Az ünnepek alaposan megdobták a magyar mozik látogatottságát, így a karácsonyi héten szinte minden bemutató jól szerepelt, továbbá 2024 utolsó és 2025 első napjaiban is rengeteg jegy kelt el itthon. Majdnem 300 ezer fő választotta ezt a szórakozási formát a január 2. és 5. közötti hétvégén a top 10 filmjeire, és ami meglepő, két magyar alkotás, a Hogyan tudnék élni nélküled? és a Futni mentem tört az éltre, megelőzve ezzel a Sonic, a sündisznó 3-at, ami ettől függetlenül így is jól tartja magát, a nagyobb mértékű visszaesés ellenére. Azonban Robert Eggers új rendezése, a Nosferatu nem igazán aratott sikert: megbukni nem bukott meg, de kifejezetten szerényen kezdte a hazai pályafutását. A mérsékelt érdeklődés pedig valószínűleg annak tudható be, hogy nem készült hozzá magyar szinkron.

Az 1922-es, illetve az 1979-es klasszikus újabb remake-je nagyon jól szerepelt a tengerentúlon: ott már karácsonykor bemutatták, és a második hétvégéjén is népszerű volt, eddig 100,4 millió dolláros bevételt termelt globálisan – ez egy R-kategóriás vámpírhorrorhoz képest több mint szép eredmény. A Nosferatu lett Eggers eddigi legsikeresebb filmje, ehhez képest Magyarországon csak a hatodik lett a top 10-ben, az elővetítésekkel együtt 17 535 nézővel január 5-ig bezárólag, tehát még így is többen nézték még, mint a direktor előző művét, Az Északit, ami az előjátszásokkal együtt 16 351 nézőt produkált az első hete végére – A boszorkány és A világítótorony ugyebár nem került hagyományos moziforgalmazásba itthon. És a magyar szinkron hiánya egy dolog, az utóbbi néhány hónap adatai azt mutatják, hogy a hazai közönség nem igazán volt vevő a legutóbbi horrorslágerekre. A Terrifier 3 – Bohócrém karácsonyra 14 100 fővel nyitott, A szer pedig 11 135 fővel, továbbá a feliratos vetítésekből adódóan kevesebb nagyvásznon tűzték műsorra, mint az ünnepi szezon nagy dobásait – összesen 44 vetítőhelyen futott az első hétvégéjén. Ettől függetlenül, mivel pozitív kritikákat kap és kifejezetten jó a szájhagyománya, megvan rá az esélye, hogy erőre kapjon, vagy legalábbis tartsa a pozícióját a 10 legsikeresebb film között.

A Hogyan tudnék élni nélküled? ismét elképesztő számokat hozott, 78 509 látogatóval bővült a nézőszáma, ami mindössze csak 6,2%-os csökkenést jelent az előző hétvégéhez képest, az összbevétele pedig 870,8 millió forintnál jár, 354 ezer nézővel. A Futni mentem, habár a második lett, a vígjátékra 67 730 fő váltott jegyet, ami azonban nem csökkentést, hanem épp ellenkezőleg, 18,1%-os növekedést jelenet az egy héttel korábbi adathoz képest. Van tehát mire büszkének lenni, főleg úgy, hogy a film nem állami támogatásból készült, és a vígjáték már egymilliárd forintos összbevételt termelt, és több mint 431 ezer nézőnél tart, szóval legyűrte a Valami Amerika 3-at (372 ezer néző) és 2023 legsikeresebb filmjét, a Semmelweist (346 ezer néző).

A borítóképek forrása: THR