Adott egy kezdő sziget, kezdő titánokkal és kiképzett szárnyasokkal, no meg persze a folyamatosan nyomuló tengerrel: sehogyan nem jó ez így. A hajóroncs alapján vélhetően bajba kerültem, mint főhős, és hát, ugye jó lenne a szigetről hazamenni. Vagy legalábbis elindulni, az út ugyanis hosszú, rögös és veszélyekkel tele. Túlélésről van szó, némi mitikus körítéssel, csapatjátékkal (ez sajnos az Early Access-állapot miatt erősen ritkás, mivel nem nagyon vannak még játékosok) és egy bazinagy, a távolban lassan körbe-körbe sétáló, lézerszemű szuperteknőssel. Ő sem lesz a barátunk…
Az első és nehezen múló idegállapotot a játék irányítása okozta: az egér-WASD kombó itt valahogy borzasztó élmény. Irgalmatlanul nehézkes megszokni a kameramozgás-testmozgás összehangolását, és az értékelések szerint ezzel nem vagyok egyedül. Ez főleg akkor kellemetlen, amikor mondjuk 4-5 ellenfél vesz körbe, folyamatosan engem ütve és lökdösve, és persze csak arra tudok csapni, amerre a karakterem felsőteste is néz, ami pedig a legritkább esetben fordul arra, amerre a feje. Ezt a részt nagyon nem szerettem és rányomta a bélyegét az egész kapcsolatunkra.
Pedig a szemnek egyébként bőven van mit látnia: a központi szerepet betöltő tenger és annak mozgása szerintem gyönyörű, a táj szépen kidolgozott, a tárgyak, bútorok, épületek is remek darabok. A túlélés lényege itt is az építkezés, az egyre bonyolultabb szerszámok, fegyverek, segédcuccok összeállítása. Ezekhez pedig két dolog kell: XP és nyersanyag, melyeket szépen, menet közben innen-onnan összeszedünk. Néha a szó szoros értelmében, a hullámok ugyanis, mint igaziból is, visznek magukkal mindent. Szerencsére hoznak is, így bóklászás közben is szembe jöhetnek komplett, de nyers felsőcombok, kókuszdiók, madártollak, teljes fatörzsek, és ezmegaz.
A probléma a tárolással van, mivel a játék meglehetősen szigorúan bánik tárhelyünk nagyságával. Mindezt ráadásul úgy, hogy az egyik szigetről a másikra utazva csak az jön velünk, amit a szütyőnkbe süllyesztettünk indulás előtt. Pedig elméletileg egy nyílt világú kalandjátékról van szó, ahol csak meg kéne tudni, mi az a Turtle Titan (ő a lézerszemű, távoli főgonosz), és hogyan lehet vadul tarkón csapni, ehhez azonban sokat kell vándorolni, és ehhez néha hiányzik az előző helyszínen beládázott szajré.
A harc maga a lehető legegyszerűbb: semmi kitérési, elhajolási vagy elugrási lehetőség. Klasszik szembenállós csihipuhi, ahol azért a mozgás már említett kihívásai mellett például a célkereszt teljes hiánya teszi izgalmasabbá a dolgot, de ez mondjuk, a tárgyak összeszedésénél is gáz. Sok sikert például, ha a földön egymáson heverő tucatnyi cucc közül szeretnéd felszedni azt az egyetlen egyet, amire szükséged van. Lesz ott anyázás, rendesen.
A fejlődés a megszokott, így a mindenféle tevékenység után kapott XP-vel jár a szintugrás a többféle képességterületen. Emellett a szintén ismert módon, egymás után nyithatók meg különböző berendezések, felszerelések, fegyverek, páncélok és tárgyak. Nagy meglepire ne számítson tehát senki ezen a területen. Ellenben, ha már meglepetés, akkor a tűzhely, hát, tüzes. Egy rendesen megrakott tábortűz fel is gyújt a környéken mindent, így a konyhát azért illik a tábortól és annak berendezéseitől messzebbre költöztetni.
Jöttem, láttam, elrakom. Szerintem, annak ellenére, hogy folyamatosan érkeznek a javítások és fejlesztések, egyelőre érdemes megvárni a kipofozgatott, véglegesnek szánt változatot és utána kipróbálni. Én is így fogok tenni, mert érzem én, hogy több van ebben, mint amit most mutat.
