Garry Schyman expozéjának már a címe is izgalmas volt: „Anatomy of an Experimental Game Score", azaz „Egy kísérleti játékzene anatómiája”. A zeneszerző bemutatott pár részletet a Bioshockban szereplő muzsikákból, melyek szép számban és még nagyobb változatosságban lapulnak a megfelelő könyvtárban, a XX. századi zenétől a késő romantikus kompozíciókon át a hagyományos tonális dallamokig vagy a rögtönzésekig. Kiemelte azt is, hogy a cselló- és hegedűszólóknak ebben a játékban hangsúlyos szerepe lesz.

A Bioshock fő zenei vonulatát mégsem ezek jelentik, hanem egy izgalmas kísérleti zene, az úgynevezett „musique concréte”, melyet még Pierre Schaeffer talált ki az 1940-es évek végén (ami ugyebár korban passzol is a játék sztorijához). Ez egy olyan muzsika, mely nem hangszerek által szólal meg, hanem a „való világ” dallamaiból áll össze (a könnyűzenében is megjelent, a Pink Floyd vagy Frank Zappa például sokat használta a technikát, és a mai elektronikus zene is tulajdonképpen ennek újjászületése). Schyman a hangulathoz passzoló zörejeket, hangokat vadászott össze, például olyan, az interneten talált felvételeket is, melyben egy orvos betegei légzését rögzítette.

A játék zenéje három réteget fed le: a szkriptelt események és a felfedezések (például amikor megpillantasz egy rendkívüli dolgot) aláfestése, plusz a környezeti hangok. Az első két kategóriánál érdekes és fontos kiemelni: minden zenei momentum csak egyszer hangzik el, tehát soha nem lesznek ismétlődő dallamok, nincs „végtelenített szalagról” szóló, hagyományos értelemben vett háttérzene. Ahogy a komponista elmondta: mindehhez kreatív partnerek kellettek, és az Irrational Games fejlesztőiben ezt megtalálta. Ők, sokaktól eltérően, valóban komolyan gondolták, hogy egyedi dolgot akarnak létrehozni, és nemcsak bátorították a munkában, de továbbgondolásra is sarkallták. A végeredményt pedig, ígérete szerint, sokáig nem fogjuk elfelejteni...