• Egy friss kutatás látott napvilágot nemrég a játékok kapcsán
  • Ez alapján a játékipar értéke folyamatosan nő, 2020-ra a 90 milliárdot is elérheti
  • A mobilpiac pedig egyre terjeszkedik a PC-k és konzolok kárára

Igen érdekes kutatás látott nemrég napvilágot a TheGreatSetup jóvoltából, mely a játékipar, illetve azon belül az egyes platformok helyzetét vizsgálja, javarészt értékük és az általuk termelt bevétel alapján. A készítők 2011-től vizsgálták az adatokat, és ezek alapján egészen 2020-ig meg is becsülték az ipar jövőjét. A legfontosabb következtetés, amit le lehet vonni a statisztikákból, talán az, hogy a játékipar értéke stabilan nő, 2020-ra pedig akár a 90 milliárd dollárt is elérheti.

market-share-2011-2020.jpg

A készítők továbbá vizsgálták a bevételek eloszlását az egyes platformok között, ezek alapján elmondható, hogy a PC-s és konzolos eladások évről-évre visszaszorulnak, helyettük egyre inkább az okostelefonok és a tabletek kerülnek előtérbe, míg a kézikonzolok szinte teljesen eltűntek. Érdekes még a DLC-k piaca, mely összesen 121%-os növekedést mutatott be az elmúlt hét évben, ezek alapján talán nem is annyira elborult az a jóslat, ami szerint 2022-re 160 milliárdot érhet a digitális játékok piaca.  

big-lan-party.jpg