Sokak számára talán meglepőnek tűnhet, de idén szeptemberben már 11 darab gyertyát kellett elfújnia annak a GTA 5-nek, amely rögtön a debütálása után kasszát robbantott, azóta pedig a világ egyik legismertebb és legnépszerűbb szórakoztatóipari terméke lett belőle. Már májusban beszámoltunk arról, hogy a méltán híres Grand Theft Auto-széria eddigi utolsó felvonása elhaladt a 200 milliós mérföldkő mellett, augusztusban pedig az európai toplistákat is letarolta az opusz – azért ez elég szép teljesítmény egy több mint tíz esztendős játéktól, nemde? Felettébb nagy lehet tehát az öröm és a boldogság a Rockstar Games, valamint a Take-Two Interactive vezetőinek körében, a GTA 6 árnyékában ráadásul a nézők is eléggé rákaptak a programra – olyannyira, hogy nem is nagyon akadt ellenfele az elmúlt néhány hónapban.

gta-5-stream.png

A kép forrása: Streams Charts

A Streams Charts 2024 harmadik negyedévét taglaló jelentéséből ugyanis megtudhattuk, hogy a júliustól szeptemberig tartó időszakban a GTA 5 volt a legnézettebb videójáték streaming körökben, dacára annak, hogy bőven akadt konkurenciája. Hírünk főszereplője nem kevesebb mint 533,33 millió megtekintett órát tudhatott magáénak az előző negyedévben, melynek zöme (egészen pontosan 52,6%-a) Twitch-ről származott, de az egyéb streaming platformokon (Kick, Nimo) és YouTube-on is szép eredményeket produkált a homokozó.

Szintén jól mutatja a játék sikerét, hogy a felsorolás többi résztvevője szinte kivétel nélkül az e-sportok világából származik (League of Legends, Counter-Strike 2, Valorant, Apex Legends), amik az ilyen-olyan versenyek és bajnokságok miatt eleve előnnyel indulnak, ám a GTA 5 még így sem talált legyőzőre. Ennek oka leginkább a milliók által imádott online szegmensben keresendő, azon belül pedig az évek óta töretlen népszerűségnek örvendő RP az, amely kiválthatta ezt a hihetetlenül magas érdeklődést. Ezek után bele sem merünk gondolni, hogy milyen eredményeket produkál majd a papíron 2025-ben érkező Grand Theft Auto 6, egy dologra azonban mérget vehetünk: a soron következő felvonás is velünk marad majd minimum 10 évig.

A borítóképek forrása: IGDB, Epic Games