Dicsőség Arstotzkának! – 10 éves a Papers, Please, a határátkelő-szimulátor

2013-ban olyan nagyszerű játékok jelentek meg, mint a The Last of Us, a Grand Theft Auto 5, vagy az Assassin’s Creed 4: Black Flag, úgyhogy az indie piacnak nem volt egyszerű dolga, ha labdába akart rúgni az igazi nagyágyúk mellett. A Don't Starve, a Proteus vagy a Gone Home sikerrel vették az akadályt, és nem szabad megfeledkezni az akkori év talán legkülönlegesebb indie-játékáról sem – ez a Papers, Please. Ebben a célod mindössze annyi, hogy hatékony kormányzati bürokratának kell lenned. Arstotzka nemzetének határátkelőjén dolgozol, amely nagyon hasonlít az 1980-as évek keleti blokkjára, és elsődleges feladatod, hogy gondoskodj arról, hogy a határon átkelőknek minden papírjuk rendben legyen – eközben meg a családod túlélése is fontos szempont. Minden nap új dolgokkal szembesülsz: személyi igazolványok, munkavállalási engedélyek és belépőjegyek sokasodnak előtted, és persze nem egy ember próbál megvesztegetni vagy megfenyegetni. Mégis, valahol egészen különös örömöt okoz, ha jól végzed a hétköznapi feladatokat, még akkor is, ha a siker érdekében félre kell tenned az erkölcsi normáidat. A játék sivár színei és depresszív képi világa miatt úgy érezheted, hogy a lélekölő monotonitás csapdájába estél, de éppen ez a Papers, Please lényege.

Kezdjük ott, hogy eleinte egyszerűbb feladatok várnak rád. Ellenőrizned kell a határon átkelni kívánók papírjait, hogy minden rendben van-e velük. Megnézed, hogy hol születtek, férfiról vagy nőről van-e szó és hogy nincs-e valami baki a személyes adataikban. Egy fiktív ország diktatúrájában dolgozol, így külön ügyelned kell arra, hogy akit beengedsz, az ne ellenséges szándékkal érkezzen. Ha egy olyan ország van megadva neki születési helyként, amellyel Arstotzka kormánya nem ápol túl jó viszonyt, akkor egyszerűen nem szabad beengedni az adott illetőt. Később azonban a nemzetközi helyzet fokozódik. Egyre több papír kerül eléd, egyre több mindenre kell odafigyelni. Nem körözik-e az adott személyt? Mik a céljai az országban? Lehet, hogy amíg szerdán az ország Kolechiával állt háborús viszonyban, addig pénteken már Antegria a tiltott ország, ahonnét nem szabad beengedni senkit. És akkor ott vannak még a mutyizások, meg a rendszer kijátszása. Lényegében el kell döntened, hogy miként próbálsz megélni. Maradsz egy lojális bürokrata, aki minden gyanús dolgot jelent és már azt sem engedi be, aki csak 5 cm-rel magasabb, mint ami a papírjaiban áll… vagy pedig elkezded belülről bomlasztani a rendszert. Beengedsz (sőt, támogatsz) terroristákat, elfogadsz csúszópénzt, korrumpálsz és így tovább. Ez rendkívül kockázatos, mert ha egyszer rájönnek, akkor neked annyi.

Csakhogy valamiből etetned kell a családod. Ha az egyikőjük megbetegszik, gyógyszert kell szerezned neki és persze a lakbér sem fizeti ki magát. Néha rendkívül nehéz morális döntések elé állít a Papers, Please, és én némelyikkel jobban megszenvedtem, mint a This War of Mine esetében, mikor azon tanakodtam hosszú percekig, hogy a túlélés érdekében kifosszam-e az idős házaspárt vagy inkább takarodjak a házból minél előbb. A Papers, Please-nél sem egyszerűbb a helyzet, de pont ebben (is) rejlik a játék varázsa. Tökéletesen helyez bele egy fiktív ország elnyomó, kíméletlen diktatúrájába, ahol ugyanazt a monoton munkát kell végezned minden egyes nap és ha Winston Smith (1984) módjára fellázadsz a rendszer ellen, akkor sokkal rosszabb hely vár rád, mint a 101-es szoba. A játékot Lucas Pope készítette, aki egykor a Naughty Dog-nál dolgozott. Pope 2010 körül, az Uncharted 2: Among Thieves megjelenése után döntött úgy, hogy kilép a Naughty Dog-tól, és feleségével, Keikóval együtt Japánba költöztek. Saját bevallása szerint el akart távolodni az Uncharted-sorozattól és megvalósítani az önálló ötleteit. Egy rövid időre Szingapúrba költöztek, majd Pope a munkája miatt többször visszatért az Egyesült Államokba és lényegében ide-oda ingázott. Ekkor figyelt fel rá, hogy a reptereken az útlevél-ellenőrzés mennyire érdekes munkakör és ebből simán lehetne készíteni egy játékot.

Eleinte viszont nem az embereket a határon átengedő bürokrata szerepébe akarta helyezni a játékosokat. Olyan filmek hatottak rá, mint a Bourne-széria vagy Az Argo-akció, amelyekben a szereplők különféle ügyes cselekkel próbálnak más országokba be- vagy kijutni. Ezt viszont túl elcsépeltnek találta, és inkább megfordította a képletet. Maga Arstotzka részben Pope korábbi játékának, a The Republia Times-nak a helyszínéből jött, ahol a játékos egy totalitárius államban egy újság főszerkesztőjeként próbál megélni, és el kell döntenie, hogy mely sztorikat hozza le vagy hamisítja meg, hogy kiszolgálja az állam érdekeit. A Papers, Please megalkotásakor nagyban hatott rá Kelet- és Nyugat-Németország történelme, valamint a berlini fal, de persze George Orwell leghíresebb műve, az 1984 szintén visszaköszön a játék általános hangulatában. Ügyelt arra, hogy ne tartalmazzon semmilyen konkrét utalást ezekre az inspirációkra, például elkerülte az "elvtárs" szó használatát. Eleve az is nagyon sokat segített neki, hogy egy kitalált országba helyezhette a cselekményt, ami így sokkal nagyobb szabadságot adott a fejlesztésben.

A Papers, Please 2013. augusztus 8-án jelent meg és mindenhol nagyon pozitív fogadtatásban részesült. Több helyen az Év játékának is jelölték, és bár a cikk elején említett erős mezőnynek köszönhetően ezt csak kevés helyen tudta díjra váltani, az indie-piacot letarolta. 2016-ra – három évvel a megjelenése után – már közel 2 millió példány kelt el belőle. Több portot is kapott, a frissített iOS és Android verziók éppen tavaly láttak napvilágot. A Papers, Please ott van a legmeghatározóbb indie-játékok között. Apróság, de megmosolyogtató kikacsintás is egyben, hogy a 2016-os Uncharted 4: A Thief’s End 11. fejezetében van egy jópofa easter egg a játékra – a Naughty Dog volt annyira rendes, hogy ezzel tisztelegtek korábbi kollégájuk előtt. Mikor a piacon mászkálsz, térj be az egyik épületbe, ahol emberek állnak sorba. Sully megjegyzi, hogy ez vár rájuk is Nate-tel, mikor majd vissza akarnak menni az Egyesült Államokba, mire Nate rávágja, hogy "Lehetne rosszabb is… lehetne Arstotzka". Sully erre csak annyit reagál, hogy inkább ne is emlékeztessék a helyre. A Papers, Please igazi klasszikussá vált. Sokan reménykedtek egy folytatásban vagy legalább egy DLC-ben, de az az igazság, hogy felesleges lenne hozzá. Ez a játék így tökéletes, ahogy van. Képes szörnyen nyomasztó lenni, szinte folyamatosan nehéz döntések elé állít és persze több befejezéssel rendelkezik. Különleges és innovatív videojáték, amit egyszer mindenkinek ki kell próbálnia. Dicsőség Arstotzkának!