Felületes szemlélőként, vagy éppen a az általános akciójátékokból kiindulva hajlamosak vagyunk azt képzelni, hogy a videójátékos világ a férfiaké. A Gears of War kigyúrt hősei és sok más akciójáték főszereplői persze tettek ezért a képzetért, de soha nem is volt, és esélyesen soha nem is lesz ennyire egyoldalú a helyzet. Pláne úgy, hogy évről évre olyan karakterek hívják fel magukra a figyelmet, mint például Kat a Gravity Rushból, vagy éppen Senua a Hellblade: Senua’s Sacrifice-ból. De nézzük is, hogy kik azok, akik szerintünk a legemlékezetesebbek. Persze mint minden, ez is szubjektív, de nagy valószínűséggel más is megtalálja a kedvenceit, ha pedig nem, hát akkor hozzászólás formájában majd megosztja velünk, kit tart fontos hiányzónak.

pcguru-noi-videojatekos-karakterek-girl-power-amazonok-the-last-of-us-tomb-raider-lara-croft-nier-bayonetta-metroid-resident-evil-silent-hill-2.jpg

Heather Mason

Mondhatni, hogy az eredeti Silent Hillben játszott kis szerepből indulva a Silent Hill 3 (és a Silent Hill – Kinyilatkoztatás című film) főszereplőjévé vált, nem mellesleg Heather az első nő – és tinédzser –, aki a régen szebb napokat látott horror franchise-ban megkapta ezt a lehetőséget, egyben előrelépést is jelentve a korábbi férfi főszereplőkhöz képest.

pcguru-noi-videojatekos-karakterek-girl-power-amazonok-the-last-of-us-tomb-raider-lara-croft-nier-bayonetta-metroid-resident-evil-silent-hill-heather-mason.jpg

Claire Redfield

És akkor már még egy ikonikus túlélőhorror egyik női karaktere: Claire Redfield nemcsak főhős, hanem a legjobb testvér is az egész világon! Miután a bátyja, Chris Redfield eltűnt, mindent félretett, hogy elutazzon Racoon Citybe, és kiderítse, hova tűnt a férfi. Ez a zombikkal, vírusokkal és rettegéssel teli túra azt eredményezte, hogy a Resident Evil-rajongók a második résszel nemcsak megkedvelték Claire-t, köszönhetően annak, hogy az undorító szörnyekkel szemben is helytállt és odaadóan védte a barátait, de az egyik legismertebb karakterré is vált az univerzumban. 

pcguru-noi-videojatekos-karakterek-girl-power-amazonok-the-last-of-us-tomb-raider-lara-croft-nier-bayonetta-metroid-resident-evil-silent-hill-claire-redfield.jpg

Bloodrayne

A félig vámpír, félig ember Bloodrayne – a saját játékainak és filmjeinek egyértelmű sztárja (a nagyvásznon a modellből lett színésznő, Kristanna Loken alakította a Terminátor 3-ból) – , aki nemhogy nem fél a náciktól vagy a voodootól, de bármilyen földöntúli erőt és okkult szerveződést képes legyőzni. A játékipart egészen sajátosan is bemutatta, mikor az arcát (vagy inkább testét) adta egy Playboy-ban.

pcguru-noi-videojatekos-karakterek-girl-power-amazonok-the-last-of-us-tomb-raider-lara-croft-nier-bayonetta-metroid-resident-evil-silent-hill-bloodrayne.jpg

Commander Shepard

Shepard egy kakukktojás a listán, hiszen akár férfiként is megjelenhet, sőt többnyire úgy ábrázolják, de ezt ugye a játékosnak kell eldöntenie minden Mass Effect-játék indításakor. Más kérdés, hogy a girl power sokkal jobban illik az N7 parancsnokához. Shepard céltudatos, elszánt, sőt, ha kell, egy kicsit őrült is – és a lehetetlent is meg kell tennie, hogy megvédje barátait és a galaxis békéjét. Néhány őrült terve komoly baklövésekhez vezethet, de nem mentheted meg az univerzum összes életét a Kaszásoktól anélkül, hogy néhány faj kihalását ne okoznád, nem igaz?

pcguru-noi-videojatekos-karakterek-girl-power-amazonok-the-last-of-us-tomb-raider-lara-croft-nier-bayonetta-metroid-resident-evil-silent-hill-commander-shepard.jpg

Tifa Lockhart

A Final Fantasy 7-ben bemutatkozott lány, Cloud Strife örök barátja, sokat tett a kemény, független hősnők hagyományának kialakításában. A Square Enix játékában a JRPG-k történetének két leghíresebb hölgye szerepel. Az első, akinek jár a virág, Tifa Lockhart, aki dicséretes pultos, fantasztikusan néz ki, szuper megbízható, és könnyedén véresre ver. Az ikonikus sorozat életútja során a rajongók maximálisan megszerették Tifát, és harci képességeiért is odáig vannak – Limit Break módban elég egy Beat Rush vagy egy Dolphin Blow, és mindenki meghajol a nagysága előtt.

pcguru-noi-videojatekos-karakterek-girl-power-amazonok-the-last-of-us-tomb-raider-lara-croft-nier-bayonetta-metroid-resident-evil-silent-hill-tifa.jpg

Bayonetta

Ha már varázslatok, akkor nehéz lenne egy ilyen listáról kihagyni a PlatinumGames varázslatos boszorkáját, az S/M bulikra bőrbe öltözött, titkárnős stílusú Bayonettát. Ő az utolsó Umbra boszorkány, egy hatalmas erejű varázsló, aki különböző túlvilági erőkkel kötött szerződéseket, melyeknek segítségével még az angyaloknál is nagyobb a hatalma. Bayonetta ahelyett, hogy egyszerűen tűzgolyókat dobálna vagy átkokat szórna, inkább szürreálisan hosszú haját használja a harcban, valamint sötét mágiája segítségével szó szerint az odacsapó ököllé, halálos tűsarokká alakítja erejét. Meglehetősen egyedi karakter, akit nem lehet utánozni.

pcguru-noi-videojatekos-karakterek-girl-power-amazonok-the-last-of-us-tomb-raider-lara-croft-nier-bayonetta-metroid-resident-evil-silent-hill-bayonetta.jpg

Samus

1986-ban, az eredeti Metroid játékosai a kaland végéig nem tudták, hogy a sci-fi akció középpontjában álló páncélozott fejvadász valójában a játékvilág egyik úttörő női karaktere. Az utolsó pillanatok, amelyeknél egy nő bújik ki a Metroid ikonikus power-ruhájából, mindenkit megdöbbentett a NES fénykorában. És ez azért volt így, mert a ‘80-as években nem sok női főszereplő került a játékok élvonalába. Így ez a meghatározó pillanat emelte Samus Arant a Nintendo legnagyobbjainak csarnokába. Samus egy vagány fejvadász, aki nem hagyja, hogy bármilyen idegen lény akadályozza a fejlődésben vagy épp feladatának elvégzésében, ezért a rajongók minden idők egyik legjobb női videójáték-karaktereként ismerik el.

pcguru-noi-videojatekos-karakterek-girl-power-amazonok-the-last-of-us-tomb-raider-lara-croft-nier-bayonetta-metroid-resident-evil-silent-hill-samus-aran.jpg

Ellie

Amikor a The Last of Us első részében először találkozunk Ellie-vel, ő egy bátor, de bizalmatlan, 14 éves lány, aki mindent megtesz a túlélésért, egy olyan világban, ahol az emberevő gomba-zombik csak a problémái felét jelentik. Ugyanis mint kiderül, a zombiapokalipszis után is a többi ember jelenti a legnagyobb veszélyt. Ellie ezt egy tragédia útján tanulja meg, és ennek köszönhetően a félelem, a düh és a harag csak egy része annak, ami a The Last of Us: Part 2 során hajtja előre. Ő az elmúlt évek egyik legösszetettebb és legjobban megírt videojátékos karaktere. És bárki, aki átélt már akár csak minimálisan hasonló traumát, gond nélkül azonosulni tud ezzel a tragikus, de alkalmazkodó és emberi karakterrel.

pcguru-noi-videojatekos-karakterek-girl-power-amazonok-the-last-of-us-tomb-raider-lara-croft-nier-bayonetta-metroid-resident-evil-silent-hill-ellie.jpg

2B

2B egy olyan halálos fegyver, amely a NieR: Automata-ban viszonylag könnyedén képes egy egész hadseregnyi dühöngő robotot széttépni. Képessége, hogy hatalmas katanákat, lándzsákat és lőfegyvereket képes használni, miközben a hatalmas robotok elleni epic bossharcok során körbe-körbe száguld a csatatéren, már önmagában elég ahhoz, hogy az élvonalba repítse, és akkor előkerülő érzelmeiről, emberi vonásairól még szó sem esett. Ráadásul a dizájnja is igazán egyedi és kiemelkedő, ami az utóbbi évek cosplay-összejöveteleit és versenyeit is alapjaiban határozza meg – szemkötője és harcias, mégis minden szegletében nőies öltözéke garantálja, hogy egyaránt helyet kap a legjobban öltözött játékszereplők és a legjobb női videójáték-karakterek listáján.

pcguru-noi-videojatekos-karakterek-girl-power-amazonok-the-last-of-us-tomb-raider-lara-croft-nier-bayonetta-metroid-resident-evil-silent-hill-2b.jpg

Lara Croft

Nincs girl power, avagy női karakteres lista a Tomb Raider-széria sztárja, Lara Croft nélkül. Eleve kevés olyan karakter van a játékvilágban, aki a többség számára olyan vonzó volna, mint Lara Croft. Egy dögös, vagány régésznő, aki ugyanolyan jól bánik a könyvekkel, mint a 9 mm-es pisztollyal. Annak idején a fő vonzerejét a külseje jelentette, persze, 1996-ban még nem voltak igazán esztétikus formái, de a borítóképeknek és a promóciós anyagoknak köszönhetően a képzeletünk mégis kitöltötte az üres vagy éppen pixeles helyeket. És bár még mindig formás a teste, avagy az évek semmit sem rontottak a megjelenésén, a legutóbbi Tomb Raider-játékok nagyobb hangsúlyt fektettek kíváncsi és határozott személyiségére – valamint figyelemre méltó képességére, hogy a régészet nevében tömegével gyilkoljon le embereket.

pcguru-noi-videojatekos-karakterek-girl-power-amazonok-the-last-of-us-tomb-raider-lara-croft-nier-bayonetta-metroid-resident-evil-silent-hill-lara-croft.jpg

Persze sok mindenki vagy éppen sok minden felkerülhetett volna még a listára. Az AI karaktereket (pl. Shodan vagy Cortana) eleve lehagytam, ahogy azokat is, akik nem egy-egy játék főszereplői (Clementine, The Boss, Zelda hercegnő vagy Peach). És persze, olyanok is hiányoznak, mint Aloy, Chun-Li, Kitana vagy Elizabeth, de valahol csak meg kell húzni a határt. Mert a girl power nemcsak a filmekben él, hanem a videójátékok világában is, és a sok tesztoszteron mellett bizony jó érzés néha egy-egy női karakter bőrébe bújva (esetleg formáiban gyönyörködve, nőies stílusába belehabarodva) átélni egészen másfajta kalandokat. No és neked kik a kedvenc női karaktereid?