• Sztárokat cserélhetett a Balhé 2. évada
  • A Deadline szerint Jake Gyllenhaal és Anne Hathaway sajnos kikerült a képből
  • A helyüket pedig Oscar Isaac és Carey Mulligan veheti át
  • A Netflix hivatalosan még nem adott zöld utat a következő szezonnak

Noha rengeteg olyan filmje és sorozata van a Netflixnek, melynek elkészülését nem igazán tudjuk hova tenni, a tavaly napvilágot látott Balhé (Beef) egyáltalán nem ebbe a csoportba tartozik, a meglehetősen egyedi koncepción alapuló széria ugyanis mind a nézők, mind pedig a kritikusok szemében jól szerepelt – mindezt mi sem bizonyítja jobban annál, hogy több Emmy- és Golden Globe-díjat is sikerült bezsebelnie. A főszereplőket alakító Steven Yeun és Ali Wong játéka túlzás nélkül ott volt a tavalyi év legemlékezetesebb alakításai között, a streaming szolgáltató azonban szintlépésre készül második évadban (ami hivatalosan amúgy még nem is kapott zöld utat), mivel állítólag olyan világsztárok fognak feltűnni a folytatásban, mint a mindenki által jól ismert Jake Gyllenhaal és Anne Hathaway. Eddig legalábbis így állt a dolog, mivel a Deadline forrásai szerint időközben változott a helyzet.

balhe-netflix-beef-sorozat-oscar-isaac-carey-mulligan-streaming-szeria.jpg

A kép forrása: IGN

Az említett portál ugyanis úgy tudja, hogy Oscar Isaac (Dűne, Ex Machina, Holdlovag, Star Wars: Az ébredő Erő) és Carey Mulligan (Drive – Gázt!, Maestro, Saltburn, Ígéretes fiatal nő, A nagy Gatsby) kerülhet Gyllenhaal és Hathaway helyére, bár a Netflix egyelőre nem kommentálta az új fejleményeket. A két színész egyébként valóban remek választás lenne, mivel a Coen fivérek által jegyzett Llewyn Davis világában már sikerült megmutatniuk, hogy remekül működik közöttük a kémia, de mivel egyelőre még csak tárgyalások folynak ezzel kapcsolatban, senki se élje bele magát a döntésbe. Mellettük elvileg egy másik párt is kapunk a következő etapban, méghozzá Cailee Spaeny (Priscilla, Polgárháború, Alien: Romulus) és Charles Melton (May December, Riverdale) tolmácsolásában, szóval ha minden szóbeszéd igaznak bizonyul, ezúttal is kiemelkedő alakításokat láthatnak majd a nézők.