Ezeknek a kérdéseknek rugaszkodunk majd neki a bejegyzés keretei között. Remélhetőleg ebben a formában könnyítve kicsit a választás menetén, elősegítve a közelgő horgászatok sikerét.

Az elektromos kapásjelző beszerzésének legfontosabb célja 

Ez nyilván nem is lehet más, mint a kapások egyértelmű, időben történő észlelésének elősegítése. Egy ilyen termék beszerzése kapcsán csakis ez lehet a motiváció bennünk. Természetesen igazodva a kivitelezni szándékozott módszer sajátosságaihoz. Persze nagyjából szűkíthető a műfaj keretrendszere, hiszen a Damil.hu webáruház elektromos kapásjelző termékeit jobbára a bojlis, illetve feeder horgász módszerek szerelmesei böngészik.

Elsősorban azoknál a horgászatoknál, ahol úgymond ki kell ülni a halat. Vagyis nem feltétlenül pörgős pecákról van szó, hanem nagyhalas horgászatokról, ahol nem ritkán órákat kell várni a kapitális pontyok és amurok megérkezéséig.

Mik lehetnek a jogos elvárások?

Ideális esetben egy modern eszköz használata borzasztó egyszerű. A készletben ott kell, hogy legyen legalább kettő, vagy akár több jelző is. Ezek látják el úgymond a jelzés funkcióját, jellemzően a bottartó állványhoz rögzítve, a damillal összeköttetésben.

damilhu-2022-oktober-linkmarketing-2.jpg

Az is fontos, hogy maga a jelzés lehetőség szerint vizuálisan, illetve hanghatás formájában is megtörténjen. Lehetőleg állítható erősséggel annak megfelelően, hogy a horgászat ideje alatt épp merre vagyunk, illetve milyen egyéb teendőket látunk el.

Kiemelten fontos az is, hogy manapság egy ilyen terméknek bírnia kell a strapát esőben, szélben, szikrázó napsütésben, vagy akár hóban is. Lehetőség szerint úgy, hogy az energiafelhasználást tekintve is sokáig a rendelkezésünkre álljanak töltés vagy elemcsere nélkül.

Hány darabból álljon a választott szett?

Ezt a kérdést értelemszerűen úgy javasolt megválaszolni, hogy figyelembe vesszük a horgászatunk körülményeit is. Egész pontosan az lehet a döntő faktor, hogy pontosan hány bottal történik maga a peca.

Szerencsére a választék meglehetősen bőséges. A 2+1-es szetteken túl akár 3+1, vagy 4+1 opció is könnyedén található. Ahol ugyebár az első szám a jelzők mennyiségére, a második pedig a vevőre utal.

Utóbbi hozzáadott értéke például olyankor jelentkezik, amikor nem vagyunk közvetlenül a botok mellett. Például éjszaka némi pihenés mellett a vevő közvetíteni tudja a kapás megérkezését még akkor is, ha egyébként nem hallanánk a jelző hangját.