• Cillian Murphy szívesen lenne Ken
  • A Barbie foytatásában
  • Erről a Cinéfilos-nak adott interjúban beszélt
  • Meglepően erős váltás lenne az Oppenheimer után

Cillian Murphyt nem sokszor látni vidám, színes-szagos filmekben vagy sorozatokban, hiszen a 28 nappal később, Nolan Batman trilógiája, a Hang Nélkül 2 vagy épp a Birmingham bandája is eléggé sötét hangulatú, sok esetben a horror műfajába sorolható alkotás. Nincs ez másként legújabb filmjével, az Oppenheimerrel sem, amely az emberiség történelmének egyik legnagyobb, és egyben legveszélyesebb felfedezéséről szól, és amiért jó eséllyel Oscar-jelölést is fog kapni néhány hónapon belül. Christopher Nolan életrajzi thrillerével éles ellentétben áll a Greta Gerwig rendezte, ugyanazon a napon bemutatott Barbie, ami túlzás nélkül letarolta a filmvilágot, így nem lenne meglepő, ha a stúdió egyszer csak berendelné a folytatást. Amiben egyébként maga Murphy is nagyon szívesen szerepelne – természetesen nem Barbie-ként.

cillianken.jpg

A kép forrása: British GQ

A valódi jelenséggé vált dupla premier miatt az újságírók is eléggé irányítottan kérdezgetnek a filmek kapcsán, így Cinéfilos például azt szerette volna megtudni Murphytől, hogy szerepelne-e egy esetleges Barbie folytatásban. "Lennék-e Ken a Barbie 2-ben? Naná!" – nyilatkozta a színész. "Csak kerüljön elém egy szkript, és beszéljünk róla. Már alig várom, hogy láthassam a filmet. Úgy gondolom, remek időszak ez a mozi számára, hogy két ilyen alkotás is bemutatásra került a nyáron." – tette hozzá. Ryan Gosling alakítását egyébként az egekig magasztalta a szakma (a közvélemény szerint még Margot Robbie elől is sikerült ellopnia a show-t), szóval egy ilyen vidám, folyton humoros karakterrel is nagyot lehet gurítani a filmvásznon.