• Jimmy Chin és Elizabeth Chan Vasarhelyi (Free Solo) forgat a két évvel ezelőtt történt katasztrófáról
  • A párosnak nagy gyakorlata van az extrém forgatási körülmények megoldásában
  • A 2018-as eset annak idején hatalmas médiafigyelmet kapott, így nem meglepő, hogy Holywoodban lehetőséget látnak a sztoriban

Jimmy Chin és Elizabeth Chan Vasarhelyi (Free Solo) a két évvel ezelőtti eseményeket feldolgozó produkción dolgozik. Annak idején hatalmas médiafigyelmet kapott a mentés, amely során thaiföldi mentőcsapatoknak egy egész focicsapatot kellett kihozniuk egy barlangból. Akkoriban még Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója is segítette a búvármentők munkáját. 

free-solo-film.jpg

A hollywoodi stúdió izgalmas lehetőséget lát a végül happy enddel végződő történetben. A nagy sikerű Free Solo című projekt mögött álló rendezőpárost feltehetőleg azért kérték fel a munkára, mert nagy gyakorlatuk van az extrém körülmények közti forgatásban. Az eset során több mint száz mentőbúvár, kilencszáz rendőr és kétezer katona vett részt a mentésben.