Mass Effect: A Bioware eddigi legidegesítőbb, leggyengébb játéka. Bár még így is jobb, mint a nagy átlag, nade azért... Kellemes akciójáték lenne, kis szerepjáték-elemekkel és nagyon jól kinéző átvezetőkkel, de a borzalmasan igénytelen mellékbolygók meg a gyermeteg, konzolos "szedj össze x darab ásványt/naplót/mittudoménmit" küldetésekért nem jár bocsánat... Elvileg felnőtteknek készített játékba ez miért kellett?

Fallout 3: Ennek még idő kell. Elkezdtem játszani vele, kijutottam a Vaultból, megcsináltam 1-2 küldetést a közelben, de még eléggé az elején vagyok. Tény, hogy jobban sikerült, mint tartottunk tőle, de azért az első két rész még mindig sokkal jobb. A látvány és a hangulat szinte tökéletes, de van pár dolog, ami elrontja az összképet: tök hamar szerezhetünk lézerfegyvert például, vagy hogy alacsony skillel, specializáció nélkül is hatástalanítottam egy atombombát, ilyesmik... Jelentéktelenek, de azért szemet szúrnak. Jövőre azért szerintem végigjátszom, ha más nem, modolva.

Tomb Raider Anniversary: Az eredeti Tomb Raider szinte 100%-os pontossággal felújítva, kicsit kiegészítve pár mozdulattal (kampó nem volt, ha jól tudom). Klasszikus sírrabló hangulat: sok-sok feladvány meg ügyességi rész, nagyon kevés lövöldözés, egyszerű történet. Kicsit azért zavaró volt, hogy a pályák nem voltak épp logikusak, valahogy minden pont úgy volt felépítve, hogy pont tovább tudjak menni, dehát azért 10 éve még inkább ilyenek voltak, és különben is, ez adott hozzá a bájához. Pár hajszálam azért megőszült tőle, de megérte.

Silverfall: Kellemes kis steampunk hack&slash: technológia és mágia, gépek és állatok, mindez stílusos, cellshaded grafikába csomagolva. A kötetlenül bejárható világot jól kiegészítették a velünk együtt fejlődő ellenfelek, itt azonban ez sokkal jobban sült el, mint az Oblivionban, mert bár 1-1 zóna velünk fejlődik, mi mégis egy viszonylag lineáris úton (zónák során) fogunk végigmenni, így a folyamatosan változó ellenfelek sokkal logikusabbak, odaillőbbek lesznek. A képzettségfa érdekes, lehet puskát használni, a küldetések némelyike befolyásolja a természet-technológia csúszkánkat, ami skillekhez is kell. Két társunk lehet, választhatunk goblin és troll fajt induláskor, kasztok pedig nincsenek, csak az említett képzettség-fa. Ha nem lenne viszonylag nagy a gépigénye, meg kissé béna az irányítása, akkor szinte tökéletes hack&slash lenne, de így is nagyon szórakoztató darab.

NwN 2: Mask of the Betrayer: Ugyan ez sem idei játék, én mégis csak 2008-ban tudtam végigvinni (csókoltatom a hazai forgalmazót – vagyis pont hogy nincs hazai forgalmazó). Hosszú idők óta a legjobb szerepjáték, amivel játszottam, pedig „csak” egy kiegészítő. Szerteágazó, nem lineáris, ráadásul emberközpontú története a szememben simán a legjobbak között van, pláne, hogy kicsit sötétebb árnyalatú. Ráadásul annyi de annyi választás, lehetőség van benne, amiknek igazán súlya is van, hogy az elismerésre méltó. Jó-rossz oldal, lélekevés vagy az éhség elnyomása, mind igazán jól beépül, komoly hatása van, és nem csak az, hogy „háhá, most gonosz vagyok, és megöllek, mert olyan kedvem van”. A nemlineáris felépítést ilyen jól rég nem láttam játékban: nem arról van szó, hogy szabadon kószálsz mindenfelé, de nem is egy előre megadott szálon kell végigmenni: minden főbb küldetés együttesen összefügg, és így adja az egészet. Kicsit olyasmi, mint a Baldur’s Gate 2 híres 2. fejezete (mikor a pénzt gyűjtjük), csak itt minden egyes résznek köze van a fő történethez és hozzáad ahhoz. Összegezve: klasszikus szerepjáték-rajongók tartoznak maguknak azzal, hogy legalább kipróbálják.

Idén játszottam végig a Titan Questet is, ami leelőzte nálam a legjobb Diablo-klón címet eddig viselő Dungeon Siege 2-t. Nem csak hogy gyönyörű (így is lehet 3D-s használni!), de a játékmenete is kellő mennyiségű újítást hoz, a két kombinálható kaszt pedig hosszú-hosszú ideig tartó variálást, filózgatást okozhat az erre fogékony embereknél. Ha a Diablo 2-vel egyidőben jelent volna meg, (persze a grafikától eltekintve), akkor nem biztos, hogy most annyi Diablo-rajongó lenne…

A Legendary-ről eggyel lentebb lehet olvasni, egy átlagos FPS, mitológiai szörnyekkel.

Megjelent a várva-várt Spore is, ami kijövetelkor egy Galactic Edition formában landolt a polcomon. Kicsit más, mint amit az emberek vártak tőle: sok kis alkalmi játék összefogott csokrának tűnik, amit ha valaki egyenként néz, bizony csalódni fog (egy hardcore játékos legalábbis biztosan), de együtt kell nézni: sejttől az űrig, mint egy nagy utazás, és akkor bizony igen jó móka. A valóban zseniális lényszerkesztőről már nem is beszélve. Ráadásul mindez egy humoros, jópofa, aranyos csomagolásban, ahol nem lehet megállni az elmosolyodást, mikor egy-egy jobban sikerült lénnyel futsz össze akár az űrben, akár egy bolygón.

Kipróbáltam életem első Pókember-játékát, a Web of Shadows-t, ami meglepően jól sikerült. A borzalmas swapolást meg időnként idegesítő kameramozgást leszámítva egy fergeteges akciójáték, amiben hosszú ideig el lehet hálóhintázgatni a városban, időnként meg-megállva egy kis bunyó erejéig, a látványos, szórakoztató ráadásul „tapasztalati pontokból” fejleszthető kombórendszerrel.

Sok-sok óra belefolyt a World of Warcraftba is, ami bár újítások és összetettség terén messze áll a legjobbaktól, alapos kidolgozottsága, időtálló stílusú grafikája és mesteri zenéi miatt nem csoda, hogy a legnagyobb rajongói bázissal bír. Viszonylag keveset csinál, de azt nagyon jól és nagyon könnyen emészthetően, és ami a lényeg: szórakoztatóan.

2008-ba csúsztak át még a Fantasy Wars és az UFO: Extraterrestrials is. Előbbi egy szinte hibátlan körökre osztott harcászati stratégia a Panzer Generals nyomain, utóbbi egy jóval több hibával rendelkező, de még így is értékes X-Com-klón.

És igen, kimaradt a GTA 4, Prince of Persia, Call of Duty 5, satöbbi, satöbbi. Ezekből egyedül a GTA az, ami talán még érdekelni fog, bár számomra már elvesztette a varázsát, amit az alap GTA 3-nál éreztem.

Ennyi hát, remélhetőleg egy fontosabb nevet se felejtettem ki. Év játékát nem jelölnék, ahhoz túl kevéssel játszottam, ráadásul nem is mind idei program. Azért mindig volt mivel elfoglalni magam szabadidőmben, soha rosszabbat!