Ha valaki otthonosan mozog a Grand Theft Auto-széria világában, az tudja, hogy a Rockstar Games, valamint a kiadásért felelős Take-Two Interactive bizony nem ápol túl jó barátságot a modderekkel, aminek megannyi ígéretes projekt látta már kárát. Január közepén például arról számoltunk be nektek, hogy az említett cégeknek „köszönhetően” soha nem fog napvilágot látni a World Travel rendkívül ambiciózusnak tűnt alkotása, a GTA 4 városát a GTA 5-be varázsoló Liberty City Preservation Project, nemrégiben pedig egy újabb hasonló produkciónak kellett búcsút intenünk.

Mielőtt azonban a lényegre térnénk, íme egy kis nosztalgiázás a széria második részéről:

Néhány nappal ezelőtt Dudu kolléga is értekezett egy keveset a Project Vice nevet viselő programról, melynek alkotója (Dark Space) a tervek szerint idén ősszel érkező Grand Theft Auto 6 térképét költöztette át a franchise legutóbbi számozott fejezetébe, méghozzá az évekkel ezelőtt kiszivárgott anyagokból kiindulva. Már akkor sejthető volt, hogy a Take-Two lépni fog az ügyben, ami időközben meg is történt, a kiadó ugyanis a felhasználói jogokra hivatkozva múlt időbe tette a modot bemutató videót.

Ezzel azonban még nem ért véget a sztori, Dark Space ugyanis arról beszélt a legújabb videójában, hogy – további jogi lépéseket elkerülendő – a modhoz vezető linkeket is eltávolítja a Discord-szerverről, így aki eddig nem élt a letöltés lehetőségével, az most már nem is tudja beszerezni a térképet. A modder egy március 23-án közzétett X bejegyzésben kiemelte, hogy számított ugyan erre a lépésre, azt azonban furcsának tartja, hogy a cég még csak egy email megírására sem vette a fáradtságot, hiszen ha időben figyelmeztetik, kérdés nélkül levette volna a szóban forgó képsorokat. Sajnáljuk, hogy a Take-Two miatt hónapok kemény munkája ment a levesbe (ismét), de bízunk benne, hogy mire a falevelek lehullanak, már a GTA 6-ban is bejárhatjuk a GTA 6 terepeit.

A borítóképek forrása: Rockstar Games