Több méretes bukást is kitermelt magából a játékipar az elmúlt néhány esztendőben, ám még ezek közül is kiemelkedőnek számít a Suicide Squad: Kill the Justice League földbe állása. Nem elég ugyanis, hogy a fantasztikus Arkham trilógiát is jegyző Rocksteady Studios állt a projekt mögött, a kiadásért felelős Warner Bros. Games vezetőin kívül lényegében mindenki látta, hogy egy halva született ötlet fődögél a csapat boszorkánykonyhájában, mégis engedte a cég, hogy az elkészült főfogás a játékosok asztalára kerüljön. Az Öngyilkos osztagot a középpontba helyező alkotás sótlanságát jól mutatja, hogy mintegy 200 millió dolláros értékvesztést eredményezett a Warnernek, nemrég pedig a PS Plus januári kínálatába is bekerült – mindezt úgy, hogy hivatalosan is befejeződött a program támogatása. A gigászi zakót természetesen maga a stúdió is megérezte, nem elég ugyanis, hogy szeptemberben a felére csökkent a QR részleg létszáma, nemrégiben újabb leépítések voltak a cégnél. 

Az előző incidenshez hasonlóan ezúttal is az Eurogamer számolt be a sajnálatos kirúgásokról, a portálnak nyilatkozó fél tucat, a nevét elhallgatni kívánó egykori alkalmazott pedig azt mondta, hogy közvetlenül év végén kerültek lapátra, szóval nem idén húzták szorosabbra a nadrágszíjat. Az érinettek között művészek, programozók és QR munkatársak is voltak, tehát nem csak egyetlen részleget érintett a döntés, bízzunk azonban abban, hogy több ilyen történésről nem kell beszámolnunk a Rocksteady kapcsán – épp elég sokan veszítették már el az állásukat az elmúlt években.

A borítóképek forrása: Eurogamer, PC Gamer