Milyen egy jó esküvő?

A jó esküvő olyan, amilyet a fiatalok megálmodtak. Fontos, hogy a karikagyuru.hu-nál a kellékek az esküvőre a lehető legnagyobb gonddal legyenek kiválasztva.

A lehetőségek száma szinte végtelen, sokszor a bőség zavarával kell megküzdenetek. Szerencsétekre nem vagytok egyedül, sokan és sokféleképpen segítik az eligazodásotokat.

Dönthettek úgy is, hogy profi esküvőszervező cégre bízzátok a szervezést, tőlük nagy segítséget kaphattok a teendők sorrendjének kialakításában és tapasztalatukkal, ismeretségeikkel megkönnyítik a nagy nap tökéletessé tételét. Ez természetesen többe kerül, hiszen a cég munkadíját is ki kell fizetni.

Az is jó megoldás, ha ti magatok veszitek a kezetekbe a szervezést, igénybe véve a szüleitek, a rokonok és a barátaitok segítségét.

Az esküvő kellékei

Ha önállóan vágtok bele a szervezésbe, tudnotok kell, hogy van néhány kihagyhatatlan kellék. Ezekből sorolunk most fel néhányat, a teljesség igénye nélkül.

  • Időpont, helyszín, teremdíszítés, zenekar, vendéglista, ültetési rend, menü, torták, sütemények

  • Vőfély, koszorúslányok, gyűrűvivő, sziromszóró gyerekek, násznép meghívása

  • Menyasszonyi ruha, öltöny, cipők, menyecske ruha kiválasztása

  • A díszítések, névkártyák, a koszorúslányok ajándékainak kiválasztása

  • A menyasszony és a koszorúslányok ékszereinek beszerzése

Az esküvői ékszerek kiválasztása

A menyasszonyi ruha kiválasztása után érdemes megkeresni azokat az ékszereket, amiket az esküvőn szeretnél viselni. 

Ezek az ékszerek lehetnek szettek, hajdíszek, fülbevalók, karkötők, medálok, gyöngysorok, bokaláncok és minden, ami ragyogást kölcsönöz neked és kifejezi az egyéniségedet.

http-karikagyuruhu-2022-szeptember-cikk2.jpeg

Érdemes olyan kollekciót választani, ami illik az egyéniségedhez, emlékezetessé teszi a nagy napot, és később is viselheted ünnepi alkalmakkor.

A koszorúslányok ruháinak kiválasztása után nekik ajándékot szokás vásárolni, nagyon mutatós és ragyogó lehet, ha a menyasszony ékszereivel összhangban vannak. Ebben az esetben is igen széles a választék, mind az ékszer anyagának, díszítésének, esetleges feliratozásának szinte végtelen lehetőségei vannak. Az ékszerbolti eladók, ékszerkészítők és ötvösök készséggel segítenek választani és egyedi tervezéssel is állnak rendelkezésetekre.

A legszebb esküvő

Mindenki azt szeretné, ha az ő esküvője lenne a legszebb, a legemlékezetesebb. Ez persze sok izgalommal jár, de ne felejtsük el, hogy egy esküvő akkor igazán szép, ha minden és mindenki a helyén van, a színek, anyagok, díszítések, ruhák, ékszerek és a kellékek összhangban vannak, és a fiatal pár boldogságát tükrözik. Így lesz ragyogó és emlékezetes ez a nap.