Ami a Stellar Blade fejlesztőinek összejött, az a The First Descendant felett bábáskodó NEXON-nak már kevésbé, hiába érkezett meg ugyanis az előző hónapban a mell-fizikával és forró fürdővel kecsegtető Hot Spring frissítés, a női karakterek formás idomai messze nem voltak elegendőek ahhoz, hogy visszacsábítsák az ingyenesen játszható looter shooter elpárolgott játékosait. A free to play lövölde ugyan remekül kezdett anno, mostanra azonban a felhasználók több mint 95%-a hátat fordított a vegyes megítélésű alkotásnak, holott a fejlesztők igyekeznek odafigyelni a közösség igényeire – legalábbis papíron.

Ennek az odafigyelésnek köszönhetően született meg az imént említett update, ami azonban finoman szólva sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, mivel – ahogy arra a TheGamer cikke is rámutatott – a The First Descendant újabb mélypontot ért el februárban játékosszám terén, legalábbis a Valve platformján. A SteamDB adatai alapján a TPS átlagosan 8227 játékost tudhatott magáénak az előző hónapban, a csúcsot pedig mindössze 13 939 fő jelentette – az előbbi esetben ez 19, az utóbbiban pedig 31%-os visszaesést jelent az eleve nem túl acélos januárhoz képest. 

Nagyon úgy fest tehát, hogy szexi karaktermodellekkel sem feltétlenül lehet eladni egy videójátékot, ami a NEXON szemszögéből nézve elég nagy problémát jelent, a cég ugyanis egészen másképp képzelte a program pályafutását. Persze benne van a pakliban, hogy egy érdemi (értsd: nem a „mindent a szemnek” elven alapuló) bővítmény felkelti majd az emberek érdeklődését, ennél azonban sokkalta valószínűbb (legalábbis szerintem), hogy egy év múlva ilyenkor a The First Descendant már csak egy lábjegyzet lesz ebben a műfajban.

A borítóképek forrása: Nexon