„Jó-jó, de mi ez egyáltalán?”, kérdezheti az a fiatalabb olvasó, aki esetleg nem hallott Oddworldről és különös teremtményeiről. Nos, az Oddworld egy sorozat, mely négy játékot foglal magába, három jól elkülöníthető korszakból -- bizony, a magazinhoz tartozó lemez most egy komplett antológiát tartalmaz. Az első két epizód címe Abe’s Oddysee és Abe’s Exoddus, és bár külön megjelent programokról beszélünk, hasonlóságaik miatt nyugodtan kezelhetjük őket egynek. A sztori egy távoli bolygón játszódik, ahol is főhősünk, a gülüszemű, de cuki Abe egy gonosz húsfeldolgozó vállalatnak dolgozik, akaratán kívül. Az egész galaxist ez a cég látja el konzervkajával, mivel azonban a könnyen hozzáférhető fajok kezdenek elfogyni, Abe népére, a mudokonokra terelődik a vállalat nem épp kedves vezetőjének (hehe) figyelme: mi lenne, ha belőlük készülne a legújabb fagyi és energiaital? Nos, Abe-nek se kell több, útnak indul, hogy megmentse fajtársait.

FOLYTATÁSOS KALAND

A két játék szorosan követi egymás történetét, stílusukban pedig teljesen egyformák. 2D-s platformerekről van szó, melyekben nem annyira a gyors reflexek és az ügyesség számítanak, hanem az ész és a logikus gondolkodás. A csapdákkal és fegyveres őrökkel teli konzervgyárból nekünk, embereknek lehetetlen volna megszökni, Abe viszont különleges, pszichonikus képességekkel bír. Át tudja venni az irányítást más tudatos lények felett egy rövid időre, valamint a jelzett helyeken portálokat képes idézni, melyeken át társai biztonságba juthatnak. Persze nem mindenki olyan bátor, mint derék Abe, így barátainkra csak pár parancs erejéig számíthatunk. Megkérhetjük őket, hogy kövessenek, várjanak, vagy épp forduljanak vissza, ezzel is erőltetve szürkeállományunkat. A legjobb az egészben, hogy ezt a játék teljesen dinamikusan kezeli. Az épp véres padlót sikáló kollégát egy kedves „ölló”-val köszöntve buzdíthatjuk arra, hogy kövessen bennünket („fólómííí”), és ő egy laza „ukéj” után kezünkbe adja az életét. A két játék méri, hogy hány mudokont mentünk meg sikeresen a végigjátszás alatt, és ettől függően adja a jó és rossz befejezéseket. Az újrajátszhatósági értékre tehát nem lehet panasz.

LEHET MÉG ENNÉL IS FURCSÁBB?

Lehet, persze, hogy lehet, hisz csak most jön képbe a két maradék, 3D-s epizód, melyek ráadásul az Oddboxx megjelenéséig nem is voltak elérhetőek PC-re. A Munch’s Oddysee az első Xbox 2001-es premierjének egyik startcíme volt, így közel tíz évet kellett várni a számítógépes átiratra. Megérte? Nézőpont kérdése, szerintem nincs játék, amire megéri ilyen sokat várni. Az  viszont tény, hogy aki annak idején szerette az Oddworld sorozatot, minden bizonnyal hiányolta már a széria visszatérését és szeretné tudni, mi történt kedvenc mudokon szabadságharcosával, Abe-bel. Bár a Munch’s Oddysee bemutat egy vízi főszereplőt is, Munch mellett a legendás Abe is visszatér, kifejezetten neki tervezett pályákon. A cél most is ugyanaz, meg kell menteni a társainkat, a világ viszont térbeli ábrázolást kapott, így a gondolkodó elemeket is felváltották a tipikus akció-platformer megoldások. Az első két rész után különös élmény lehet a Munch, mert bár ott folytatja a történetet, ahol az Exoddus véget ért, az univerzum egyszerre hatalmasat bővült és ez rányomta bélyegét a játékra. Annak idején a 3D-s platformjátékok sokkal népszerűbbek voltak, mint manapság, sajnos azonban míg egyes sorozatoknak könnyen ment a dimenzióváltás (pl. Mario), addig Abe és kompániájának első térbeli utazása gyermekbetegségektől szenvedett. Hát igen, valamit valamiért.


Van azonban egy negyedik, utolsó játék is a lemezen, ami már bőven az első Xbox életideje végén, 2005-ben jelent meg. A Stranger’s Wrath első ránézésre semmilyen kapcsolatot nem ápol az alaptrilógiával. Főhősünk, Stranger furcsa, kutyaszerű szerzet, aki fejvadászként tengeti napjait egy vadnyugatra emlékeztető vidéken. A látszat azonban csal, a Stranger’s Wrath maximálisan illeszkedik az Oddworld univerzumba, mi több, az Abe’s Oddysee óta az egyetlen igazán eredeti epizód. A játékélmény ügyesen vegyíti az RPG-k, a TPS-ek és az FPS-ek elemeit, a sztori pedig a legkomorabb eddig, hála az Abe-bel és Munch-csal teljesen ellentétes főszereplőnek. Stranger kemény, agresszív, könyörtelen alak, akit csak a pénz érdekel  legalábbis a játék első felében. Ahogy halad a sztori, úgy változik a jelleme, és az Oddworld elemek is egyre hangsúlyosabbak esznek. Már csak Stranger miatt érdemes lehetett beruházni az Oddboxxra tavaly, igaz, a súlyos programhibák miatt pont a pakk legvonzóbb égköve koszolódott be. Szaggatott, ronda volt, ATI kártyákon pedig egyenesen játszhatatlannak minősült. A mostani változatban szerencsére majdnem minden hibát kijavítottak a fejlesztők, így Stranger a maga teljességében hódítja meg a monitorokat. Mit mondjunk, pont idejében.

ÉRDEKES KVARTETT

Ahogy már írtuk fentebb, az Oddboxx egy szeretetcsomag, és ennek megfelelő bánásmód jár neki. Azok számára, akik szerették az első két részt, nagy élmény lesz belekóstolni a sokáig tiltott gyümölcsbe, a fiatalabb játékosoknak pedig minden bizonnyal jól esik majd egy kis agytorna a sok „jön az enemy, és én addig lövöm, míg mozog” játék után. Természetesen a tálalás technikai oldala mára elavultnak tűnhet, és a Munch kamerakezelését is szokni kell, de mindettől függetlenül kapunk négy, a műfajában kiemelkedő játékot, melyek sok-sok év távlatából is megőrizték kultstátuszukat, szellemi frissességüket. Ha már szóba jött a tálalás, érdemes kiemelni, hogy a játékok művészi oldala egyszerűen szuper, még most, 2011-ben sem lehet rajta fogást találni. A legjobb példát erre talán a 2D-s részek átvezető animációi szolgáltatják: miközben síkban kalandozunk, a játék szinte észrevehetetlenül vált át térbe, hogy humoros videókban gördítse tovább a sztorit. Efféle megoldáshoz azóta sem volt szerencsénk, bízzunk benne tehát, hogy az Oddworld Inhabitants elkészíti az 5. részt. 

ÉS MI LESZ MÉG A MAGAZINBAN?