Channing Tatum önálló Gambit-filmje hosszú utat járt be, mire a 20th Century Fox felvásárlásával kukába dobták a projektet. A karakter élőszereplős formában a 2009-es X-Men kezdetek: Farkasban mutatkozott be, akkor még Taylor Kitsch megformálásában, ezután az X-franchise producere, Lauren Shuler Donner tett egy nyilatkozatot arról, hogy kifejezetten érdekli egy szólófilm tető alá hozása. Ez nagyjából 2014 elején történt, és Tatum már akkor leszerződött a feladatra, azonban a munkálatok sehogy sem haladtak, és közben több rendező, köztük Rupert Wyatt, Doug Liman, Gore Verbinski, sőt, még a Deadpool & Rozsomák direktora, Shawn Levy is szóba került, mint lehetséges jelölt, ám a film képtelen volt kikecmeregni a fejlesztési pokolból. Aztán jött a hírhedt Disney-deal, és elkaszálták az egészet – ám úgy néz ki, Tatum még nem adta fel, továbbra is reménykedik benne, hogy megvalósulhat a dolog, erről egy Variety-nek adott interjúban beszélt, amikor az újságíró rákérdezett, hogy lehet-e végre valami a Gambitből:

Nagyon remélem. A szavaid jussanak el Isten fülébe. Írd meg az újságban, hogy megvalósulhasson, barátom! Kérlek!

deadpool-wolverine-cameos.jpg

A színész nem az a típus, aki csak hátradőlve várja, hogy a sült galamb a szájába repüljön, a Disney-vel és a Marvel Studiosszal is közölte, hogy ő bizony feltétel nélkül benne lenne a dologban: „Még szép, hogy mondtam nekik. Az utóbbi 10 évben folyamatosan mondogatom, hogy meg szeretném csinálni. Bob Iger és Kevin Feige kezében van a dolog. Istenhez imádkozom miatta.

Ugyebár Tatum feltűnése a szerepben a Deadpool & Rozsomák egyik lemeglepőbb, egyben legparádésabb cameója volt, ami főleg Ryan Reynolds számlájára írható, és a sztár nem rejtette véka alá, hogy mennyire hálás ezért a nagyszájú zsoldos megszemélyesítőjének: „Azt hittem, hogy örökre elveszítettem Gambitet, de Ryan Reynolds harcolt értem és Gambitért. Valószínűleg örökre az adósa maradok. Mert egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy én valaha is tudnék akárcsak hasonlót tenni érte. Szeretlek, haver!