A stúdiók a Barbie és az Oppenheimer tavalyi sikerének farvizén úszva mutatták be a Vaiana 2-t, a Wickedet és a Gladiátor II-t a mozikban, azzal a reménnyel, hogy sikerül megismételni a 2023-ban bemutatott két nagyágyú mintázatát, azaz, hogy eme három film ne gyengítse, hanem erősítse egymást a kasszáknál. Bármennyire is meglepő, a taktika működött, a mögöttünk álló hálaadási hétvégén a triumvirátus rekordot döntött: öt nap alatt (szerdától vasárnapig) összesen 382,5 millió dollárt termelt, ezzel pedig felülmúlta a 2018-as 315 millió dolláros csúcsot. A hosszú hétvégén egyébként 422 millió dollár bevétel keletezett az USA-ban – tegyük hozzá, hogy a tavalyi 125 milliós mélypont után ez több mint üdvözlendő.
Az aranyérmet a Vaiana 2 vitte haza, ami 135,5 milliót szedett össze péntektől vasárnapig, amivel maga mögé utasította a Jégvarázs 2-t, ami ugyanezen idő alatt „csak” 86 milliót termelt. A folytatás az első rész eredményét is felülmúlta, ami ugyancsak a hálaadási ünnepi hétvégén debütált, és 56,6 milliót kalapozott össze. A korai becslések nagyjából 135-145 millióról szóltak, de a Vaiana 2 erre is csont nélkül rácáfolt, mivel szerdától vasárnapig 221 millió dolláros bevételt produkált – érdekességképp a Jégvarázs 2-nek ugyanebben a periódusban 125 millió sikerült öt évvel ezelőtt, ami akkor rekordnak számított. Szóval igen, a Vaiana 2 minden idők legjobb hosszú hétvégi nyitányát mondhatja magáénak az animációs filmek között, természetesen a tavaly húsvétkor bemutatott Super Mario Bros. – A filmet is megelőzte (204,6 millió).
Ami az USA-n kívüli eredményeket illeti, a Vaiana 2 165,3 milliót gyűjtött össze, tehát a globális bevétele jelenleg összesen 386,3 millió dollár. Valószínűleg kevesen lepődnek meg rajta, hogy amúgy ez is rekord, mivel a Super Mario Bros. 375,6 millióval, a Jégvarázs 2 pedig 358,2 millióval állt a dobogó első két fokán. A Disney határozottan örülhet, ugyanis a legutóbbi, nagy dobásnak beharangozott animációs filmjük, a Kívánság megbukott, és a Vaiana 2 a továbbiakban is szép eredményekre számíthat, mert habár a kritikai fogadtatása alapvetően vegyes (Rotten Tomatoes: 65%), a nézői értékelések szinte egyöntetűen pozitívak (87% ugyancsak az RT-n).
Noha a Vaiana 2 az egyértelmű győztes, az Oz, a nagy varázslóból táplálkozó Wicked sem szégyenkezhet: mindössze 29%-kal csökkent a teljesítménye, világszinten már 360 millió dollár körül jár. Az elemzők jóslatai szerint valahol 700-800 millió körül lesz a vége, bár ez attól is függ, hogy milyen eredményeket hoz majd például Kínában, Németországban és Franciaországban – ugyebár ezeken a helyeken csak december első hétvégéjén debütál. Szóval nagy az esély arra, hogy végül lenyomja az eddigi legsikeresebb színpadi musical-adaptációt, azaz a 2008-as Mamma Miá!-t, ami 611,4 millióval tartja a csúcsot.
A Gladiátor II sem szerepelt rosszul, noha Ridley Scott 2000-ben bemutatott kultikus történelmi eposzának a folytatása már nem annyira egyértelmű siker: 44%-kal csökkent a bevétele a második hétvége után. 30 milliót szedett össze péntektől vasárnapig, szerdától vasárnapig pedig 44 millióig jutott. A világszintű bevétele 320 millió, a jóslatok alapján 500 millióig verekedheti el magát – csakhogy ez kevés lesz a nullszaldóhoz, ugyanis a marketingköltségekkel együtt 350 millióba fájt a film.
Forrás: Box Office Guru
A borítóképek forrása: Variety