nem vállalna, oda is tökéletesen elmenne.
Újoncként köszönthetjük még a Dűne univerzumában Florence Pugh-t, aki szintén remekül alakítja karakterét – van egy olyan érzésünk, hogy a harmadik részben még több szerephez jut majd. Kapunk még egy kevés Léa Seydoux-t is, aki jön, lát, és mindenkit elvarázsol, főleg az egyik karaktert. Aztán indokolatlanul sokat mutogatnak még egy új szereplőt, akit a plakátra is rátettek, de semmit nem tudunk meg róla, ő csak úgy van (Souheila Yacoub). Anya Taylor-Joy titkos karakteréről direkt nem mondunk semmit, ahogy Christopher Walkenről sem, legyen elég annyi, hogy jó látni őket.
No de ne menjünk el szó nélkül a nagy visszatérők mellett sem: Zendaya, Rebecca Ferguson, Stellan Skarsgård, Javier Bardem mind-mind remekelnek, ők képesek rá, hogy a karakterüket lássuk a vásznon, ne pedig egy színészt, aki egy karaktert próbál eljátszani. Zendaya és Bardem nagyobb és fontosabb szerephez jutnak a második részben, sokat tesznek hozzá, hogy a film végére milyen emberré válik a főhős. A főhős, akit továbbra is Timothée Chalamet alakít, és aki végre megmutatja színészi kvalitásait is azon kívül, hogy bánatos kutyaszemekkel néz - élvezet volt látni, ahogy kilép a komfortzónájából.
Tehát a látvány jó, a hangok jók, a zene jó, a színészek jók, a sztori jó – akkor mégis mi a nem jó? A film dinamikája: túlságosan elnyújtott az eleje és közepe, hogy aztán kapkodva érjen véget. Persze a nap végére úgyis csak egy kérdés marad, hogy érdemes-e moziban megnézni. Erre pedig az egyértelmű válasz az IGEN - és nemcsak Dűne-rajongóknak, hanem sci-fi rajongóknak is. Ha pontoznom kéne, azt mondanám 32 híres/hírhedt popcornos vödörből 25-öt adnék rá, aminek semmi értelme. De szerencsére nem kell.
Bemutató: 2024. február 29., csütörtök
Képek forrása IMDB
