Csütörtökön este került fel az angol IGN YouTube-csatornájára az Alien: Isolation Digital Sereies, ami – ahogy a címe is mutatja – a The Creative Assembly 2014-es túlélő-horror játékán alapszik. Lehetne mondani, hogy ez tök jó, elvégre az Alien: Isolation remek hangulatú, jó sztorival bíró kis játék volt, nem rossz alapanyag egy animációs sorozathoz. Csak nem így kellett volna megcsinálni…
A tökéletlen organizmus
Én nem tudom, hogy ki volt az a 20th Century Foxnál, aki erre rábólintott - lehet, hogy csak egy bobblehead alkalmazott kobakját pöccintették meg, ki tudja. De az biztos, hogy a Fox bebizonyította: van még lejjebb a két Alien vs. Predator filmnél, amik személyes véleményem szerint eme franchise legalját képviselték… Eddig! Mert még Paul W. S. Anderson és a Strause-tesók filmjei is újak voltak.
Hogy mi ez a Digital Series? Maga az Alien: Isolation! A Fox áldásával és támogatásával a Reverse Engineering Studios és a Dvgroup összevágta egy folyamatos videóvá a játék átvezető animációit. Persze érezték, hogy ez így nem kerek, tehát fogták Amanda Ripley modelljét, felvettek vele néhány jelenetet, amikben a játék rajongói fel fogják ismerni a program scriptelt jeleneteit, meg még néhány új momentumot ahhoz a részhez, ahol Amanda az űrben lebeg, aztán csókolom. Nesze nektek, itt az „új” animációs sorozat.
Ja, bocsi, azért még felmondattak pár mondatot Andrea Deckkel. Ezt mindenképpen a javukra írnám, mert így legalább a játékban, a mobilos Alien: Blackoutban – aminek ugye a Fox szerint semmilyen kapcsolata sincs az Isolataionnal, áááá… neeeeeem… – és ebben a sorozatban is ugyanaz szólaltatja meg Amandát.
Szóval van egy érthetetlen okból hét részre szedett animációs sorozatunk, amiben az egyetlen igazi újdonság az néhány új sor Amandától. Elismerem, ezek legalább adnak néhány pluszt a karakterhez. Megtudjuk, hogy a Weyland-Yutani támogatta őt az anyja elvesztése után, meg kiderült, hogy egészen addig, amíg el nem szökött a mostohaapjától, az egész világ sajnálta a kislányt, akinek az anyja nem ért haza a 11. születésnapjára.
Új infók, de azért ennyi kevés. Az új részek pedig tényleg borzalmasak. Ajakszinkron: nincs. Mimika: nincs. Rendesen meganimált mozgás: nincs. Nem csoda, a játék karaktermodelljeit nem animációs sorozatokban való szereplésre találták ki. Annyi a dolguk, hogy in-game működjenek. Amikor beszélnek, sötétben vannak, távol és általában villognak a fények és füst van, na meg leginkább állnak. A fene sem látja, milyen a mimikájuk. De itt totál plánt kapnak az arcok, és csodálhatjuk, ahogy egy marionett bábu élénkségével tátognak a szereplők. Vagy amikor ráfókuszálnak a lábukra, aztán látod, hogy a karakter minden lépésnél előre csúszik. Meg az is tetszetős, amikor az alien félig átesik a padlón. Az meg egy külön csoda, amikor a második részben hárompercenként bevillan a Fox logó. Amatőr videoklip-vágó koromban sem hoztam össze ilyen hibát, nekik hogy sikerült?
Ripley is, meg nem is
A legfájóbb pont számomra mégis az, amikor Amanda meghallgatja az anyja neki szánt üzenetét. Azon még túl tudok lépni, hogy Amanda ezúttal felsétál az Anesidorára, míg a játékban egy komppal kellett átutaznia. Még azon is megpróbálok nem fennakadni, hogy bár azt mondják, az Anesidora robbanása termonukleáris lesz és mindent elpusztít, csak egy kisebb pukkanást látunk (a játékban ugye pont a robbanás mérete miatt nem lehetett a hajó a Sevasztopolhoz csatlakozva).
Amit viszont nem tudok lenyelni, az az üzenet szétkú… ba… szóval, elcseszése. A játékban Sigourney Weaver mondta fel az üzenetet. Volt benne érzelmi töltet, már csak azért is, mert 17 év után újra Ellen Ripley szólalt meg. A Ripley! Autentikus környezet ide, az Alient remekül megidéző hangulat oda, amikor a játékban Weaver Ellen Ripley-ként megszólal, akkor érzed igazán, hogy na, az Alien univerzumban vagy (az már csak hab a tortán, hogy közben hallhattuk Tom Skerrittet, Veronica Cartwrightot, Yaphet Kottót és Harry Dean Stantont – sőt, a Gorman hadnagyot játszó William Hope-ot is –, de még ők sem adtak annyi pluszt, mint Weaver).
Nos, ebben a sorozatban Weaver hangja eltűnt, a helyét egy olyan színésznő vette át, aki a Working Joe-k lelkesedésével mondja fel ezt az érzelmesnek szánt szöveget, ráadásul a hangját nevetségesen eltorzították. Amikor meghallottam, felnevettem. Mintha Minnie Egér Darth Vadert próbálta volna imitálni.
Persze értem én, ha benn marad az eredeti hang, perkálni kellett volna Weavernek. A Fox meg nyilván tanult abból, amikor az Alien3 után egy kép miatt nagyobb gázsit kellett kifizetni Michael Biehnnek, mint amennyit az Aliens után kapott. Weaver meg pöppet nagyobb név. De ha már cserélnek, minek a torzítás és miért nem tudtak egy tehetségesebb színésznőt keresni?
A WYC büszke lenne
És ez jellemzi az egész Digital Seriest. Olcsón valami, amivel betömhetik a negyvenedik évforduló miatt bezsongott rajongókat, ha már filmet és egy normális játékot nem sikerült villantani. „Nesze, örüljetek, hülyegyerekek” – röhög most így valaki a Foxnál. És közben mindenki olyan nagyon büszke erre a műre.
Elismerem az alkotók lelkesedését, látszik, hogy a kellemetlenül szűkre szabott keretek között próbálták kihozni a legjobbat. Csak azért ne dobálózzanak már olyannal, hogy ők kibővítették az Alien: Isolation történetét, meg máshogy mesélték el (kihagytak két fontos jelenetet – a fészket és az idegen űrhajó jeladójának kikapcsolását –, hűűű…). Attól meg aztán végképp kíméljenek meg, hogy ők „mélyebbre ástak a karakterek személyiségében” – ez utóbbit a DVgroup-tól Fabian DuBois mondta az IGN-nek. Amanda kapott féloldalnyi új szöveget, de olyanokat semmiképpen sem, amik „feltárják előttünk a démonait, a félelmeit és a motivációit”. A többiek meg talán még kevesebbet is szerepelnek, mint az eredeti műben.
Ez a digitális széria tényleg csak az Alien: Isolation átvezető videóinak összevágása, illetve megtoldása néhány béna jelenettel. És sikerült a játék legjobb pillanatait is vagy kimiskárolni, vagy teljesen kihagyni – most komolyan, a fészek az egyik legjobb része a játéknak, itt meg az utolsó rész végén van bevágva egy fél pillanatra egy részlet.
Alien: Isolation újratöltve. Ezzel szúrta ki a Fox a szemünket. És sajnos ez igaz mindarra, amit a stúdió az Alien negyvenedik évfordulóján művel. Pedig a koncepció tetszetős. Régóta az Alien: Isolation a legsikeresebb termék a franchise-ban. Kritikailag elismert lett, a rajongók szerették, várják a folytatást. Van értelme annak, hogy eköré felhúznak egy multimédiás projektet, azaz hozzákapcsolnak videojátékot, képregényt, animációs sorozatot, esetleg könyvet is. Csak nem így kéne csinálni.
Jelenleg van egy újrahasznosított elemekből, így olcsón összerakott animációs sorozatunk, ami helyett jobb ötlet újra végigjátszani az Alien: Isolationt. Aztán játékként megkaptuk a hőn áhított folytatást (állítson bármit a Fox, a Blackout akkor is az Isolation folytatása), igaz, mobil platformokra – mert az mégis olcsóbb, mint egy AAA-kategóriás játék.
Jelenleg az egyetlen jó ebben a multimédiás Isolation-projektben a képregény. Az Aliens: Resistance és az Aliens: Rescue – kiegészítve a trilógia első részével, a Defiance-szel, bár ebben Amanda még csak cameózik – jól sikerült művek. Minden más, amit a Fox eddig művelt, az sajnos a rajongók szembeköpése. És mindezt a negyvenedik évfordulón kapjuk…
