Hollywood az elmúlt majdnem fél évszázad során előszeretettel adaptálta minden idők egyik legjobb írójának, Stephen Kingnek a különböző műveit: való igaz, ezek nemegyszer gyenge, vagy egyenesen borzalmas feldolgozások voltak, azonban jónéhány remek, sőt, kultikus alkotás is született már a mester műveiből. King egyébként maga is nagy film és sorozatfogyasztó, legutóbb például a Csontok és skalpok című westernről áradozott saját Twitter-fiókján, és nemrég azt a két kedvenc filmjét is megnevezte, amelyek a saját történeteiből készültek. Ez az említett két klasszikus pedig nem más, mint az Állj mellém! és A remény rabjai.

King pár évvel ezelőtt adott interjút a Deadline-nak, és ebben a beszélgetésben tért ki azokra a filmekre, amik az ő műveiből származnak. Szóba került például a Ragyogás is, amit az író már-már legendásan gyűlöl (Stanley Kubrick rendező ugyanis alaposan átfazonírozta az eredeti regényt, és hiába lett belőle kultklasszikus, King szerint adaptációként egyértelműen megbukott), majd, miután felmerült, hogy van-e személyes kedvence az adaptációk között, így válaszolt:

Ó, igen! Szeretem… pontosabban van jó pár olyan feldolgozás, amit szeretek, de A remény rabjait egyenesen imádom. Mindig is élvezet volt számomra Frankkel dolgozni. Kedves fickó. Mármint Frank Darabont. És imádom Rob Reiner művét, az Állj mellém!-et is.

Persze King az interjúban többek közt azt a kérdést is megkapta, hogy mely adaptációkat szereti a legkevésbé, amire szintén készséggel válaszolt:

Úgy hiszem, van pár film, amelyek kapcsán egy kicsit úgy érzem, hogy… fuj. Ott van például az Éjjeli műszak, az a nyolcvanas években készült. Ez csak egyfajta gyorsan fogyasztható exploitation film. Meglennék A kukorica gyermekeinek a folytatásai nélkül is. Az eredetit amúgy eléggé kedvelem. Azzal szép munkát végeztek. A kisebb alkotások közül a legjobb talán a Cujo Dee Wallace-szal.

Hollywood természetesen továbbra sem lassít a King-adaptációkkal kapcsolatban: a Borzalmak városa októberben debütál a Maxon, A majom pedig 2025 februárjában kerül a mozikba.