Ha valaki nyitott szemmel járja a világot, az láthatja, hogy a filmek és sorozatok után a videójátékok világában is egyre nagyobb szerepet kap a DEI (sokszínűség, egyenlőség, befogadás), ám hiába a kiadók és a fejlesztők ez irányú törekvése, az emberek többsége jól láthatóan nem kér az erőltetett reprezentációból és a társadalmi üzenetekből. Az új irány élharcosának tekinthető Sweet Baby Inc. által támogatott játékok többsége eléggé elhasalt az elmúlt időszakban (lásd: Suicide Squad: Kill the Justice League vagy az Unknown 9: Awakening), a vállalat vezetője, Kim Belair szerint azonban a mesterséges intelligencia jelentheti a megoldást.

Ahogy arról a Variety beszámolt, Kim Belair a GDC 2025 konferencián lépett a színpadra, ahol tisztázta, hogy gyakran a részvényesek kapják az összes elismerést a játékot készítő alkalmazottak helyett – ez pedig nem helyes. Belair hozzátette, hogy akkor már inkább vonják be a mesterséges intelligenciát a fejlesztésbe. A mesterséges intelligenciát arra szeretnénk használni, hogy bővítsük a hozzáférést és sokszínűbb "hangokat" hozzunk be, nem pedig arra, hogy helyettesítsük őket – mondta a CEO. Belair azt szeretné, ha az iparág nem a profitra koncentrálna a játékfejlesztés során, hanem az AI segítségével a történetmesélésbe, a befogadásba és az empátiába fektetné az erőforrásait. A történetmesélésre, az empátiára és a befogadásra összpontosítunk, és a mesterséges intelligenciának ezeket a célokat kell szolgálnia, nem pedig aláásnia – tette hozzá a vezérigazgató.

Borítókép forrása: GameRant