Az emberiség minden eddiginél nagyobb veszélynek van kitéve, hiszen az idegenek a dzsungelekből kilépve a nagyvárosokat ostromolják -- köztük New Yorkot is, ám szerencsére az amerikai hadseregnek van pár különleges katonája, élükön Prófétával, így az emberiségnek még van esélye a túlélésre, igaz ez az esély aprócska, de megéri küzdeni. És küzdeni is fogunk New York sugárútjain, a felhőkarcolók tetején, de még a metróalagutakban is. Egy idegen sem lesz biztonságban az idei év végén, mikor PC-n, Xbox 360-on és PlayStation 3-on bevetésre indulunk.
![Crysis 2](/uploads/games/headers/crysis-2-fejleckep-8f71f7165fc7331fa867.jpg)
Crysis 2: Íme az első játékképek
Befutottak ez első nagy felbontású képek a Crysis-sorozat New Yorkban játszódó folytatásából.
Támogass minket!
A PC Guru februárban indította el támogatói programját, azzal a céllal, hogy az új, online érában is segíthessétek a magazin hosszú távú működését. A közösségi támogatáson keresztül biztosítható, hogy még több hírrel, teszttel, előzetessel, kritikával, beszámolóval, videóval és egyéb érdekességgel kedveskedhessünk számotokra.
Kapcsolódó információk
Crysis 2 megjelenés:
2011. március 25.
Crysis 2 gépigény:
CPU: 2000 MHz,
RAM: 2048 MB,
VGA: 512 MB,
HDD: 9 Gb
Pl.: a HD 5970 itt magyarországon 130-150e forint, kint külföldön (London) én darabját vettem 60e forintnyi fontért. Magyarán a CF rendszerem olcsóbb volt mint itt magyarországon egy HD5970-es ára. Szinte féláron vannak a cuccok. Sőtt van ami még kevesebbe is kerül mint a félár. Jah am azt nem írtam oda hogy a Gépházam meg Cooler Master STORM Sniper.
Ha valakinek kellenek cuccok és nincs Londonban ismerőse akkor az írjon.
Üdvözlettel és Tisztelettel: ReDLinE-=-SnIPeR
Te nagyon buta vagy xD
Processzor teljesítményét nem csak órajel határozza meg. Hanem még sok tényező: cache nagysága, magok száma stb. i7 a legerősebb processzor, egyik AMD se ér a közelébe....
Alaplap 890GXM-G65
AMD Phenom II 985 Black Edition (4*3.87GHz gyári) 4.5GHz-en fut.
2*XFX Radeon HD5970 (CrossFire 4GB)
16GB DDR3 1666MHz-es ram.
3*1Terra Samsung Winyó meg 1.5Terra WD (SATAIII)
1*SAMSUNG BLUE-RAY disc író. (SATAIII)
24" Samsung 2443BW monitor (1920*1200)
1200Watt FSP táp.
CPU: 2 mag, 2.8GHz
RAM: 2.5giga
VGA: 512MB DX10 kompatibilis. (1GB DX11)
18giga szabad merevlemez terület.
1MB/s-es internet az online gaminghoz.
Remélem a környezett amortizálható lesz.