Az Alien: Isolation 15 évvel az Alien, azaz a több mint 40 éve készült A nyolcadik utas: a Halál történései után játszódik: Ellen Ripley magatehetetlenül sodródik a világűrben, lánya, Amanda pedig igyekszik a nyomára bukkanni, hogy kiderítse, mi történt szeretett édesanyjával a Nostromo fedélzetén. Amanda a Sevastopol nevű űrállomásra látogat, ahol a Nostromo fekete dobozát keresi – amit azonban talál, az minden képzeletét felülmúlja. Az Alien: Isolation egy remek horrorjáték a mai napig és még mindig sokan veszik alapul (például a nemrég megjelent Hang nélkül-játék is rengeteget kölcsönzött belőle), így mindenki nagyon megörült, hogy készül a folytatás.

Az Alien: Isolation 2-vel kapcsolatos legfrissebb információk egy bennfentestől származnak, aki a 4Chan-en tette közzé őket. Azt állítja, hogy a Creative Assembly fejlesztőinek körülbelül 10%-a az, akik az eredeti túlélőhorror címen is dolgoztak, és még mindig a csapat tagjai. A szivárgás arra utal, hogy az eredeti programozói csapatból szinte mindenki elhagyta a stúdiót, köztük a xenomorf mesterséges intelligenciájáért felelős vezető AI programozó is. A Creative Assembly frissen előkerült álláshirdetése azt is kiemelte, hogy a többi fejlesztőhöz hasonlóan a sokszínűségre és befogadásra helyezik a hangsúlyt, ami arra utal, hogy a manapság gyakran előkerülő woke az Alien: Isolation 2-ben is tiszteletét teheti valamilyen formában. Ellenben mindenképp pozitívum, hogy a folytatás már Unreal Engine 5-ben készül, így a látványra egész biztosan nem lehet semmi panasz.