Már csak párat kell aludni, és kiderül, képes volt-e érdemi módon felújítani a Bloober Team a pszichológiai horrorok egyik legfényesebben ragyogó ékkövét, a széria csúcspontjának tartott Silent Hill 2-t. A Layers of Fear és a The Medium fejlesztőcsapatának ugyebár elég magas lécet kell átugrania ahhoz, hogy elkerülje a kaszák és vasvillák armadáját, hiszen a Konami 2001-es klasszikusa túlzás nélkül a játéktörténelem egyik legnagyobb becsben tartott alkotásának tekinthető, ám a legfrissebb képek és előzetesek alapján van okunk optimistának lenni. A meglehetősen kevés helyet követelő, Unreal Engine 5-tel készült remake október 8-án fog ellátogatni PC-re és PlayStation 5-re (néhányan egyébként idő előtt megkapták a saját példányukat), a Bloober Team pedig jól láthatóan bízik a sikerben, a stúdió CEO-ja ugyanis már a jövőről beszélt egy interjú során.

Piotr Babieno a bankier.pl-nek értekezett arról, hogy a Konami látszólag elégedett a csapat teljesítményével, így a vezérigazgató arra számít, hogy „[a Silent Hill 2] nem jelenti a Konamival közös kaland végét”. Ez persze nem egyenlő azzal, hogy mindenképp folytatódik a kollaboráció, ám tekintve, hogy mindkét fél nyitott a további együttműködésre, siker esetén lényegében garantált a meghosszabbított kézfogás. Kérdéses viszont, hogy melyik program lehet(ne) a következő kiszemelt, hiszen a Konami azért letett az asztalra néhány remekművet, mielőtt elfordult volna a játékfejlesztéstől. A Bloober Team eddigi munkásságából kiindulva adná magát egy Silent Hill 3 felújítás, de a Castlevania- és a Metal Gear Solid-széria is benne van a pakliban – bár ez utóbbira talán kevebb az esély, mivel a Metal Gear Solid Delta: Snake Eater is házon belül készül. Meglátjuk, hogy mit hoz a jövő, egyelőre amiatt kell serényen imádkoznunk, hogy a Silent Hill 2 jó fogadtatásra leljen a szakma és a rajongók szemében, ellenkező esetben ugyanis szertefoszlanak ezek az elképzelések.

A borítóképek forrása: Steam