Nagyon keveset hallottunk eddig a Doom 4-ről, ami nem csoda, hisz a fejlesztő id Software most minden erejét a szeptemberben érkező Ragere összpontosítja. Szerencsére azonban a csapat dizájndirektora, Matt Hooper egy keveset hajlandó volt mondani a Eurogamernek a játékról.
"Nagyszerű lesz. Elképesztő az egész. Nagyon sok tehetséges ember dolgozik nálunk, és nagyot nőttünk az utóbbi időben, mégis el tudtuk különíteni a Rage-en és a Doom 4-en dolgozó csapatokat. A Doom csapat a saját útját járja, és valami olyasmin dolgozik, ami boldoggá teszi a rajongókat. Próbálok annyit segíteni nekik, amennyit csak lehet. Jó ez így. El vagyunk szeparálva, azaz nem folynak össze a munkálatok, de mégis képesek vagyunk segítő kezet nyújtani egymásnak. A játék elég más lett így... összemosni a két csapatot veszélyes lenne. Nem egy újrafestett Rage-et akarunk eladni a Doom 4-gyel, és fordítva."
A lényeg tehát, hogy bár a Rage igyekszik más lenni, mint az eddigi id-játékok, félő, hogy rossz hatással lenne rá a Doom közelsége, mint ahogy a Doomra is a Rage irányvonala. Így aztán fontos elszeparálni őket.
A Doom 4 egyébként a tavalyi QuakeCon-on jelent volna meg először, de az id azt nyilatkozta, hogy a demócsapat nem állt úgy, ahogy kellett volna. Talán majd idén...