Kathryn Hahn marveles pályafutása nem is alakulhatott volna jobban: a színésznőt Emmy-díjra jelölték a WandaVízióban nyújtott alakításáért, majd a karakter nemrégiben a saját spinoffját is megkapta, Mindvégig Agatha címmel, ami hangvételében ugyan jócskán elütött a szokásos MCU-recepttől, a rajongók mégis zabálták. A boszorkányos történet jóval kisebb léptékű sztori a franchise hatalmas univerzumának szempontjából, noha hosszabb távon lehet rá hatással, ugyanakkor valahol dicsérendő, hogy nem szórták tele felesleges cameókkal, önállóan is tökéletesen megállja a helyét, valamint a finálé sem szolgált azzal a tipikus grandiózus szuperhősös leszámolással. A főhősnő sorsa meglepően alakult a zárórészben, ami azért nem zárja ki a figura visszatérését, mindenesetre Hahn egy friss interjúban arról beszélt, hogy fogalma sincs arról, mit hoz a jövő, azonban a széria utolsó epizódját szép búcsúnak érzi a szereptől, emellett nagyszerűnek tartja Agatha és Joe Locke karakterének kapcsolatát is.

Természetesen imádom a szerepet és őrülten imádom Joe Locke-ot is, aztán majd meglátjuk, mit hoz a jövő. Az én szememben ez egy gyönyörű és kielégítő búcsú volt ettől a hihetetlen karaktertől, akit eljátszhattam” – mondta a színésznő, akiben a sorozat készítésének köszönhetően valósággal újjáéledt a szakmája iránti szeretet és a színművészi étvágy, és úgy véli, hogy ez pontosan olyan szerep, amit élete ezen szakaszában el kellett játszania.

Hahn bevallotta, hogy nem nagyon követte nyomon, hogyan fogadták a nézők a szériát, a lényeg az számára, hogy elégedett azzal, amit sikerült elérniük. „Büszkék vagyunk arra, hogy mennyire formabontónak és radikálisnak érződik – főleg egy nagy Marvel-sorozat esetében.

A borítóképek forrása: Marvel