A gondolatmenetből ismét egy emelkedő zökkent ki, ám ez nem olyan radikális, mint a queensi, nem véletlen, hisz Manhattenben több a sportautó, és a kormány rájuk is gondolt. Ahogy lassul a taxi, a híd illesztésein áthaladó kerekek kattogása is ritkul. A forgalom már egyértelműen jelzi, hogy megérkeztetek a város szívébe. Négysávos autóút, de még ez sem elég, áll rajta a forgalom, grátisz karambolok is tarkitják. Valahogy túlkeveredik a taxis az egészen; jobbra egy Burger King, majd látni a Times Square-t. Csodálatos fényben úszik, rengeteg reklám, hot-dogosok, csövesek, turisták, árusok, csupa élet az egész. Ám a taxis nem hagy nézelődni halad tovább (persze így se a legrövidebb úton, és bizonyosan nem bánná, ha megállítanád nézelődni, hisz az neki csak több pénz), és már meg is érkeztetek. Split Sides, a város legjobb szórakozóhelye. Minden este új stand up comedy sztárok lépnek fel, igényes előadásban.
Katt Williams egy órás műsora után, kiérve a sötét utcára, szakadó eső fogad. Szerencsére ott egy taxi, ami üres. Ahogy szálltok be, Brucie megjegyzi, hogy milyen jó volt az előadás. Ahogy fordul a taxi, hallani ahogy kopog az eső a tetőn, ám a látótávolság eléggé megcsappant; ezt bizonyítja a Times Square elmosódott alakja is. A fényes reklámok nem többek, mint elmosódott fénypacák a levegőben, s a földre összegyűlt vízen tükröződő elmosódott fények se tűnnek felismerhetőbbnek. A pár órája szórakozni gyűlt emberek most rohannak el, fejük fölött az táskájuk, vagy ami a kezükben van. Némelyikük behúzódott egy kapualjba, és ott reszket. Ahogy haladtok feltűnik ismét a Manhattan híd, az aszfaltján itt is összegyűlt a víz, s most ott van önmaga torzított tükörképe, a kék kivilágítással. Most nem látni a többi hidat (talán pár elmosódott foltot kivéve). Ahogy haladtok tovább, már szólni akarsz a sofőrnek, hogy siessen egy kicsit, mikor mellétek ér egy gyönyörű sportkocsi.
Ekkor jössz rá, hogy te nem Manhattanben, hanem Algonquinban voltál. Ez nem New York, hanem a világ legveszélyesebb, és legszabadabb városa, Liberty City. Ezt az egész utazást, egy gombnyomással átugorhatnád. Ám tudsz egy sokkal stílusosabb módot. Megállítod a taxit, és a sportkocsi elé állsz, a szakadó esőben. Gondolkodsz, hogy fegyvert ránts-e, ám az túl sok negatív tényezőt hozhat be. Ha megijed a sofőr, a gázra is léphet, és akkor le kell lőni, aminek az eredménye egy csúnya folt lenne a szélvédőn, és a kocsi is száguldana még egy darabig, addig bizonyosan, amíg neki nem megy valaminek. Ha most egyből lelövöd, akkor is fennáll a lehetősége, hogy a hulla lába a gázpedálra csússzon, és a szélvédőn a folt ugyanúgy ott lenne. Ehelyett a kocsi mellé sétálsz, és az ajtó felrántása után egy arcon rúgással meggyőzöd a tulajt, hogy a kocsi a tiéd. Ahogy kirántod, egy másik taxi elé esik ami (üzletembernek tűnő, telefonáló utasából ítélve) nagyon siethetett, át szerencsétlenen. Ahogy szállsz be, hallod Brucie dicsérő szavait, és a helyszínen pár másodperc múlva, már csak egy keréknyom emlékeztet rád...
Ezt a kis epizódot még a (soha el nem készült) GTA 4 tesztem elejére készítettem, ám meglepően jól prezentálja jelen helyzetben is a játékot. Az EFLC egyáltalán nem hasonlít a leírtakhoz, de mégis ugyanaz. A stílus, a történet változott, de az alapok nem. 2008 sztárja idén folytatódik, és amilyen szerencséje van, idén is ugyanazon bukik el, mint anno. Ráadásul a fejlesztők nem tudtak ezen külső tényezővel mit kezdeni, sem akkor, sem idén. És akik kicsit elgondolkodtak, azok sejthetik miről beszélek. Pontosan, a Mass Effect-ről. Ugyan a konzolos debütáláskor a Mass Effect sok vizet nem zavart, viszont a PC-s piacon egyértelműen a legerősebb konkurencia volt. És idén hasonló a helyzet, hisz jelen termékünk is szépen egy évre lett tolva a következő Shepard kalanddal. Ugyan hosszútávon a GTA 4 győzedelmeskedett, hisz a multiplayer, és videókészítés hatalmas plusz a játékban.
De mit is kapunk egy teljes játéknyi pénzért?! Két teljes játékot! Bizony, nem csalás, nem ámítás, az EFLC nem csak hogy két sztorit ad, de teljesen a miénk, nem kell hozzá az alapjáték. Persze azt megjegyzem, az előző rész birtoklása hatalmas előnyt jelent. Egyrészt a játék meghálálja, a nehézség nőtt, bár az újaknak sem okoz sok problémát, viszont ami okozhat, az a DRM. Aki az előző részt birtokolja, annak az ujját nem kell mozdítani, beizzítja a Social Club-ot, és bejelentkezik LIve-ra. Ezután egyből tud játszani online is, bár az sajnálatos hogy a Live nem regisztrálja külön játéknak a DLC-ket (még ha az achievementeket jelöli is).
Említettem, hogy a bevezető más, mint a két DLC. Miben is?! Mindenben. A két kiegészítőnek megvan a maguk stílusa, és az azonosulás úgy könnyebb, hogy ismerjük ezeket, nem úgy, hogy mi képzeljük bele. Persze Niko karaktere nagyon is jó volt, hisz tényleg elhihettük, hogy egy-egy kocsiba szállva egy adott rádióadóra kapcsol, de ez csökkentette is az értékét (bár ettől nem volt kevésbé markáns hősünk).
Először vasparipákra pattanunk, és megcsodálhatjuk a motorosbandák életét. Johnny Klebitz a Lost alelnöke, és a játék elején egyből mentorunk, testvérapánk Billy szabadulására vágtatunk. Időben valahol a Platypus dokkolása után vagyunk, a recesszió kellős közepén. És mi sem bizonyítja jobban a válság létét, hogy egy ilyen kemény gyülekezetet, mint a Lost MC is elért, és Johhny-t rákényszerítette egy olyan útra, ami logikus, okos, de szokatlan, és a régimódi Billy-nek nem túl tetszetős. Első kérésével egyből bandaháborút robbant ki, amit teljesíteni vagyunk kénytelenek. A kaland során nem egy régi ismerőssel fogunk összefutni, de lesznek újak is. Sajnos előbbiek nem kapnak elég szerepet, utóbbiak is valahogy így vannak, csak nem tudjuk, hogy tőlük mit kéne várnunk. De ezek felett úgyis szemet huny az ember, mikor beizzítja motorját, és megszólal egy klasszikus rock.
Vigyázni kell a zeneválasztással, hisz ha a görgővel csak egy kicsit is továbbgörgetünk, pillanatok alatt eltűnik körülünk Alderney, és szennye, és azon kapjuk magunkat, hogy egy dögös sportkocsiban ülünk Algonquin közepén, bömböl a techno, és zsidó barátunkat egy délies karakterekkel megáldott úriember, Luis Fernando Lopez nem kisebb alak, mint Anthony Prince jobbkeze. Persze sokan megkérdőjelezik, hogy ez a kéz hova nyúl Gay Tony zsebében. Utóbbi személy ugyanis két klubot is üzemeltet, mindkettő a város legelitebb helye. A Herqules szó szerint a város legforróbb helye, míg a Maisonette9 sztárok lelőhelye (bár előbbiben sincs hiány belőlük). Luis mindkettőt meglátogathatja, a híresztelések azonban rosszak, így a Herqules-ben sok keresnivalója nincs. A Maisonette viszont más tészta. Azt a helyet ő maga is szereti. Ha nem dolgozni megy, beugrik egy buszmegállóra a táncparketten, a sárgaföldig issza magát egy pezsgőivó versenyen, vagy csak a bárpultnál, egy kellemes hölgy társaságában.
Napközben anyukáját segíti ki, haverjaival lóg, vagy gazdag idiótákat segít ki, főnöke hátsójának védelmében (ha már annak tulaja ezt nem teszi). A TLaD karaktereihez képest, itt sokkal, de sokkal dominánsabb emberekkel fogunk összefutni. Ami sajnálatos, hogy egyik sem igazán egyedi, igazából egymástól kölcsönöznek vonásokat. Yusuf például egyértelműen a gazdag Brucie. Mori meg... Mori-ról nem mondok semmit, a legjobb ha az ember maga jön rá a dologra, de tényleg.
Remélem érezhető a két epizód között a különbség, próbáltam megfogni a lényeget. Bár lehet hogy utóbbi a küldetésekben rejlik, amik sokkal érdekesebbre sikeredtek, mint az alapjátékban. Erről talán az új elemek (minijátékok), és az akció központúság tehet (utóbbival az intenzitás növelésére utalok). Az alapjáték védelmében szóljon, hogy 40 órában azért itt sem tartottak volna ki a missziók, de egy-egy pillanat biztos megmarad még jó ideig. Loptunk metrókocsit, tankot, rabszállítót, motorokat, a bandatagok állítottak csapdát az ellenfeleknek, süllyesztettünk el hajót, robbantottunk repülőt, darut, épületet. A történetközpontú játékmenet ismét győzedelmeskedett egy sandbox játékban.
A sandbox azért jelen van, megtagadni nem lehet. A várost szabadon bejárhatjuk, feldúlhatjuk, videókat készíthetünk a zseniális video editorral, vagy egyből online mérhetjük össze tudásunkat. Az új játékmódok feldobják a közösséget, az új fegyverekhez hasonlóan. Ami szomorú, hogy rangsorolt szerveren egy árva lelket nem látni, így az új kosztümöket nem nagyon lehet látni, a régieket meg egyáltalán nem, mivel azok nem feloldhatóak.
A multihoz elengedhetetlen egy jó kapcsolat, de ami még fontosabb, hogy a játék zökkenőmentesen fusson. A gépigényt sok kritika érte, ugyanis anno a GTA 4 gyönyörű (aki fikázta, annak nem ment rendesen, vagy csak divatból tette ezt) volt, és a mai napig az. Ehhez kellett egy erős gép, és ma sem árt, ám ma már nem olyan elérhetetlen egy olyan gép, ami futtatni tudja a játékot, még így, a megnövekedett szükségleteivel (a rajongók kisírták az élsimítást, bár akinek kellett, kevés fogja tudni használni).
Ami pedig tényleges magaslatokba emeli a játékot azok a hangok. A szinkron természetesen kiemelkedő, de a zenei választék még ezt is felülmúlja. Az idei év ezen a téren is szoros lesz, és ezért hoztam fel a Mass Effect 2-t, ugyanis a legjobb soundtrack díjáért is esélyesen indul az EFLC, és előbbi is, ami pedig ahhoz vezethet, hogy utóbbinak félre kell állnia, hisz már tavaly megjelent konzolokon. Az egyetlen ami még meg tudja reálisan szorongatni őket, az a DJ Hero 2, ami tavaly is nagy siker volt ezen a téren. Viszont ez meg ott bukta, hogy az EFLC nem csak zseniális disco, techno, de még azoknál is jobb klasszikus rock, hip-hop és egyéb zenéket birtokol. A régi rádiók ugyan újra lettek nevezve, de itt vannak, a Liberty Rock bővült, az Electrochoc kicsit átalakult, kicsit populárisabb számokat játszik, jött nekünk a Vice FM a 80-as évek számaival, és még számtalan más.
Zárásképp talán igazságot kéne tennem, hogy melyik epizód a jobb, de ezt nehéz lenne egyértelműen eldönteni. A kettő olyan eltérő stílust képvisel, hogy a végső vélemény csak személyes tapasztalatokon keresztül alakítható ki, de a két stílus kedvelői is garantáltan szeretni fogják a másik műfajt képviselő történetet. Én a TBoGT mellett teszem le a voksom, a több újítás, az extravagánsabb megvalósítás miatt, és legfőképp azért, mert a Maisonette-ben több időt tudtam eltölteni, mint a Lost klubházában (azért a Disznóvágás című film főcímétDisznóölés című film főcímét nehezen viseltem).
Ami talán sajnálatos hír, hogy a folytatás valószínűleg Londonban fog folytatódni. Ezt nem csak a kisfüzet végén található kép miatt lehet mondani, de a TBoGT rengeteg utalása, és egyáltalán stílusa miatt. Luis epizódja megmutatta milyen lenne Vice City, a fejlesztők érzékelhették erre az igényt, de többre őket sem kérhetjük. Kétséges, hogy ilyen stílusban még sok ilyesmit tudnának alkotni, vagy ha tudnának is, a Gay Tony nagyon erős részeket lőtt el, kétségessé téve Vice City-t, erősítve London-t.
Grafika: 8/10 itt ott bugos, de több opciót találunk mint régebben
Hangok: 9/10 aki nem talál magának megfelelő adót, és importálnia kell a játékba zenét, az nézzen a lelkébe
Hangulat: 9/10 egyszerű a döntés, hisz két különféle stílust nagyon is jól prezentált a program
Szavatosság: 9/10 multiplayer, video editor, már csak ezek elviszik a hátán a játékot jódarabig
Összesen: 9/10 ott a helye a klasszikusok között, vagy a GTA 4 mellett (egy és ugyanaz)
!
