A videojátékok és a valós erőszak között eddig nem találtak közvetlen, tudományosan is értékelhető összefüggést. Mindig lesznek azonban, akik a játékokra fogják elmebeteg cselekedeteiket, ha másért nem, hát azért, mert nincs velük rendben valami. Hogy a 14 éves, Washington államban élő Nathon Brooks közéjük tartozik-e, majd a bíróságon eldől. Az viszont biztos, hogy a fiú által előadott mese nem vet túl jó fényt a videojátékok világára, főleg nem úgy, hogy az utóbbi egy évben többször is előtérbe került a téma ilyen-olyan okok miatt.
Nathon pénteken elővette apja 22-es kaliberű kézifegyverét, majd a szobájába zárkózott és másfél órán kersztül zenét hallgatott. Este tíz körül aztán szülei hálószobájához ment és tüzet nyitott a gyanútlan házaspárra, akik szerencsére túlélték a támadást. A 38 éves Jonathan Brooks és egy évvel idősebb neje, Elizabeth azt hitte, betörő jár a házban, így értesítették a rendőrséget. Csak a ház biztonsági kamerái által készített felvételek megtekintése után derült ki, hogy saját gyermekük tört az életükre.
Nathon Brooksot letartóztatták és többször kihallgatták. A fiú állítja, hogy nyolcéves kora óta gondolkodik szülei meggyilkolásán, de eddig türtőztette magát. Megszállott videojáték-rajongóként folyamatosan a gépek előtt ült, ám úgy érezte, a játékok csak agresszívabbá teszik. Szülei végül két hétre eltiltották a szórakoztató elektronikától, mert gondok voltak vele a katolikus iskolában, ahová járt. Nathon a rendőröknek elmondta, hogy hallotta, amint egy hang arra utasítja, hogy a játékokért tegye meg, amit oly régóta akar, így engedett a csábításnak és megszerezte a fegyvert. A jelentés szerint a srác őrült, de az is elképzelhető, hogy csak megjátssza -- ehhez már pszichiátriai szakvéleményre lesz szükség.
A 14 esztendős fiú először apjára lőtt, majd anyjára, végül pedig ismét apjára, mikor az kigurult az ágyból. Ugyan a szülők nem haltak meg, mindkettőjüket kórházba kellett szállítani, Elizabeth Brooksot pedig még többször meg kell operálni, hogy felépülhessen. Nathon egyelőre előzetes letartóztatásban van, a bíróság félmillió dolláros óvadékot állapított meg.
Mi inkább nem fűzünk kommentárt a dologhoz. Bízzunk benne, hogy bebizonyosodik Nathon Brooks elmebaja, és akkor talán nem húzzák a játékosokra a vizes lepedőt -- ismét. Lent egyébként megtekinthető egy bírósági felvétel, ami Nathon hétfői elzárása előtt készült.
Azt elismerem, a játékok olyan szinten igenis károsak tudnak lenni, hogy ha egy 10 év alatti kiskölyök orrba szájba online lövöldözik, akkor lehet agresszív. Azt viszont hangsúlyoznám, hogy ez nem a játék tartalmára, sokkal inkább a manapság igencsak siralmas minőségű multis közösségekre vezethető vissza. Mennyi volt a legtöbb idő, amit például World of Tanks-ben töltöttetek mielőtt valakit elkezdtek volna bő nyállal anyázni?
Minden esetre ez az egész azért röhej, mert a szülők semmiféle előjelet nem vettek észre, amit kissé nehéz elhinni. Másrészt a gyerek gumiszobába való, függetlenül bármilyen játéktól. És miért történnek ilyenek mindig Amerikában? Mert ott könnyebb fegyverhez jutni, mint marihuánához, arról nem is beszélve, hogy alacsonyabb a fegyverviselés korhatára, mint az alkoholfogyasztásé…
sztrugackij: Nekem is megfordult a fejemben az időpont tökéletessége...
Mellesleg a cikkhez hozzászólva, az nem tűnik fel senkinek, hogy a srác csak úgy megszerezte a fegyvert? Van olyan ismerősöm akinek van szolgálati fegyvere, de az páncélszekrényben van elzárva ahogy kell. Ha nem lenne ilyen könnyű fegyverhez jutni, nem lenne ennyi gyilkosság.
A másik meg, hogy gondolom a szülők se foglalkoztak vele túl sokat, ha hagyták egész nap a gép előtt dögleni (de videókamerás megfigyelőrendszert azt tudtak szerezni, az sokkal fontosabb, tényleg...). A szülők felelősségéről miért nem készül tanulmány?
A harmadik meg, hogy épp most történik ez mikor nemtudom hány milliót költenek a játékok és az erőszak közti összefüggés kapcsolatára és pont most vállalja magára a srác, és véletlenül senki nem hal meg, és véletlenül még videó is készül róla...
(Persze az is lehet, hogy túl sok összeesküvés elméletet olvastam mostanában. Vagy nem.)
[br /]
A legérdekesebb dolog, hogy MINDIG MINDEN Amerikában történik ^^
Mondjuk úgy, hogy elmebeteg?
"Igenis okolhatoak ezert a jatekok, de nem kozvetlen a tartalmuk vagy a nyilt agresszio miatt amit tartalmaznak, hanem mert olyanok arcaba toljak, akiknek nincs sajat szemelyiseguk s pont ez az, amit nem kene megengedni."
Nem is engedik, ezért van ugye az ESRB meg a PEGI. Hogy Nathon mikkel játszott, nem tudjuk, lehet, hogy egész nap a Kirby előtt ült és mégis erőszakos lett. Egyik forrásanyagban sem emlegetnek erőszakos játékokat vagy FPS-eket.
Ja, igen , ez az ESRB es PEGI hatekonysaga kb olyan lehet, mint a 18 alattiak dohanyaruval valo ki nem szolgalasa.
En nem szeretnem okolni tisztan a jatekokat, de azon teny melett nem kene elmenni, hogy valami kapcsolat talan lehet kozottuk. Talan ezt igy, expliciten kimondani nem lehet, de ugye az USA-ban, ahol a leginkabb nepszeruek a jatekok, egyaltalan nem ritka a "lojjuk le az elso jottmentet" egeszen fiatalok koreben, kimondhatjuk-e biztonsaggal, hogy nincs kapcsolat? Az a gond, hogy nehez ezt kutatni, mert pszichologia, s mint olyan, vegso soron egy alkalmazott statisztika, igy ezt tenyleg igazan problemas kutatni. Palcat torni egyelore nem is lehet pro vagy kontra, de a felvetest eldobni badarsag lenne.
Mondjuk úgy, hogy elmebeteg?
"Igenis okolhatoak ezert a jatekok, de nem kozvetlen a tartalmuk vagy a nyilt agresszio miatt amit tartalmaznak, hanem mert olyanok arcaba toljak, akiknek nincs sajat szemelyiseguk s pont ez az, amit nem kene megengedni."
Nem is engedik, ezért van ugye az ESRB meg a PEGI. Hogy Nathon mikkel játszott, nem tudjuk, lehet, hogy egész nap a Kirby előtt ült és mégis erőszakos lett. Egyik forrásanyagban sem emlegetnek erőszakos játékokat vagy FPS-eket.