Néhány napja a Valve végre hivatalosan is elismerte az új játékának, a nyílt titokként kezelt Deadlocknak a létezését, ami műfaját tekintve egy 6v6 alapokon nyugvó hero shooter, a gyakorlatban viszont egy jó nagy adag MOBA fűszer is került a fazékba, így az Overwatch kedvelői mellett a League of Legends és a Dota 2 kedvelői is bátran tehetnek vele egy próbát. Illetve tehetnének, hiszen hírünk alanyát továbbra is csak meghívásos alapon (invite only) lehet kipróbálni, így aztán nem mindenki vetheti bele magát a stilizált látványvilággal megáldott külső nézetes lövöldébe.

deadlock-valve-steam.jpg

A jelek szerint azonban a legendás stúdió (valamint persze a szerencsés kiválasztottak) elég sok embernek ajtót nyitott már a nemrég kissé átszabott arénába, a SteamDB mérései szerint ugyanis volt olyan pillanat a hétvége során, amikor nem kevesebb mint 164 855 játékos kergette egymást a Deadlockban, ami egy ilyen „zártkörű rendezvény” esetében kiemelkedően jó eredménynek mondható – mi lesz itt, ha ténylegesen meg is jelenik a program? Leginkább egyébként az azonos műfajban induló, nem mellesleg rengeteg pénzből készült Concord  (amiben persze nincsenek MOBA vonások) fejlesztői vakarhatják a fejüket a számok láttán, a Firewalk Studios névmásokkal és egyéb, a továbbra is csak papíron létező modern közönségnek szánt elemekkel dúsított lövöldéje ugyanis 697 (!) játékossal ért fel a csúcsra a Valve platformján, ami alapján nem csodálkoznánk, ha a Sony hónapokon belül beszántaná a csapatot.