Tudom, régen volt már, de nincs elfelejtve. 3. részéhez ért a kedvenc rendezőim sorozat. Ezúttal egy sokkal közismertebb arcot pécéztem ki, aki nem más, mint James Cameron.

Talán kevesen tudják, de kanadai születésű rendező. 1954 augusztus 13-án születetett. Apja villamosmérnök, édesanyja pedig ápolónő volt. Testvére kaszkadőr volt, aki több Cameron filmben is dolgozott. A Call State-Fullerton egyetemen fizikát tanult, de már ekkor nagyon érdekelte a filmkészítés. A diploma után mégis teherautósofőrként kezdett el dolgozni. Állítása szerint a 77-es első Star Wars film, akkora hatást gyakorolt rá, hogy ott döntötte el, hogy ő is ilyen filmeket akar készíteni. Forgatókönyvíróként és makketkészítőként kezdett el eleinte dolgozni. Roger Corman mellett kezdte el tanulni a szakmát. Neki köszönheti első önálló rendezését, ami - és most mindenki kapjon a tökéhez - a Piranha 2. - Repülő gyilkosok című "eposz" volt. Fogok még erről beszélni.

Kezdeti félrelépését aztán többszörösen is kijavította. Hiszen valódi első filmje a Terminátor volt. Cameron a Terminátorral azonnal felhívta magára a figyelmet és elképesztő karrierbe kezdett. Szerintem minden idők egyik legprofibb rendezője. Félelmetes érzéke van arra, hogy kitapogassa, a nagyközönség milyen filmre akar pénzt költeni és ő meg is rendezi azokat. Cameronra jellemző volt, hogy túllépte a megadott költségvetést. Aktuális filmjei, szinte mindig megkapják a "legdrágább film" titulust. Viszont a "legtöbb pénzt hozót is". Ugye, kedves Titanic és Avatar?

Cameron egyik stílusjegye a kék szín. Szinte minden egyes filmje úszik benne. Nyilván a Mélység titkánál és a Titanicnál ez nem meglepő, de a Két tűz között és a Terminator 2 is ilyen. A na'vik bőrszínéről nem is beszélve. Cameron egyébként ötször nősült, az egyik felesége Linda Hamilton volt, Sarah Connor a Terminátor filmekből. Illetve Kathryn Bigelow rendezőnő is. Kis érdekesség, hogy 2010-ben Bigelow, a Bombák földjén című filmje happolta el az Avatar elől a legjobb film és legjobb rendező díját is. Előbbiért a District 9 én a Becstelen Brigantyk is versenyzett.

Cameron írta egyébként a Rambo 2 forgatókönyvét is, amibe aztán Stallone belenyúlt. Sorozatot is készített. Creator rangban van feltüntetve a Sötét angyal, című akció sorozatnál, melynek utolsó részét meg is rendezte. A Titanic és az Avatar között csak dokumentum filmeket forgatott illetve a sorozata záró epizódját. Korábban pedig rövid filmeket is készített. Ezekre itt nem térek ki, csak a nagy mozifilmjeire. Jelenleg az Avatar folytatásán dolgozik. A Star Wars 8 premier dátuma meg is ijesztette és tovább csúsztatta. Túl sok biztató dolgot nem hallani az Avatar filmekről (igen filmek, elvileg egyszerre készül a 2, 3, 4), én azért várom őket. Amit szívesen megnéznék tőle, de már szerintem esélytelen a létrajötte, az a Battle Angel Alita című anime, élőszereplős feldolgozása. Tervben volt Cameron-nál, de szerintem az Avatarok után nem fog készíteni semmit.

1981 - Piranha 2. - Repülő gyilkosok (Piranha Part Two: The Spawning)


Szokás mondani, hogy nem minden rendező indít jó filmmel. Kell valami kezdés és szárnypróbálgatás. Nos, Cameron... Hát csoda, hogy ezek után kapott bármi esélyt. Szerintem már a Piranha első része is egy nézhetetlenül pocsék valami, de a második rész még annál is rosszabb! Az igazsághoz viszont hozzátartozik, hogy Cameron csak befejezte a filmet. Az eredeti rendező ugyanis Miller Drake volt, aki menet közben eljött vagy elküldték a forgatásról. Eléggé ködösek az infók. Cameron trükkösként dolgozott a filmen, aztán az egyik producer őt jelölte ki rendezőnek. Maga Cameron is tudta, hogy vacak amit csinálnak. A költségvetés alacsony volt, a producerek nem engedték a rendezőnek, hogy saját elképzeléseit megvalósítsa, illetve a stábtagok nagy része nem beszélt angolul sem. Aztán egyszer rajtakapták, hogy Cameron újravágja a filmet, próbálta menteni a menthetőt. "Hálából", kidobták a forgatásról és nem használták fel Cameron plusz dolgait. Viszont itt ismerkedett meg Lance Henriskennel, akivel több közös filmet is forgatott később.



1984 - Terminátor: A halálosztó (The Terminator)


James Cameron egyszer azt nyilatkozta, hogy egy rémálmában azt látta, hogy egy gép kiemelkedik a lángokból és őt akarja megölni. Megvan a Terminátor fináléja ugye?
Szerintem erről a filmről túl sokat nem is kell beszélni. Egy alapmű! Egy sci-fi akciófilm, ami a mai napig megállja a helyét. Schwarzenegger a két Conan film után végérvényesen bebetonozta magát, a 80-as évek akcióikonjai közé. Félelmetes testfelépítése tökéletes volt a gyilkológép szerepére. Bár először Cameron, Kyle szerepét akarta rábízni az osztrák testépítőre. De Arnoldnak jobban tetszett a terminátor szerep és miután személyesen találkozott a rendezővel, Cameron is meggondolta magát.
A 101-es modell szerepére eredetileg Lance Henrisken volt a kiszemelt, ő végül csak egy mellékszerepet kapott a filmben. Ő az egyik rendőr.

Miután Cameron megírta a forgatókönyvet, több stúdiónak is megmutatta, akik mind lelkesek voltak a forgatókönyv felé. Cameron felé már annyira nem. Ugyanis kikötötte, hogy csak akkor adja el, ha meg is rendezheti. Egy Piranha 2 pedig nem túl jó ajánlólevél. Végül az Orion vette a projektet szárnyai alá, akikkel Cameron össze is veszett, mert nem törték magukat, hogy népszerűsítsék a filmet. Egyszerűen nem bíztak benne. A film hatalmasat robbantott a kasszáknál. A remek akciójelenetek, a sivár jövőkép a terminátor maga és a brutalitás megtette hatását. A film sikerét az sem árnyékolta be, hogy időközben Harlan Ellison sci-fi író megvádolta Cameront, hogy a filmben felbukkanó ötleteket több regényéből lopták össze.



1986 - A bolygó neve: Halál (Aliens)


Minden idők legjobb akció-horrorja. Pont! Cameron pontosan tudta, hogy nem fog tudni olyan félelmetes filmet készíteni, mint amilyen az Alien volt. Nem is akart. Helyette egy egészen új csapásirányt jelölt ki. Nem egy alien kell, hanem sok! Nem bányászok kellenek, hanem tengerészgyalogosok. És szabaduljon el a pokol! Ezt Cameron, valami félelmetes hozzáértéssel oldotta meg.
Az Aliens, tényleg nem annyira ijesztő, mint elődje, de így is sokszor félelmetes tud lenni. Az akciójelenetek pedig elképesztőek! Remek koreográfia, fantasztikus ritmus, tökös katonák, jó dumákkal. És nem mehetünk el szó nélkül, hogy itt tűnt fel legelőször a Királynő.

A Terminátor után nagyobb büdzsét szavaztak meg Cameron új filmjének, de egy ilyen szintű produkcióhoz még a 18 millió is kevés volt. Ez persze nem látszik a filmen. Sigourney Weaver eleinte nem akarta elvállalni a szerepet, aztán a forgatókönyv meggyőzte. A Fox viszont attól félt, nem tudnak vele megegyezni, így utasították a rendezőt, hogy írjon egy új forgatókönyvet, Ripley nélkül. Cameron ezt nem tette meg. Szerinte Ripley nélkülözhetetlen figurája a sztorinak. Lance Henrisken természetesen itt is felbukkant, egy nagyon fontos mellékszerepben. Ő Bishop az andriod.

A Fox túl hosszúnak találta a filmet, így egy bő 15 percet kivágtak a filmből és azt küldték moziba. Cameron ezen joggal felhúzta magát, de nem csak ő, hanem Sigourney Weaver is. Utóbbi kijelentette, ha nem mutatják be az eredeti változatot, nem fog a folytatásokban szerepelni. A film természetesen ultra sikeres lett. Cameront pedig a legnagyobbak közé repítette. Az Aliens pedig 2 Oscar díjat is kapott. Best Effects, Sound Effects Editing és Best Effects, Visual Effects kategóriában.



1989 - A mélység titka (The Abyss)


Cameron továbbra is a sci-fi műfajban pancsikol. Szó szerint. Kicsit talán kevésbé ismert filmje, mint a többi, pedig zseniális kis mozi. A sztori középpontjában egy elsüllyedt atom-tengeralattjáró áll, amit fel kell kutatni. A csapat pedig idegen lényekre bukkan a tenger mélyén.

A film alapötletét Cameron saját novellája adta, amit egy unalmas órán kezdett el írni, még a középiskolában. A film korának legdrágább mozija lett, de a közönség szerette. A kritikusok már annyira nem. A filmet egy befejezetlen atomerőműben vették fel, a stáb itt be is rendezkedett. A forgatás idejére ugyanis mindenki ideköltözött, hogy megkönnyítsék a munkát. Cameron a víz alatti jeleneteket, valóban víz alatt vette fel. Nem trükköztek, két medencét is használtak. Az egyiket 7.5, a másikat 2.5 millió gallonnyi vízzel töltötték fel. Cameron túllépte a költségvetést és korának legdrágább filmjét hozta össze. 41 milliót szánt rá a Fox, a becsült végleges költségvetés 69 és fél millió dollár. A hangsúly a becsült szócskán van. Valószínűleg még ennél is drágább volt.

Cameron törekedett a hitelességre, így amit csak lehetett, a színészekkel vett fel és nem kaszkadőrökkel. Ennek Ed Harris biztos nagyon örült, ugyanis az egyik jelenetnél majdnem megfulladt. A filmben szerepelt volna Lance Henrisken is, de még a forgatás kezdeti szakaszán összeveszett a rendezővel. Azóta sem dolgoztak együtt. Ez a feszült légkör az egész forgatás alatt tetten érhető volt. A stáb nem jól viselte az összezártságot, Cameront pedig maximalistának és diktatórikus embernek nevezték. A filmből egyébként létezik egy fél órával hosszabb kiadás, ami állítólag eléggé más megvilágításba helyezi a sztorit. Sajnos azt még nem láttam. Akárcsak az Aliens, a legjobb effektekért járó Oscart, a Mélység titka is elvitte.



1991 - Terminátor 2. - Az Ítélet napja (Terminator 2: Judgment Day)


Tipikus folytatás. Mindenből többet, nagyobbat, látványosabbat és jobbat. Ez utóbbi, nem szokott mindig sikerülni. Na, itt viszont nem ez a helyzet! A Terminátor 2 egy korszakos mestermű! Az időutazós dologba persze bele lehet kötni, --mint minden időutazós sztoriba btw-- de semmi másba. Ez a film gyakorlatilag tökéletes! Fantasztikus zene, elképesztő akciójelenetek, brutálisan jó effektek, remek stílus. Fantasztikus film a T2! A T1000-es pedig az egyik legkreatívabb filmes ötlet evör! Folyékonyfém, ez mennyire király még ma is?!

Cameron itt is túllépte a költségvetését, de nem számított. 100 millió dollárnál is többe került, de csak az USA-ban a kétszeresét termelte ki. A világ többi része pedig 300 millió dollárt tolt a T2 pénztárcájába. A Terminátor 2-ből is létezik rendezői változat. Nincsenek markáns különbségek, de néhány érdekes jelenet azért bekerült. Például Sarah Connor, amikor foltozza a 101-est, összeakarja törni a chipjét. Egyébként a mai napig az egyik kedvenc filmem. A Terminátor 2 4 Oscart zsebelt be: legjobb hangeffektusok, legjobb vizuális effektusok, legjobb smink, legjobb hang.



1994 - Két tűz között (True Lies)


Cameron ezúttal egy tőle nem megszokott stílusban próbálta ki magát és akció-komédiát rendezett. Arnold Schwarzenegger elmesélte Cameronnak, hogy látta a Titkolt titkos ügynök című francia filmet és nagyon tetszett neki. Cameronnak is, úgyhogy remake-et készítettek belőle. A Két tűz között arról szól, hogy van egy baromi profi titkos ügynök, de a magánélete az álcája miatt nem túl pörgős így a felesége más felé kezd el kacsintgatni. A féltékeny férj pedig nem rest és a munkájából származó tudást használja fel, hogy megleckéztesse a pasit, aki a feleségét hülyíti.

Nos, én ezt a filmet nem igazán szeretem. Amíg vígjátékként megy, --tehát nagyjából az első fele-- addig tökéletesen el voltam vele. Laza volt, könnyed, jók voltak a dumák, a helyzetek. Tök vicces volt. Aztán bejönnek a terroristák, vadászrepülővel menti meg Schwarzi a lányát... Mintha két filmet raktak volna egymás után, ugyanazokkal a színészekkel. Nem tudtam a második felével mit kezdeni és szerintem túl hosszú is. Bár hozzáteszem, évekkel ezelőtt láttam, lehet ha újranézném jobban tetszene.

De valószínűleg én vagyok az egyetlen aki nem szereti. Hiszen hatalmas sikere volt a mozikban és a mai napig sokan szeretik. Én nem tudom osztani ezt a rajongást.



1997 - Titanic (Titanic)


Ide is elértünk. 97 legnagyobb hisztije. Nők és lányok milliói sírtak mikor Leo elsüllyedt, sz*rrá játszották a rádiók a film zenéjét. Ami egyébként tényleg gyönyörű. Cameron pályája addigi legdrágább filmjét hozta össze. 200 millió dodóba került és mit ad isten, az Avatarig, minden idők legtöbb bevételt hozó filmje volt. Rengeteg makettet, díszletet és számítógépes effektet használtak.

A film egyik érdekessége és szerintem a leggyengébb pontja is, hogy maga a katasztrófa igazából csak a film második felében kerül előtérbe. Addig meg a különböző társadalmi rétegekből származó szerelmespárt kell nézni. Émelyítően undorító és giccses tud lenni a filmnek ez a szakasza. Túl kell élni, utána tényleg érdekes és jó lesz a film. Kicsit itt is azt éreztem, mint a Két tűz közöttnél, mintha két filmet néznék. A fene se gondolta volna, hogy az itteni szépfiú egyszer majd az egyik kedvenc színészem lesz.

A filmet 14 kategóriában Oscar díjra jelölték és 11-et el is vitt. Köztük a legjobb film, a legjobb rendező, és legjobb vágás díját is. Tehát Cameron, 3 díjat kapott, ebből kettőt megosztva másokkal. Szerény ember lévén, mikor megkapta a legjobb rendező díjat, a saját filmjéből idézett: "A Világ királya vagyok." Meg egoista. De ezért szeretjük. Leo-t már ekkor se jelölték. Mondjuk ezért nem is baj.



2009 - Avatar (Avatar)


A mester a Titanic után 12 évig nem készített mozifilmet. Az Avatar ötlete már a Titanic előtt megvolt, de nem találta az akkori technikát alkalmasnak arra, hogy a filmet elkészítse. A Gyűrűk Ura 2. részében, amikor felbukkant Gollum, az volt a vízválasztó. Akkor jött rá, hogy most jött el az Avatar ideje.

A filmben annyi a CGI, hogy igazából animációs filmnek is lehetne csúfolni. Illetve a mostani 3D őrületet is ez a film indította be. Nem láttam moziban az Avatart, se 3D-ben, úgyhogy nem tudok nyilatkozni róla, hogy az milyen lehetett. De azt tudom, hogy ezek nélkül is az egyik legnagyobb filmes élményem, sokadik nézésre is. Egyszerűen elképesztő az a munka és akarat, ami ebben a filmben van. Gyönyörűen néz ki, fantasztikusan van ritmizálva, jó a humora. A na'vik kinézetéért a mai napig odavagyok. Kicsit anime beütésű. És a Pandora flórája és faunája is elképesztően kreatív és színes. Végre az idegen lények nem lézerpityukkal jönnek, hanem jóval fejletlenebbek mint az emberek. Azaz az elnyomók. Igen, Cameron végre teljesen megfordította az unalomig ismert klisét és a vérszomjas, leigázó idegenek mi, az emberek vagyunk.

Sokan utálják ezt a filmet, mert csak látvány, de történet és tartalom az 0. Őőő... szerintem ez egy baromság! Az Avatar az amerikai őslakosok történelmét vette alapul, ami ugye arról szól, hogy a hódítók mondvacsinált indokokkal népirtásba kezdenek, természeti és anyagi javakért. Azon túl, hogy ez a mai napig aktuális, talán nem elég durva? Ez nem jó sztori? Ok, nem eredeti és sarkított de működik! Amikor pedig valaki amiatt anyázza a filmet, hogy ez igazából a technika és a természet szembenállásáról szól és különben is, akkor Cameron miért nem barlangrajzokat készít überlátványos filmek helyet, nevetnem kell. Ez baromira nem erről szól! Nézzük már meg a na'vik kultúráját. Persze, tisztelik a természetet, de az Istennőjük maga az internet! Egy hely, ahová adatokat lehet fel és letölteni! Dolgokat megosztani!

Ez a film arról szól, hogy a technikának és a természetnek egy közös, harmonikus kapcsolatba kell kerülniük és nem elnyomni egyiknek a másikat. Ezért a csak a tudományban bízó csoport, az emberek el is buknak. Az avatarok maguk, pont ezt a harmóniát testesítik meg. Félelmetes, hogy sok embernek ez mennyire nem jön le a mai napig!

Én imádom ezt a filmet, a rendezői változat is sokat dob rajta egyébként. A film 3 technikai Oscar díjat nyert. Legjobb vizuális effektek, legjobb operatőr és legjobb látványtervezés. De maga a film is jelölve volt és Cameron is, mint rendező. De ahogy fentebb írtam, ex-felesége nyerte akkor ezeket a díjakat. Érdemtelenül, ha engem kérdeztek. És tudom, hogy utálni fognak érte, de szerintem ez Cameron legjobb filmje.



Tetszési index:

1. Avatar 10/10
2. Terminátor 2 10/10
3. Aliens 10/10
4. Terminátor 10/10
5. A mélység titka 9/10
6. Titanic 7/10
7. Két tűz között 6/10
8. Piranha 2 1/10