A videojátékok és a valós erőszak között eddig nem találtak közvetlen, tudományosan is értékelhető összefüggést. Mindig lesznek azonban, akik a játékokra fogják elmebeteg cselekedeteiket, ha másért nem, hát azért, mert nincs velük rendben valami. Hogy a 14 éves, Washington államban élő Nathon Brooks közéjük tartozik-e, majd a bíróságon eldől. Az viszont biztos, hogy a fiú által előadott mese nem vet túl jó fényt a videojátékok világára, főleg nem úgy, hogy az utóbbi egy évben többször is előtérbe került a téma ilyen-olyan okok miatt.
Nathon pénteken elővette apja 22-es kaliberű kézifegyverét, majd a szobájába zárkózott és másfél órán kersztül zenét hallgatott. Este tíz körül aztán szülei hálószobájához ment és tüzet nyitott a gyanútlan házaspárra, akik szerencsére túlélték a támadást. A 38 éves Jonathan Brooks és egy évvel idősebb neje, Elizabeth azt hitte, betörő jár a házban, így értesítették a rendőrséget. Csak a ház biztonsági kamerái által készített felvételek megtekintése után derült ki, hogy saját gyermekük tört az életükre.
Nathon Brooksot letartóztatták és többször kihallgatták. A fiú állítja, hogy nyolcéves kora óta gondolkodik szülei meggyilkolásán, de eddig türtőztette magát. Megszállott videojáték-rajongóként folyamatosan a gépek előtt ült, ám úgy érezte, a játékok csak agresszívabbá teszik. Szülei végül két hétre eltiltották a szórakoztató elektronikától, mert gondok voltak vele a katolikus iskolában, ahová járt. Nathon a rendőröknek elmondta, hogy hallotta, amint egy hang arra utasítja, hogy a játékokért tegye meg, amit oly régóta akar, így engedett a csábításnak és megszerezte a fegyvert. A jelentés szerint a srác őrült, de az is elképzelhető, hogy csak megjátssza -- ehhez már pszichiátriai szakvéleményre lesz szükség.
A 14 esztendős fiú először apjára lőtt, majd anyjára, végül pedig ismét apjára, mikor az kigurult az ágyból. Ugyan a szülők nem haltak meg, mindkettőjüket kórházba kellett szállítani, Elizabeth Brooksot pedig még többször meg kell operálni, hogy felépülhessen. Nathon egyelőre előzetes letartóztatásban van, a bíróság félmillió dolláros óvadékot állapított meg.
Mi inkább nem fűzünk kommentárt a dologhoz. Bízzunk benne, hogy bebizonyosodik Nathon Brooks elmebaja, és akkor talán nem húzzák a játékosokra a vizes lepedőt -- ismét. Lent egyébként megtekinthető egy bírósági felvétel, ami Nathon hétfői elzárása előtt készült.
Ha hangot hallott akkor egyszerűen skizofrén a gyerek! Ennek semmi köze a játékokhoz...
Nem kicsit lenne durva, ha kiderülne, hogy épelméjű, csak rosszul céloz...
Ha hangot hallott akkor egyszerűen skizofrén a gyerek! Ennek semmi köze a játékokhoz...
Ha hangot hallott akkor egyszerűen skizofrén a gyerek! Ennek semmi köze a játékokhoz...
-A fegyvertartásra? Valószínűleg nem. Az apa nem tett semmi rosszat azzal, hogy engedéllyel fegyvert tartott otthon. Az USA-ban rá lehet fogni bármit is a fegyvertartásra amúgy is? Nem.
-A rossz szülői gondviselésre? Dehogy is. Hogyan lehetne ráfogni az áldozatra bármit is egy bűnesetben?
-Instabil elmeállapotra és psichopata hajlamokra? Nem. Szegény gyerek, elrontja őt a gonosz társadalom. Hogy lehetne egy gyereket hibáztatni?
-A katolikus iskolára? Nem akarok vitát kezdeni, de őszintén szólva hallani negatív dolgokat BIZONYOS ESETEKBEN, RITKÁN efelől a dolog felől. Nem hibáztatom őket, de hát ha akarnám, akkor sem tehetném meg, hiszen a vallás tiszta és jobbá tesz minden embert, no meg a bűnöket is eltünteti
-A videojátékokra? Miért is ne? Úgy is volt már annyi botrány emiatt, és talán enyhítő körülménynek számít. Amúgy is...mi baj lehet belőle?
nagyon kíváncsi lennék hogy milyen zenét hallgatott amíg meditált a gyerek a gyilkossági kísérleten,közben meg a hang mondogatta neki hogy ha megöli a szüleit akkor azt csinálhat amit akar