Az utóbbi néhány év vitathatatlanul legnagyobb, legérdekesebb DC Comics-os rejtélye a kozmikus erejű Möbius-székkel és egy egyszerű, ám annál fontosabb kérdéssel kezdődött. Ugye a kiadó 2011-ben ismét újraindította (már ki tudja hányadjára) saját képregényuniverzumát a New 52-vel, amelyben régi történeteket, idővonalakat és karaktereket tett semmissé, másokat pedig újrafeldolgozva vagy újraértelmezve tárt az olvasók elé. A kezdeményezés ugyan nem indult rosszul (Scott Snyder Batman-sztorijai például azóta a Bőregér mítoszának legjobb pillanatai közé tartoznak), ámde a lelkesedés nem tartott sokáig, és útközben a legtöbb cím jobb esetben érdektelenné, rosszabb esetben önmaga halovány árnyékává vált (igen, még a Snyder-féle Batman is), és miután már az eladási adatok is kétségbeejtőek lettek, a kiadó szép lassan elkezdte elkaszálni a különböző sorozatokat, majd végül egy újabb reboot mellett döntött.
A grandiózus relaunch-hoz természetesen egy ugyanannyira grandiózus, világrengető konfliktus is dukált, amely a Darkseid War című történet képében meg is született. Írója az a Geoff Johns volt, aki a New 52 kezdete óta magabiztosan vitte az Igazság Ligája kalandjait, és aki már régóta egyfajta megkerülhetetlen atyaúristen a DC-nél – szerzeményeit szinte lehetetlen felsorolni a teljesség igénye nélkül, és lassan nincs már olyan szuperhős, akit hosszú pályafutása alatt ne dédelgetett volna. A New 52-t kvázi lezáró Darkseid War ütött is rendesen, ahogy illik, és Johns-nak az epikus összecsapások, a hősies, nagy tettek és a még nagyobb tétek közepette még arra is volt ideje, hogy egy rövid, alig néhány paneles jelenetben úgy megkavarja a képregényes állóvizet, hogy arra a Titkos invázió skrullos hatalomátvétele óta még nem volt példa a kilencedik művészeti ág történelmében.
Bővebben: mialatt a Liga összecsapott legnagyobb ellenségével, Darkseid-dal, Batman talált egy Möbius-széket, amelynek többek közt az a funkciója, hogy aki beleül, annak kérdéseire egyértelmű, őszinte válaszokkal szolgál – és miután Batman próbára tette (megkérdezte, ki ölte meg a szüleit), ősellenségének, Jokernek az igazi nevét is megérdeklődte. A szék azonban ekkor felfedte, hogy valójában nem egy, hanem egyszerre három különböző Joker létezik – ez pedig, a modern bulvársajtó szakkifejezésével élve „felrobbantotta az internetet”. Bő négy éves ugrás az időben: a DC Rebirth néven újraindított univerzuma többé-kevésbé szépen muzsikál, Alan Moore kultikus mesterművét, a Watchment a DC-univerzum fő-kontinuitásába integráló Doomsday Clock című maxisorozat sem akasztotta ki annyira a rajongókat, mint arra sokan számítottak.
De Johns még adós volt a nagy Jokeres rejtély felfedésével, amelyről időközben számtalan teória és elmélet látott napvilágot, ráadásul az olvasók izgatottsága és az alapból is az egekben lévő elvárások a három számból álló minisorozat bejelentése, illetve a képregény megjelenésének folyamatos tologatása miatt csak még magasabbra hágtak. Egyértelmű volt, hogy ennek a sztorinak nagyot kell durrantania, és valami olyan dolgot kell kitalálni, amitől az olvasók tényleg ledobják az ékszíjat és a padlón keresik majd az állukat – nem lehet elbliccelni, nem lehet elsumákolni, úgy kell kijátszani a lapokat, hogy a végeredményt látva azt mondhassuk, ilyesmi eddig még tényleg nem történt Batman-képregényben. Azaz: a sztorinak egyszerűen fel kellett nőnie, nem csak az elvárásokhoz, de ahhoz a frappáns, izgalmas fordulathoz, amit Johns még a New 52 hajnalán hidegzuhanyként öntött rá a rajongókra. Hogy sikerült-e? Nyilván eleve elvetélt ötlet volt.
Pedig ettől függetlenül Johns mindent megpróbál. Szépen felsorakoztatja a három, külsőségeikben majdnem ugyanolyan, de személyiségjegyeikben mégis különböző Jokert, akik gyakorlatilag a karakter három nagy, klasszikus korszakát képzik le. Először is ott van A Bűnöző, azaz a DC Aranykorának Jokere, aki talán mind közül a legeszesebb és a legkomolyabb: gonosz, egyben mesteri terveivel folyamatosan borsot tör Batman orra alá, és ezzel együtt Gotham rendőrségének és a város ártatlan lakosainak az életét is megkeseríti. Meglepően pragmatikus és bölcs (önmagában már az a tulajdonsága is különállóvá teszi a többi változattól, hogy – saját bevallása szerint – a nevetés kínzó fájdalmat okoz neki), szóval teljes mértékben azt a jellemet hozza, amit a Batman-képregények legeslegelső számában is megismerhettünk (de említhetném akár a Bőregér kezdeti éveit bemutató Hosszú Halloweent is, amely lényegében arról szól, hogy az újonnan felbukkant torzszülöttek – élükön Jokerrel – hogyan veszik át a hatalmat a régimódi, tradicionális, vaskalapos gothami maffia-családoktól).
Aztán ott van A Bohóc (az Ezüstkor Jokere), a campy, színes ruhákba öltözött showman-szerű csínytevő. Puszta szórakozásból kegyetlenkedik, csupán csak fel akarja magára hívni a figyelmet, és teátrális cselekedetei, illetve dialógusai alapján leginkább a Detective Comics 475. számában látható Jokerre (A nevető hal című sztori) és a Halál a családban Jokerére hasonlít, aki egy feszítővassal kegyetlenül halálra verte a második Robint, Jason Todd-ot, aki eme tragikus esemény hatására vált Vörös Sisakká. Majd végül, de nem utolsós sorban ott a triumvirátus harmadik, egyben legveszélyesebb tagja, A Komédiás, a romlott, szadista pszichopata, azaz A gyilkos tréfa Jokere (a Bronz, illetve a Modern korból), aki annak idején hasba lőtte és kerekesszékbe küldte Barbara Gordont, alias Batgirlt. Torz humorérzéke és hátborzongató mosolya mögött egy sötét szörnyeteg rejlik, aki csillapíthatatlan gyűlöletet érez az egész világ iránt, élvezettel kínozza Batmant és mindenkit, aki közel áll hozzá, és bevallottan gúnyt űz abból a meggyőződésből, hogy a közte és a Batman közti rivalizálásnak valami mélyebb értelme van. A képregény tehát lényegében három, pszichikailag és lelkileg sérült ember szellemi és fizikai szinten zajló káosza három olyan emberrel szemben, akiknek életében hatalmas fordulópontot jelentett a Jokerrel való találkozás, és ezért örökös, elmondhatatlan és elszakíthatatlan kötelék fűzi őket össze.
A koncepció mögül könnyen kihallatszik Joker azon törekvése, hogy megszabadítsa önmagát és a szuperhős-triót a külső-belső béklyóktól, ezért nem ismer sem istent, sem embert, mindenkin átgázol a céljai végett, és közben gyilkol, kínoz, térdre kényszerít, csak hogy elérje őket. A baj viszont az, hogy a Három Joker már ezt a vonalat is csak félig-meddig képes hitelesen átadni, és Jason Fabok gyönyörű, csodálatra méltó rajzain kívül, úgy ahogy van, megbukik. A probléma kimondottan összetett, a végső kudarcban legalább akkora szerepet játszik a Batman-mitológia több mint nyolcvan éves története, mint az, hogy a képregény egyszerűen képtelen méltó módon tovább görgetni a Darkseid Warban felvezetett, innovatív ígéretekkel kecsegetető rejtélyt.
Utóbbi egyenesen következik előbbiből: temérdek mennyiségű történet és értelmezés született már, ezerféle író vitte ezerféle irányba a karaktereket, ezért egyre nehezebb lesz igazán nagyot mondani, főleg úgy, hogy új, ütős figurák helyett a már bejáratott, több tízéves szereplőket melegítik fel újra és újra (mondjuk ez nem csak Batmanre, hanem úgy en bloc az összes szuperhősképregényre igaz). Batman és Joker kapcsolatáról is mindent elmondtak már, amit lehet, így a hangzatos reklámszöveg, hogy a Három Joker klasszikus, megújító mű, ami új alapokra helyezi a figurákat, teljes mértékben alaptalan, egyáltalán nem fedi a valóságot, és már-már röhej-kategória – főleg, hogy a közelmúltban ugyanez Scott Snydernek (Halál a családra, Végjáték) és Sean Murphynek (A Fehér Lovag, A Fehér Lovag átka) kiválóan sikerült. A Három Joker ezekkel szemben nem hoz újat, nem hoz változást, nem derül ki belőle semmi és nem magyaráz meg semmit.
Johns (aki, bár valóban a jelenkori DC legnagyobb pápája, írt ő már rosszat is, csak ezekről a hazai közönség nagy része vajmi keveset tud) csak cselekményben képes gondolkodni, karakterekben nem, így a három Jokerről lényegében szinte semmit sem árul el, de a hangulatteremtés is kimerül az Alan Moore tipikus stílusjegeit majmoló hatásvadász elemekben, régi, klasszikus képregényekből lenyúlt panelekben, és egy erőltetett szerelmi szálban, ami ráadásul még bele is kavar Batman-sorozat fősodrába. De ez még a kisebbik baj, a sztori végkifejlete a Darkseid War bizonyos eseményeinek is ellentmond, amit ugyan ki lehet magyarázni, de az mégis inkább utólagos rajongói mentésnek tűnik, mint frappáns és sejtelmes írói trükközésnek. Sőt, kvázi az egész sztori, a felvezetéssel, a tényleges cselekménnyel, a lezárással és mindennel együtt egy hatalmas parasztvakítás, ami csak arra volt jó, hogy Johns pár évre jól feltolja az olvasók pulzusát, hogy aztán szépen kipukkantsa a nagyra fújt lufit, ami csak üres alibizéssel és jobbára bosszantó fan service-el volt tele.
Apropó fan service: nyilván Johns egy ilyen gigantikus horderejű (pontosabban egy annak látszani akaró) történetnél nem bírta ki, hogy ne nyúljon bele minden idők egyik, ha nem a legjobb Batman-képregényébe, A gyilkos tréfába, ám ezzel a húzással csupán Alan Moore mesterművének jelentőségét és örökségét rombolja. Ebben a formában teljesen szükségtelen és felesleges az egész hajcihő, igaz, a sematikus narratíva és a fináléban sebtében visszaállított status quo fényében ez már nem oszt, nem szoroz.
A Három Joker olyan, mint amikor egy gyönyörű, gyémántberakásos pisztoly ahelyett, hogy elsülne, vagy minimum kipukkanna belőle egy pálcára feltűzött BANG! feliratú zászló, a ravasz meghúzásakor csak szánalmasan kattan egyet. Egy szép dobozba csomagolt, díszes masnival körbekötött nagy semmi, ami vitatható ellentmondásaival (amiket az alkotók nyilatkozati csak még jobban megkavartak) egyúttal arra is rávilágít, hogy a mainstream szuperhősképregényekben tulajdonképpen nincs olyan, hogy kánon. Csak egy rakás sztori van, melyeknek egy része egyáltalán nem az, míg másokat maximum csak egy ideig kezelnek kánonként, majd végül kitörlik őket – voltaképp semmi sincs kőbe vésve, semmi sincs biztonságban. A Három Joker miatt is felesleges aggódni, úgyis jön majd egy újabb univerzum-reboot, ami eltörli az egészet – ha nem az Infinite Frontier nevű relaunch, akkor majd a következő. Ilyen ez a popszakma.
A képek forrása: Comic Book Extra
