Az enyhén szólva is vitathatatlan tény, hogy Joaquin Phoenix napjaink egyik legjobb, legismertebb színésze. A különc sztár számos ikonikus filmben szerepelt már, és olyan nagy rendezőkkel dolgozott együtt, mint Ridley Scott, Spike Jonze és Paul Thomas Anderson – lenyűgöző karriert mondhat magáénak, amely a kisköltségvetésű, művészi projektektől egészen a hatalmas, dollárszázmilliókat hozó kasszasikerekig terjed. Az olyan népszerű ikonok, mint Johnny Cash, Joker, vagy Bonaparte Napóleon életre keltésének köszönhetően Hollywood egyik legmegbízhatóbb nevévé nőtte ki magát, aki páratlan teljesítményével rendre képes lenyűgözni a kritikusokat és a közönséget, annak ellenére, hogy a nehéz gyerekkor, az álomgyár veszélyes befolyása, valamint testvére, River Phoenix halála minduntalan meg-megpróbált borús árnyékot vetni a munkásságára és a magánéletére egyaránt. Ő azonban végül mindig képes volt felülemelkedni a celebvilágban elnyűhetetlen szériatartozéknak számító allűrökön, illetve egyéb botrányokon is, és mióta feltűnt Ron Howard 1989-es filmjében, a Vásott szülőkben, hatalmas szeletet vágott ki magának Hollywood gigászi tortájából.
Profizmusára sosincs panasz, sokoldalúsága egyszerűen nem ismer határokat, és kérdés nélkül hajlandó szívét-lelkét, sokszor annál még jóval többet is beletenni egy szerepbe. Karakterei általában kétségbeesettek, magányosak, keresik a megváltást, Phoenix pedig olyan mélységgel, olyan emberien formálja meg ezeket a figurákat, hogy az rendre megrázó, egyenesen hihetetlen testi és lelki transzformációkat eredményez. És most pontosan ezekről lesz szó: a közelgő új Joker-film apropójából rangsoroljuk a színész 10 legnagyszerűbb alakítását – nem pedig a 10 legjobb filmjét, még mielőtt valaki félreértené. Mert bár a lassan 40 éves pályafutása alatt azért jó pár gyenge próbálkozásban játszott, az egyeteme konszenzus alapján azzal talán mindenki egyetért, hogy akármilyen rossz vagy gyatra is volt a végeredmény, Phoenix performanszára sosem volt panasz.
10. Beépített hiba (Inherent Vice, 2014)
Paul Thomas Anderson pszichedelikus, erősen LSD-szagú krimije ugyan egyáltalán nem a rendező legjobb, legemlékezetesebb munkája, mégis kellő őrülettel és bizarr stílussal adaptálja át Thomas Pynchon azonos című regényét mozgóképr. Phoenix tökéletesen hozza a furcsa, kissé emészthetetlen jellemű főhőst, illeszkedve ezzel a film delíriumos, sokszor kifejezetten követhetetlen narratívájához. A ’70-es évek kábító szmogjában ide-oda sodródó drogos magándetektív, Doc Sportello a színész hosszú pályafutásának talán legviccesebb alakítását nyújtja, és bár a teljesítményéért még egy Oscar-jelölét sem kapott, sokan gondolják úgy, hogy igenis megérdemelte volna. Azt, hogy a mellőzése Anderson, a megszokott színvonaltól egy fokkal gyengébb rendezői teljesítménye miatt történt-e, vagy azért, mert az Amerikai Filmakadémia mindig is elfogult volt a komikus szerepekkel kapcsolatban, már sosem tudjuk meg, mindenesetre bárhogy legyen, ez egyáltalán nem halványította el Phoenix kihunyhatatlan csillagát.
9. Napóleon (Napoleon, 2023)
Phoenix, miután több mint 20 évvel korábban először állt össze Ridley Scottal, a Gladiátor című történelmi eposzban, a páros ismét egyesítette erejét egy újabb periodikus drámában, melyben a színész Franciaország egyik leghírhedtebb uralkodójának életét követhetjük nyomon, a felemelkedéstől kezdve az uralkodáson át egészen a törvényszerű bukásig bezárólag. Ahogy Commodus esetében, úgy Phoenix Napóleonként is példaértékű tehetséggel személyesítette meg a gonosz, ördögi hajlamú zsarnokot: ambiciózus, kissé félrevezetett figuraként ábrázolja, akinek szeméből emberfeletti rettenthetetlenség sugárzik, és hihetetlen könyörtelensége révén mindent elér, amit akar. A színész mondhatni már hozzászokott az ilyen karakterekhez, kisujjból kirázza az ilyesmit, hipnotikus és karizmatikus jelenlétének hála profi módon szellemült át kegyetlen diktátorrá.
8. Nyugi, gyalog nem jut messzire (Don’t Worry, He Won’t Get Far on Foot, 2018)
Phoenix először az 1995-ös Majd megdöglik érte című zsánermixben működött együtt Gus Van Sant rendezővel, a Nyugi, gyalog nem jut messzire címmel ellátott életrajzi filmben pedig a híres karikaturistát, John Callahant formálja meg, akinek az alkoholizmussal vívott hosszú küzdelmét kellő őszinteséggel, komolysággal és humorral sikerült vászonra álmodni. A művész ittasan autóbalesetet szenved, amelynek következtében tolószékbe kényszerül, ezt követően egész életét a rajzolásnak szenteli. Phoenix tőle megszokott módon, buggyos narancssárga parókát öltve csempész megható és mély emberséget a figurába, ami sikeresen megmenti a filmet attól, hogy túl sötétté váljon, és menthetetlenül magába forduljon. Teljesítményével voltaképp megmutatja, hogy kellő akarattal és munkával mindenki meg tudja menteni önmagát, és az a bizonyos megváltás egyáltalán nincs annyira messze, mint azt sokan gondolják.
7. Amitől félünk (Beau Is Afraid, 2023)
Ha azt mondjuk, hogy az Amitől félünk fura film, akkor még finoman fogalmaztunk. Ari Aster három órás eposzát nehéz lenne pontosan beazonosítani, de dióhéjban egy szerény modorú, paranoiás férfiről szól, aki szürreális odüsszeiára indul, hogy részt vegyen édesanyja temetésén. Az alkotás dugig van tömve szimbólumokkal, bizarr stílusa és szokatlan történetmesélése miatt vegyes kritikákat kapott, Phoenix színészi előadását azonban széleskörben dicsérték. Gyakorlatilag minden jelenetben ő van előtérben, ő viszi a hátán az egész produkciót, és a remek smink mellett a legeslegapróbb gesztusig sikerült átszellemülnie, remekül formálja a figurát az film gerinceként szolgáló utazás kulcsfontosságú pontjain, a finom karakterépítés és a lassú, kimért narratíva segítségével kéz a kézben. A közönség szinte azonnal képes rezonálni vele, empátiát érezni iránta, és a maratoni játékidő ellenére is végigköveti az utat, amin halad, egészen a végkifejletig. Ebben a filmben Phoenix többedszerre bizonyítja be, hogy színészi tehetségével képes lekötni és fenntartani a nézők figyelmét.
6. C’mon C’mon – Az élet megy tovább (C’mon C’mon, 2021)
A 2021-ben bemutatott C’mon ’Cmon újabb fényes bizonyítéka volt napjaink egyik legfigyelemreméltóbb és legtermékenyebb filmstúdiójának, az A24-nek a sokszínűségére. A monokromitás és a csodálatos fényképezés remekül egyesül Mike Mills rendező élénk történetmesélési módszerével, Phoenix pedig egy újságírót személyesít meg, aki a szárnyai alá veszi unokaöccsét, egy Los Angelesből New Yorkba tartó út alkalmával. Az alkotás tehát lényegében egy road movie, középpontban egy nagybácsi-unokaöccs közti paternális kötelékről. Phoenix empatikus hűvösséggel festi meg a karaktert, egyszerre laza és gondoskodó nagybácsiként teszi szórakoztatóvá a filmet, a pozitív tulajdonságok közt pedig Woody Norman alakítása is helyet foglal. Nagyszerű a kémia a főszereplő és fiatal kollégája között.
5. Sosem voltál itt (You Were Never Really Here, 2017)
Lynn Ramsay enyhén szólva sem a szívbajos nézőknek csinál filmeket. Minimalista, egyben megrázó meséje egy kegyetlen bérgyilkost, Joe-t állítja a középpontba, aki közönyös, már-már félelmetes hűvösséggel szemléli a körülötte tomboló erőszakot, Phoenix az alig másfél órás játékidő alatt alig szól egy-két szót, azonban minden egyes mozdulata, minden egyes gesztusa magában hordozza a főhős sötét, elkárhozott jellemét. A színész komplett karrierje alatt talán még sosem volt ennyire nyers és brutális a filmvásznon. A cselekmény egy eltűnt lány körül forog, akinek megkeresésével Joe-t bízzák meg: a küldetés nem tűr semmiféle könyörületet, ennek megfelelően Phoenix is tökéletesen teljesíti a rábízott feladatot. Sőt, lényegében az itteni kiüresedett, megtört, és a totális őrület felé robogó karaktere bizonyos szempontból a két évvel később Joker Arthur Fleckjének az előfutára. És noha utóbbinak köszönhetően kapta meg az Oscart, a Sosem voltál ittben nyújtott teljesítménye ennek ellenére is mérföldekkel jobb, mint ott – csak balszerencséjére ez a film negyedannyi figyelmet sem kapott jóval népszerűbb „utódjánál”.
4. A nő (Her, 2013)
Phoenix eddigi legkedvesebb, legszerethetőbb szerepe A nő, amely Spike Jonze rendező tolmácsolásában szívhez szóló mesét mond el a szerelemről a digitális kor közepette. A film főszereplője, Theodore Twomby összetört szívű író beleszeret egy mesterséges intelligenciába, akit egyébként Scarlett Johansson szólaltat meg. Az alkotás félig vígjáték, félig igazi szívhez szóló tragédia, és Phoenix kellő emberséggel hatja át ezt a balsorsú karaktert, és bár alapvetően erre kevés lenne az esély, de a nagyszerű alakításának köszönhetően a néző tökéletesen azonosulni tud az ember és a gép eme furcsa, bizarr románcával. A színész pályafutása során először teljesen más dimenzióban mozog: érzékenységet, melegséget, sebezhetőséget sugároz, amit ritkán láthatunk egy filmben ennyire személyes, intim módon megjelenítve.
3. The Master (2012)
Paul Thomas Anderson rendezővel való második közös Phoenix a háborús veterán Freddie Quell bőrébe bújik, aki a hadseregből hazatérve találkozik a megboldogult Philip Seymour Hoffman megalomán Lancester Doddjával, akinek aztán menthetetlenül a hatása alá kerül. A The Master (alapul véve a szcientológia „vallását”) nemigen foglalkozik a narratív konvenciókkal, ehelyett hagyja kibontakozni a színészeket, köztük Phoenixet, és leginkább az ő vállán nyugtatja az egész cselekmény súlyát, ő pedig szorosan a kezünket fogva vezet át minket egy zaklatott, többszörösen traumatizált ember kísérteties pszichéjén. Sokszínűen alkotta meg a karakter személyiségét, a pszichotikustól és a kétségbeesettől kezdve a magányoson és romantikuson át a felfedezés után sóvárgó jellemig bezárólag szinte minden szerepet kap a palettán. A teljesítményéért sikerült begyűjtenie a harmadik Oscar-jelölést, ám Daniel Day-Lewis végül elorozta tőle a díjat, a híres amerikai elnök, Abraham Lincoln szerepében.
2. A nyughatatlan (Walk the Line, 2005)
Phoenix második Oscar-jelölését a legendás country-énekes Johnny Cash megformálásáért érdemelte ki, azonban ezúttal már főszereplőként. A nyughatatlan a műfaj ikonikus rosszfiújának életét követi nyomon, a nehéz gyermekkoron és a gondokkal teli sztárságon át. A színésznek ezzel a szereppel sikerült elszakadnia attól a szerepkörtől, amibe a Gladiátor miatt skatulyázták be: egyedülálló, karizmatikus energiával keltette életre Casht, ennek érdekében még énekelni és gitározni is megtanult. A film egyébként utólag visszatekintve hatalmas fordulópontot jelentett a karrierjében, ugyanis itt bizonyosodott be végérvényesen, hogy Phoenix képes húzónévként elvinni a hátán egy ambiciózus, nagyívű hollywoodi produkciót, és egy mainstream életrajzi film sztárjaként is meg tudja őrizni művészi képességeit. Bármit el tud érni, amit akar.
1. Gladiátor (Gladiator, 2000)
A sztárság küszöbén az ifjú Joaquin Phoenix elvállalta a gonosz császár, Commodus szerepét Ridley Scott Gladiátorjában, amely egy római hadvezérről szól, akinek családját egy mondvacsinált felségárulás után megölik, őt maga pedig rövid időn belül elhurcolják gladiátornak, és ezután visszatér Rómába, hogy bosszút álljon felesége és fia gyilkosán. Ahogy mondani szokás, a többi már történelem: noha Russell Crowe Maximusként gond nélkül elvitte a prímet, Phoenix mentális labilis, elmebeteg, gusztustalan és gennyes karaktere az egész világgal megismertette a színész nevét, akinek alakítása annyira nagyszerűnek és átütőnek bizonyult, hogy innen egyenes út vezetett a jól megérdemelt Oscar-jelölésig, valamit a hollywoodi A-listás ligáig. Emberfeletti tehetséggel, szinte már-már perverz élvezettel hozza az elvetemült antagonistát, egy nagyszerű, páratlan „befutás” volt ez, amit később filmjei is csak tovább fokoztak, egyenesen a sztratoszféráig.
Phoenix persze jelenleg is forgat, több filmje tart gyártási fázisban, és most éppen a 2019-es Joker folytatásában, a Kétszemélyes téboly alcímű második részben láthatjuk. És bár már ő sem mai csirke, minden bizonnyal még rengeteg nagyszerű szereppel fog minket megörvendeztetni a jövőben. Most pedig rajtatok a sor, hogy elmondjátok, melyik a kedvenc alakításotok tőle!
