Szinte hihetetlen, de megint ott tartunk, hogy kellemes karácsonyt kívánunk mindenkinek – mintha csak tegnap lett volna, hogy megfogalmaztam a tavalyi hírt. Vagy a tavalyelőttit. Vagy az azelőttit.

Persze mindegy, milyen évet írunk, az üzenet ugyanaz: nagyon boldog karácsonyt kívánunk mindenkinek! Legyen szép ünnepetek, finomságokban és játékokban gazdag szentestétek, és persze az ajándékok is kápráztassanak el benneteket.

A szokásos sallangokon túl azonban a PC Guru is készül pár meglepetéssel: december 24. és január 6. (tehát vízkereszt) között minden nap sorsolunk majd egy teljes értékű PC-s vagy konzolos játékot a Facebook-oldalunkon. A nyereményjáték-sorozat tehát 24-én indul, 16:00-kor – ahhoz, hogy részt vegyetek rajta, mindössze lájkolnotok kell a PC Guru Facebook-oldalát, majd a nyereményjáték-posztok alatt kommentelni és lájkolni, a szabályoknak megfelelően. Minden nyertest január 6-án sorsolunk majd, szóval lesz idő terjeszteni az igét.

És ez még mindig nem minden: nemcsak a Facebookon lesz ugyanis játék, hanem itt, a PC Guru Online-on is, a kettő azonban nem függ össze egymással, szóval minden fronton játszhattok egy-egy videojátékért! Ráadásul a PGO-s játék már ma, december 23-án este nyolckor kezdetét veszi.

Kellemes ünnepeket kívánunk!

Boldog karácsonyt!