Az utóbbi években kezdtem felfigyelni rá, hogy egyre jobban meggyűlik a bajom a szokásos évértékelő, lezáró cikkekkel, abból az egyszerű okból kifolyólag, hogy ha vissza kell tekintenem az utóbbi tizenkét hónapra, minden próbálkozásom és szándékom ellenére nehéz pozitívnak maradnom. 2021 a koronavírustól, a lezárástól, a váratlan halasztásoktól, az egyszerre rémisztő és már-már nevetséges hardverhiánytól eltekintve sem volt kimondottan jó év. Olyan kiadók és fejlesztőcsapatok játszották el a játékosok bizalmát, akikről korábban azt hittük, sérthetetlenek. A tavalyi zaklatásos ügyek a megszűnésük helyett nemhogy folytatódtak, de az Activision-Blizzarddal kapcsolatban a nyár óta kirobbant botrányok és az azóta a helyzetet szinte hónapról-hónapra rontó újabb események fényében már nemcsak abban nem vagyok biztos, hogy a kiadóóriás túlélheti-e ezt az egészet, de abban sem, hogy biztosan ezzel az esettel járnánk-e jobban, és nem azzal, ha a jobb sorsra érdemes franchise-ok és fejlesztők méltóbb, becsületesebb kezekbe kerülnének.

Változatlanul folytatódott az a trend is, melynek révén egyre inkább éreztem azt, hogy számos nagy kiadó AAA kategóriás mainstream játéka a junkfood megfelelőjévé kezd válni, amivel ugyan ideig-darabig jól tudok szórakozni, de a pénzszerzésen túl egyre kevésbé látom benne a kreativitást, az ötleteket, az inspirációkat. Nem akarok azzá a vészmadárrá válni, aki egy idő után már csak azt károgja, hogy “bezzeg régen minden jobb volt”, és idén is voltak zseniális megjelenések, de egyre gyakrabban kapom magamat nosztalgiázáson, visszatérésen a régi, klasszikus címekhez és játékstílusokhoz, amivel a jelek szerint még csak nem is vagyok annyira egyedül.

De a feketeleves után lássuk a toplistámat. A szabályaim a tavalyihoz hasonlóak: nem kerülhet fel rá Early Access-játék (így a Prodeus és a Darkest Dungeon 2 sem, pedig ellenkező esetben mindketten dobogós helyen lennének), sem DLC, és csak olyan játékokat válogatok be, amelyeket ha végig nem is minden esetben játszottam, de jelentős játékidőt öltem beléjük (így esik ki a Resident Evil: Village és a napokban megjelent Halo Infinite, melyekre valószínűleg a két ünnep között kerítek majd sort).

5. Cruelty Squad

Mert eddig nem tudtam, hogy ha a kakas ötször kukorékol, és a szomszéd néni három traktorral megy ki Afrikába, teleszkópokra vadászni, akkor ha öt lekváros kenyeret kötök a hörcsög talpára, hány kiló lesz a gázvágók métere. És bár ezt a Cruelty Squad után sem tudom, de ha évente csak két-három olyan játék jelenne meg, amely ennyire szakít minden konvencióval, ennyire öncélú, emellett ennyi beteg, elborult ötletet mer bevállalni, ezzel megmutatva, hogy mennyi potenciál, mennyi lehetőség rejlik a játékkészítésben, teljesen boldog lennék.

4. The Riftbreaker

Mert nem hittem, hogy ennyire jól működhet egy, a felülnézetes arcade lövöldéket, a tower defense és bázisépítős játékstílusokat vegyítő műfajkombináció, a The Riftbreaker azonban látványában, hangulatában és játékmenetében is toronymagasan felülmúlta az elvárásaimat. Veszedelmesen addiktív cucc, ami képes egyhuzamban órákat elnyelni az életetekből.

3. Loop Hero

Mert még az is erős túlzás, hogy semmi elvárásom nem volt vele ezzel a játékkal szemben: konkrétan a teszt kezdetéig azt sem tudtam megállapítani, mégis milyen műfajjal van dolgom pontosan. A Loop Hero egy retró stílusú idle RPG, melyben kontrollunk gyakorlatilag csak a játéktér alakítgatása és hősünk felszerelésének menedzselése felett van. Minden más automatikusan, tőlünk függetlenül történik, feladatunk pedig szépen lassan újjáépíteni egy fantasy birodalmat, amit a játék kezdete előtt egy lich megsemmisített. Fantasztikus koncepció, remek hangulat, brutálisan addiktív játékmenet. A Devolver Digitalt pedig továbbra is nagyon szeretem.

2. Ender Lilies: Quietus of the Knights

Mert az idei év legtökéletesebb, leghangulatosabb indie játéka volt számomra, mely kiválóan kombinálta a soulslike címek nehézséget a metroidvania játékdizájnjával, és egy borzasztóan szomorkás, nyomasztó, mégis gyönyörűen prezentált játékvilággal. Ha a felsorolt elemek bármelyike iránt éreztek némi affinitást, csak ajánlani tudom, hogy minél hamarabb tegyetek vele egy próbát.

1. NieR Replicant

Mert Taró Jokó nem tud olyan játékot készíteni, ami ne keltené fel azonnal az érdeklődésemet, az első NieR pedig egy tragikusan beszerezhetetlen cím volt, melynek felújítása és újrahangolása, a NieR Replicant, még a PC-s port hibái ellenére is minden rajongó álma, egyúttal az a játék, amely idén leginkább rabul ejtett, legjobban lekötött és a legmaradandóbb élményt okozta. Követendő példa lenne folytatás, felújítás tekintetében is: nem pusztán átlapátolta a PS3/X360-as játékot a modern platformokra, hanem olyan mértékben javította, bővítette, tökéletesítette azt, hogy a Replicant minden tekintetben felsőbbrendű az eredetihez képest.

nierep.jpg

Nem sokkal maradtak le a listáról és erősen gondolkoztam még rajtuk: Disciples Liberation, The Ascent, Curse of the Dead Gods, Strangeland, Persona 5 Strikers, Rustler, Dreamscaper valamint a Biomutant, mely hibái ellenére is rabul ejtett világával és hangulatával

És hogy mire számítok, illetve mit várok 2022-től?

  • Van egy sejtésem, hogy ha a hardverhiány továbbra is fennáll majd, egyre dominánsabbak lesznek majd a felhő alapú megoldások, és még tovább el fog nyúlni az előző konzolgeneráció vége
  • Rettegek attól, hogy hány nagy kiadó és milyen mértékben kap rá az NFT játékok koncepciójára, és ez milyen változásokat idéz majd elő mind a hagyományos játékokban, mind a különböző cégek által bejelentett/fejlesztett metaverzum-kezdeményekben
  • Kíváncsian várom, a Sony valóban kompetens konkurenciát fog-e állítani az Xbox Game Pass-nek (cikkem írásakor még mindig az első kiszivárgott infók a legfrissebbek)
  • Érdekel, hogy milyen konzolos játékok látogatnak majd át PC-re, az eddig bejelentetteken túl, az idei átiratokban igen gazdag év után
  • Remélem, hogy egyre több kiadó és cég ismeri fel a backlog, a visszafelé kompatibilitás fontosságát, és egyre több klasszikus válik majd ismét elérhetővé az új generációk számára is (Xbox One-on végre tudom tolni az Otogit!)
  • Valamint izgatottan várom, hogy fény derül-e az Abandoned/Silent Hills pletykák titkára 

És hogy pár konkrét, nagyon várt címet is említsek: Destroy All Humans 2 – Reprobed, Elden Ring, Prodeus és Darkest Dungeon 2 végleges változatok.

Illetve ezeken felül nagyon szeretném, ha a játékipar nagyjai végre nemcsak üres ígéreteket tennének, hanem valóban dolgoznának azon, hogy megújuljanak és változások történjenek annak érdekében, hogy a játékfejlesztés maga is egy olyan békés, kreativitást és alkotást támogató, a végtelen profit helyett a játékokra és játékosokra fókuszáló iparág legyen, amilyennek amúgy lennie kellene.

2021 végét érintő összefoglalóinkat ezen a linken keresztül összegyűjtve is eléritek!