Ismered a viccet az elvakult rajongóval és a sportból köpködő ellenzékkel? Én sem, de majd közösen kitaláljuk, hiszen inkább vicces, mintsem komoly, hogy valaki szerint Wan soha nem hibázik, minden arannyá változik, amihez ér, mások meg elvből utálják a filmjeit, mondván ő maga a gonosz, és tönkre fogja tenni a moziélményt. De lehet, ez a Marvel. Vagy a Disney. Már a fene sem tudja. Szóval ott tartunk, hogy 2013-ban, mindössze öt éve elstartolt a Démonok között (The Conjuring), ami azóta nemcsak egy egészen jó folytatást produkált, hanem több mellékágat is. A játékbabás vonalat (Annabelle és előzménye) talán nem kell bemutatni, a vonat pedig nem áll meg horrorföldön, hanem zakatol tovább, amíg a menetrendszerűen érkező rémisztgetésre vágyók sorban állnak a kasszáknál. A második Démonok között egyébként összesen három negatív karaktert mutatott fel, és az egyetlen fő problémám pont az volt az érkező Az apácával, hogy még hárman együtt sem tudtak igazán jó horrorfilmet hozni, így kérdésessé vált, hogy egyedül mire lesz képes a címszereplő. Nos, úgy érzem, ez ismét rengeteg vita tárgyává fog válni a közeljövőben.
ScreenX
Mielőtt azonban rátérnék az élményre, szeretnék köszönetet mondani a hazai forgalmazónak és a moziüzemeltetésnek, amiért a direkt a sajtónak szánt vetítést Közép- és Kelet-Európa, ezzel együtt Magyarország első ScreenX termében rendezték meg, ami pont mára készült el. Az Arénában berendezett terem két oldalsó vászonnal is rendelkezik, így 3D nélkül megteremtve a térhatás illúzióját. Maga a technológia érdekes, a megoldás jópofa, papíron nagyon jól szerepel, bár talán pont nem Az apáca az a film, amivel igazán szépen lehet demonstrálni, mire is képes ez az úttörőnek számító forma. Miközben a reklámokban inkább a tájképeket mutogatták ilyen formában, a film alatt meglepő módon pont nem a szép környezeti elemeket, hanem a zárt belsőket egészítették ki a ScreenX speciális vásznaival. Egyelőre ugyanis nincs teljes egészében kihasználtságot biztosító film, a nagyjából kilencven percnek ezúttal a harmada ment a 270 fokos látóterületen. Egy próbát mindenképpen ajánlok: a későbbiekben más mozikban is megjelenik a ScreenX (többek között a The Meg vetítéseivel), illetve javaslom a hatodik-hetedik sort, azok közepét, ahonnan pont ideálisnak tűnik az élmény, miközben a nyolcadik sortól felfelé már nem tökéletes, sőt arrafelé van a két szélen egy-egy elég erős fényű lámpa, ami megzavarja a beleélést. Remélem, több is rejlik a technológiában, mert az ötletet nagyon értékelem, és fantáziát is látok benne. Sokat elmond amúgy, hogy a bemutató és demonstrálás után a jelenlévő kétharmada hazament, ezzel is mutatva, mennyire rétegműfaj a horror még manapság is – és azt, miért vágtuk kemény fába a fejszénket a horrormagazinnal.
A ScreenX működés közben. pic.twitter.com/pPMOFrBe0p
— Böjtös Gábor (@bojtosgabor) September 6, 2018
Nem vagyok én apáca
De visszatérve a Corin Hardy (The Hallow) rendezte horrorra. Az apáca ugye egy előzmény, ami azt hivatott bemutatni, hogy Valak (Valac) hogyan született, Warrenék később hogyan találkoznak vele a Démonok között második részében. Mindehhez Erdélyig kell utaznunk, vissza a világháború utáni időkig, amikor is a Vatikán egy papot (Demián Bichir), valamint egy, éppen az esküje előtt álló apácanövendéket (Taissa Farmiga) küld a kolostorba, ahol a közelmúltban valaki öngyilkos lett, miközben a helyiek is rettegik a környéket. Ahogyan az lenni szokott, az épület kísérteties, a bentlakók barátságtalanok és titkolóznak, a temetőben pedig sűrű köd gomolyog – adott minden egy jó kis borzongáshoz. Nagy poénokat nem szeretnék lelőni, bár nem is nagyon lehet, elvégre a forgatókönyv egyszerű, mint a faék, és mindössze arról szól, hogy él túl a páros két éjszakát. Vagy hogy nem.
Ami kellemes meglepetés, az tulajdonképpen a minőség. Mármint nem ez lesz a filmművészet csúcsa, sőt még csak nem is művészet, viszont vannak benne kifejezetten szép megoldások. Én ugye attól féltem leginkább, hogy Valak karaktere nem elég erős egy jó horrorhoz. Ez pedig egyébként be is igazolódott, elvégre a film legjobb pillanataiban nem szerepel a főgonosz – eredete és a helyszín maga, az atmoszféra az, ami remekül viszi a hátán a játékidő egy jelentősebb részét. Az első félben a helyi terület, a látvány, a díszlet egészen elvarázsolhatja a korai gótikus horrorfilmek kedvelőit, az élményre pedig néhány igen eltalált, kellően elvont/gonosz jelent cifráz rá. Kár, hogy Gary Dauberman forgatókönyve néha kimondottan igyekszik vissza-visszahúzni a B és ZS kategória környékére a cselekményt, amihez a vége felé egy-egy igazán kínos dialógussal is hozzájárul. No, a papot sem kell félteni, mondhatnám, hogy ő is megér egy misét, legalábbis az arcjátéka, ami vagy van, vagy inkább nincs, de legalább Taissa Farmiga igyekszik nagyszerű testvére nyomdokaiba lépni, és játéka alapján szeretnék hinni benne, hogy mire eléri az ő korát, addigra tehetségét is megörökli. Az esélye megvan rá.
Szóval Az apáca egyáltalán nem rossz, vannak jó pillanatai, a gótikus horrorhangulat miatt ajánlható, de semmi egetrengető, nem nyújt katarzist, ami részben a papírmasé figuráknak, részben a gyenge forgatókönyvnek, részben pedig a főgonosz jelentéktelenségének köszönhető. De legalább nem hosszú, nem olyan rossz, mint idén a Felelsz vagy mersz és a Slender Man. Az első Annabelle-nél egyébként mindenképpen jobb, szerethetőbb, tehát ha valaki kedveli James Wan univerzumát, az nyugodtan essen neki, de aki eddig sem bírta ezt a vonalat, az szerintem ezúttal is inkább valami mást válasszon magának.
A premier előtti vetítést és a meghívást a megnyitóra köszönjük az Intercomnak és a Cinema Citynek.
