Bizonyára mindenki volt már úgy, hogy nem tudott magával mit kezdeni, az egész heti munkával/iskolával eltöltött agyfacsarás után szombaton kipihente magát és vasárnap már sem a TV-re, sem a számítógépre, sem pedig a szombat esti tivornyából megmaradt itókára sem bírt ránézni.
Hasonló helyzetben voltam én is vasárnap, amikor egyszer csak meghallottam műhelyem polcain porosodó szerszámgépeim hívogató szavait: „Indíts be, fúrni, fűrészelni, gyalulni, marni akarunk”.
Mivel már tényleg untam magam, hát engedtem a hívó szónak és lecsörtettem hozzájuk.
Már egy ideje árválkodott két szál fenyődeszka is a műhelysarokban, amelyek még egy nyári akciómból maradtak meg, há' Istennek már akkor legyalultam mindkét oldaluk, így azzal már nem kellett törődnöm - a gyalum nagy bánatára. Egy ideig méregettem az alapanyagot, hogy mit is kellene fabrikálni belőle, míg végül arra az elhatározásra jutottam, hogy fali virágtartót készítek, abból sosem árt egy plusz darab.
A megmunkáláshoz is megvan mindenem, igaz nem is kell hozzá nagy felszerelés, csak egy beszúrófűrész, egy legyezőlapos csiszolókoronggal felszerelt sarokcsiszoló, no meg fúrógép. Ezek mind kommersz dolgok, minden vidéki háztartásban előfordulnak, ezen kívül még kellett egy ritkábban látott-igaz egyáltalán nem drága-faipari felsőmarógép.
Habár mérnökember lévén mindent gondosan megtervezek, most légből kapott ötlet lévén csak úgy nekiálltam a dolognak. Először a tartó falnak feszülő részével (háttámla) kezdtem, amelyhez rajzoltam egy mintát a deszkára. Ügyelve az arányokra a hossza 40cm, míg szélessége a deszka méretéből adódóan 12cm lett.
KÉP1
Kivágva pedig így nézett ki:
KÉP2
A 2. képen látható alakzatot (amelyben már az összeszerelésre használt tipli is benne figyel) a megmaradt deszkára áttükrözve kapom meg a háttámla másik oldalát. Az így kapott két félben helyet fúrtam a fatipliknek, majd az összeillesztendő éleket és tipliket bekenve jó erős faragasztóval összeszorítottam azokat. Miután megvolt a háttámla nyers alakja a legyezőlapos koronggal jól összecsiszoltam és lesimítottam a felületet. Ezek után csak a felsőmaróval kellett mintát munkálni a támla körvonalára, a kövi kép az elkészült részdarabot mutatja.
KÉP3
Következő lépésként nekiállhattam elkészíteni azt a részt, ami tulajdonképpen a majdani virágot meg fogja tartani. Ehhez két darab 20cm hosszú részt vágtam ki a deszkából és a támlához hasonló módon kivágtam a formáját, összeragasztottam a két darabját, csiszoltam, végül pedig martam.
KÉP4
A virágtartó rész merőlegesen helyezkedik el a háttámlához képest, de mivel a tiplik önmagukban nem volnának képesek megtartani a nehéz, földdel teli virágcserepet, ezért a következő képen is látható két merevítő tartót készítettem.
KÉP5
Az elkészült alkatrészek összeszerelése előtt még díszítettem a háttámlát, egy kinyomtatott kép alapján, némi indigó és forrasztópáka segítségével egy ábrát égettem bele. Az ábra mindegy mi csak szép legyen, ezért egy község címerét választottam. (a képen a barna folt a színezőlazúr próbáját mutatja).
KÉP6
Miután ezzel végeztem már tényleg összeszerelhettem a legyártott elemeket. A háttámlát és a tarót ragasztó és tipli segítségével, míg a két merevítőt facsavarral erősítettem fel.
KÉP7
Most már lassan közeledtem a végkifejletthez, csak el kellett döntenem, hogy milyen külcsínt akarok még adni a tartónak. A natúr fenyő elég szép, lelakkozva kellően fényes, azonban ha így járunk el, meg kell barátkoznunk azzal a tudattal, hogy a szép fehér fájú fenyő a lakk sárgulása miatt (rövid idő, 1-2 hónap) sárgás árnyalatot fog kapni. Ezért én először diófa lazúrral kentem le a virágtartót, majd színtelen lakkal lefújva adtam meg neki a végső csillogást.
Ilyen volt lazúrozva:
KÉP8
Majd pedig lakkozva és falra szerelve.
KÉP9
Az egész barkács dolog fél napnál többet nem vett igénybe és habár nem egy asztalos kezei közzül került ki, azért szerintem elfogadható minőségű lett. A képek minőségéért elnézést kérek, a fényképezőgépem tönkrement, mobillal készült mind.