Már csak párat kell aludni, és végre megérkezik a nyár (bár inkább az év) egyik legjobban várt videójátéka, ami a semmiből robbant be néhány évvel ezelőtt, ám hamar a várakozási listák élvonalában találta magát. A Nyugati utazás című klasszikus kínai regény alapján készült Black Myth: Wukong minden egyes előzetesével képes volt a padlóra küldeni a nézők állát, mivel mind a látvány (akcióban az Unreal Engine 5), mind pedig a dizájn fenomenálisnak tűnik – pláne, ami a karaktereket és a lényeket illeti. Noha a játékmenet-videók alapján könnyedén azt gondolhattuk, hogy a program a Dark Souls-széria térnyerése óta felettébb közkedveltté vált soulslike kategóriában fog indulni, a Pure Xbox június közepén közzétett preview-ja alapján inkább egy olyan akció-RPG-vel van dolgunk, ami ugyan nagy kanállal merített az említett zsánerből, ám egy sokkalta megbocsátóbb, kevesebb kihívást nyújtó címmel van dolgunk, mint mondjuk a FromSoftware munkássága. Éppen ezért egy olyan listával készülünk most fel a milliók által várt alkotás érkezésére, melynek tagjai ugyan beleférnek a soulslike kalapba (némelyik jobban, némelyik kevésbé) ugyanakkor nem hordtunk ki lábon három szívinfarktust, mire eljutottunk a stáblistáig.
Another Crab’s Treasure
Felsorolásunk legfrissebb darabja már a puszta látványvilágával is a játékosok tudtára adja, hogy egy könnyedebb produkcióval állunk szemben, az Aggro Crab (Going Under) gondozásában készült, egyébként a Game Pass kínálatában is elérhető Another Crab’s Treasure-ben ugyanis csak úgy vibrálnak a színek, miközben a tengerfenéken osztogatjuk a pofonokat. Bizony, ez nem elírás, a játékban egy remeterák, Kril felett vehetjük át az irányítást, aki elveszett "házikóját" igyekszik visszaszerezni, ehhez pedig nem rest magára aggatni mindent, ami az útjába akad – na meg persze amibe bele is fér. A szennyezett óceán mélye ugyanis számos veszélyt rejt, így muszáj megvédenünk magunkat a célunk felé vezető úton, miközben homokvárakon, korallzátonyokon és hínárokon verekedjük át magunkat, felvéve a kesztyűt a nálunk sokkalta nagyobb ellenfelekkel. Az Another Crab’s Treasure-nek már a steames leírása is felhívja a figyelmet arra, hogy a soulslike-kal ismerkedők is bátran tehetnek vele egy próbát, így tényleg csak ajánlani tudjuk azoknak, akik a kihívás mértéke miatt eddig csak távolról szemlélték a műfajt.
Steelrising
A Franciaországban tevékenykedő Spiders az a fajta csapat, ami játékról-játékra képes fejlődni egy picit, így a 2019-ben megjelent GreedFallról már zömében elismerően vélekedtek az újságírók és a játékosok. Ez a javuló tendencia pedig a rá három évre érkező Steelrisingot sem kerülte el, hiszen kifejezetten remek értékelésekkel büszkélkedhet az opusz, ráadásul úgy, hogy a stúdió közben ki is lépett egy picit a komfortzónájából. A Spiders ugyanis egy soulslike címet rakott le az asztalra ahelyett, hogy egy újabb, BioWare-játékokat idéző RPG fejlesztésébe vágta volna a digitális fejszéjét, ilyen merész váltást pedig még AAA berkekben sem nagyon látni. A Steelrisingnak eléggé könnyű volt kiemelkednie a sokszor említett zsáner képviselői közül, mivel még a tavalyi Lies of P érkezése előtt megmutatta, hogy milyen az, ha szörnyek vagy mutánsok helyett robotok (pontosabban Automatonok) ellen kell felvennünk a fémkesztyűt, Párizs alternatív változata pedig első osztályú terepnek bizonyult egy kis fémes ízű csihi-puhira. A játéknak ugyan megvannak a maga gyermekbetegségei, összességében nézve viszont egy remek szórakozást kínáló akció-RPG-ről beszélhetünk, melynek nehézségi görbéje ugyan tartalmaz kiugrásokat, viszont valamivel alacsonyabban száll, mint a műfaj prominens tagjainak esetében – pláne akkor, ha valaki él az Assist Mode kínálta lehetőségekkel.
Ashen
A Dark Soulsok sikerei után az indie szféra is elég hamar elkezdte magának felfedezni a soulslike-ok világát, eme hullám egyik legjelesebb képviselője pedig egyértelműen az az Ashen, melynek fejlesztőcsapata, az A44 (most már A44 Games) épp júliusban gyarapította tovább ezt a műfajt a Flintlock: The Siege of Dawn segítségével. Noha ez utóbbi elég hamar elvérzett a Sweet Baby Inc. befolyás miatt (a program mindössze 648 felhasználóval tetőzött Steamen), a 2018-as Ashen viszont valamivel nagyobb visszhangot generált (mondjuk nem a játékosszám terén), hála a meglehetősen egyedi, stilizált látványvilágának és az egyszerűbb, kezdők számára is könnyen befogadható mechanikának. A dark fantasy környezetet kínáló opusz leginkább azért mondható könnyebbnek a megszokottnál, mert nincs benne hagyományos értelemben vett szintlépés, ahogy a fegyverek használatát sem kötötték feltételekhez a szakik, ráadásul az egész kaland során velünk van egy társ (akár NPC, akár hús-vér játékos formájában), így eleve csökken a kihívás mértéke – bár tegyük hozzá gyorsan, hogy a gép által irányított karakterek azért hajlamosak ostobaságokat csinálni.
Lords of the Fallen
A HEXWORKS nehezen megszületett akció-RPG-je egy picikét kakukktojásnak mondható a többi résztvevőhöz képest, a Lords of the Fallen ugyanis szép számmal tartalmaz olyan szakaszokat, ami könnyedén az őrületbe kergetheti az embert, ennek ellenére mégis úgy gondolom, hogy egy kis ferdítéssel azért felfér erre a listára. A CI Games kiadásában megjelent alkotáshoz ugyan kellett néhány méretes tapasz ahhoz, hogy igazán élvezetes legyen, mostanra viszont már túlzás nélkül a jobban sikerült soulslike-ok közé sorolhatjuk, ami nem mellesleg látvány terén is a párját ritkítja. No de a lényeg: a Lords of the Fallen alapjáraton egyáltalán nem egy könnyű darab (sőt), ám egyrészt ott van a hordozható vestige-ek (a Bonfire itteni megfelelője) rendszere, melynek hála nem sokat kell kutyagolnunk elhalálozás esetén, másrészt pedig itt sokkalta nagyobb jelentőséggel bírnak az eldobható tárgyak (kések, fejszék, gránátok), mint más hasonló produkcióban. Ez utóbbi kijelentés olyannyira igaz, hogy kis türelemmel szinte az összes főellenfél legyőzhető a mérgező gránát segítségével (tapasztalat), így még azok mozgását és támadásait sem feltétlenül kell megtanulnunk. Ehhez jön még hozzá, hogy minden fontosabb boss esetén tudunk magunk mellé idézni egy társat (bár a gyógyító varázslata miatt egyedül Pieta mondható valóban hasznosnak), az 1.5-ös, Master of Fate nevet viselő frissítéssel pedig a New Game+0 is bekerült a repertoárba, így úgy kezdhetjük elölről a kalandot, hogy a mi szintünk marad, a világé viszont visszaáll az eredetire. Így azért könnyű, nemde?
Star Wars Jedi: Fallen Order + Survivor
Miután a Disney (sajnos) megkaparintotta a Star Wars nevet, elég sokat kellett várnunk arra, hogy az Electronic Arts előálljon egy olyan egyjátékos programmal, ami a messzi-messzi galaxisba invitál minket, ám szerencsére nem hiába vágtuk azt a bizonyos centit. A Titanfall 2-vel addigra már bizonyított Respawn Entertainment ugyanis egy nem túl eredeti, ám ettől függetlenül elképesztően élvezetes akció-kalandjátékkal lepte meg a rajongókat a 2019-ben megjelent Star Wars Jedi: Fallen Order képében, ami amellett, hogy ügyesen bővítette a lore-t (ha már az új trilógia nem volt erre képes), harcrendszer és felfedezés terén is remekelt. Cal Kestis (Cameron Monoghan) metroidvania elemekben bővelkedő utazásának megalkotásához ugyan az olyan klasszikusokból is ihletet merítettek az alkotók, mint például az Uncharted-széria vagy a Prince of Persia, a játékmenet gerincét viszont egyértelműen a soulslike műfaj adta, hiszen pihenőpontokat és újraéledő ellenfeleket is kaptunk, az ész nélküli vagdalkozással pedig már a mezei rohamosztagosok ellen sem mentünk sokra, ami talán mindent elárul a főellenfelekkel vívott küzdelmekről. A Fallen Order, valamint annak folytatása, a nemsokára előző generációs masinákra is befutó Survivor azonban ezek ellenére is sokkalta könnyebb a csoporttársainál, nemes egyszerűséggel azért, mert mindkettő tartalmaz választható nehézségi szinteket, így mi magunk dönthetjük el, hogy mennyit akarunk szenvedni a végigjátszás során.
Mi tehát ezeket a programokat ajánlanánk azok számára, akik egy kevésbé megterhelő címmel szeretnének felkészülni a Black Myth: Wukong érkezésére, de természetesen ezek mellett is akad még néhány könnyedebb szerzemény. A Code Vein például az anime kedvelőknek okozhat néhány kellemes pillanatot, míg a Remnant 2 a kooperatív mód és a lőfegyverek miatt mondható kevésbé frusztrálónak az átlagok soulslike-oknál, ha pedig valakit esetleg nem érdekel a szegényes prezentáció, a horrorisztikus környezetet kínáló Hellpointtal is bátran tehet egy próbát.
