Az ember mindig szeretett eljátszani az időutazás és párhuzamos univerzumok gondolatával, az alábbi tíz film pedig frappáns módon járja körül a témát!

Paradise 2023

A jövőben járunk, ahol feltalálták a technikát, amellyel az emberek élettartamot adhatnak egymásnak. Hősünktől pénzt követel a biztosító, amit nem tudnak kifizetni, ezért a büntetésük mínusz 38 év az asszony életéből. A férfi – aki maga is a cégnél dolgozik - mindent megtesz, hogy visszaszerezze megöregedett felesége éveit.

OtherLife 2017

A fiatal kutatónő, Ren feltalál egy nano-anyagot, amely a szembe cseppentve több órányi virtuális valósággal látja el az embereket. A nő ezzel kómában fekvő betegeken – elsősorban bátyján - akar segíteni a szerrel, de üzlettársának más elképzelései vannak.

Infinity chamber

Frank az egyik pillanatban egy kávézóban van, majd egy automatizált börtönben találja magát. „Börtönőre” egy Howard névre hallgató mesterséges intelligencia, ami nem látja el sok információval és a férfi rájön, hogy túl kell járnia a robot eszén, ha ki akar szabadulni, mert a világ már talán nem is létezik.

Időmúlás (Time lapse 2014)

Három fiatal talál egy gépet, amely polaroid fotókat készít a jövőről, azaz a következő napról. Először csak fogadásokra használják, de az egyre több nyert pénzzel együtt a problémáik is egyre sokasodnak. Ahogy a jövőről készült fotók egyre baljósabbak lesznek, úgy rendül meg egymásba vetett bizalmuk is.

A Hold árnyékában (In the shadow of the Moon 2019)

Thomas Lockhart rendőr detektív akar lenni és elkezd kutatni egy sorozatgyilkos után. Gyanúsítottja egy fiatal nő, aki végzetes balesetet szenved a metróban, de kilenc évvel később újra elkezdődnek a gyilkosságok és a nő is újra felbukkan.

Gyilkos emlékek (Extracted 2012)

Egy tudós feltalál egy módszert, amellyel beléphet mások emlékeibe. Amikor ráveszik, hogy kutakodjon egy drogfüggő bűnöző emlékeiben, hogy bebizonyítsa, valóban ő ölte-e meg a barátnőjét, a férfi rájön, hogy a módszere több veszélyt tartogat,  mint gondolta.

Időcsapda (Time trap 2017)

Egy film, amely sokkal jobb, mint várnánk. Egy régészprofesszor hippi szüleit és húgát keresi, akik a hetvenes években tűntek el egy rejtélyes barlangban. Egy csapat tanítványa követi és csapdába esnek a sziklák alatt, ahol másképp működik a tér idő kontinuum.

Enter nowhere 2011

Clint Eastwood fia, Scott szerepel ebben a mindössze kevés szereplős sci-fiben, ahol három idegen érkezik egy kis faházba az erdő mélyén. A férfi és a két nő is meghatározó életeseményen vannak túl, frusztráltak és elveszettek, de lassacskán kezdenek rájönni, mi köti össze őket és hogyan szabadulhatnak az erdőből.

Párhuzamos valóságok (Parallels 2015)

Az elhidegült testvérpár, Beatrix és Ronan újra találkozik, mikor apjuk rejtélyesen eltűnik. A keresés egy elhagyott épületbe vezeti őket, ahol egy nőtől megtudják, hogy párhuzamos világok között mozoghatnak. A testvérek a portálok között lassan felfedezik családjuk sötét múltját.

Az Almanach projekt (Project Almanac 2015)

Egy kiemelkedően okos gimnazista srác és barátai találnak egy rejtélyes alaprajzot, amely egy „idő-relokációs prototípus”, azaz egy időgép leírását tartalmazza. A fiatalok megépítik a szerkezetet, ami először jó móka, de kiderül, hogy az idősíkokban való babrálás addig meg nem történt katasztrófákat okoz.