Elsőként a kvízről szeretnék pár szót szólni:
- Nem lesz könnyű.
- Pontverseny lesz, az igazságtalanság nevében az idővel csökkenő pontszámokkal.
- Hetente kaptok keveset, nem egyszerre sokat.
- 1 héttel az első adag előtt fogok majd szólni, és megadok egy félórás intervallumot, ami alatt akármikor feladhatom a feladatot és a legeslegelső beküldő bónuszpontokat fog kapni.
- Kevesebb igazi kérdés lesz, mint amennyi nem lesz igazi.
Másodikként hadd ejtsek pár szót a karaoke-ról.
- Amennyiben lesz (egyelőre ez a legbizonytalanabb, minthogy a pályaszerkesztés már tuti kiesett), legalább 1 héttel a kezdés előtt szólni fogok, hogy mik is lesznek pontosan a szabályok, megadom a programokat és a beállításaikat, amikkel fel kell venni.
- Ha lesz, tuti itt lesz a legértékesebb ajándék, minthogy ehhez kell a legnagyobb bátorság.
- Az első három ember pontszám szerint lesz díjazva, illetve ha lesz rá keret, lesz egy negyedik díj is, ami a különdíjas lesz (= nekem a legjobban tetszett).
Harmadikként, itt egy szavazás az esetleges pontszámos verseny játékáról:
Eleinte több lehetőség volt, de abban maradtam, hogy egy igazán nehéz játék kéne, a Go Berylliumra pedig nem mondhatjuk, hogy könnyű.
Még valami: Amikor a múltkor kiraktam a "Nevezéses" szavazós postot, rádöbbentem, hogy bizony egy halom ajándékot 20-30 ember között akarok szétosztani. Ez sem rossz szám, de szeretném kicsit növelni. Elképzelhetőnek tartok egyfajta összefogást valakivel/kikkel, de mivel még semmi sem biztos, egyelőre nem nyilatkoznék. Ha már a kezemben van az összes ajándék, amit szét szeretnék osztani, akkor hirdetem be. Ez persze vonatkozik az indulásra is: Még nincsen nálam minden nyeremény (az esetleges hardvernyeremények egyre elképzelhetőbbek). A versenyeket legkorábban december közepén, vagy a téli szünet kezdetekor (dec. 20.) tudom elindítani, de csak akkor, amikor már minden az elképzeléseim szerint alakult.
Ennyit szerettem volna mára, ha kérdésetek van, kommentbe fejtsétek ki, ígérem, válaszolok.
A végére egy kis kikapcsolódás a Guitar Hero World Bike Tour-ral: