A nagy hadjáratokról

Lord Fitzgilbert vagyok, a Lord Kancellár. Hadvezérnek neveztél Felség, mert legyőztem a szaracénokat. Ám sikereimnek csak kevés részét arattam a csatamezőn. Tán megütközöl a szómon, Felség, de kudarcnak tartok minden csatát, melyet valaha is megvívtam. Nagy győzelmeimet nem a harcmezőn értem el, hanem sátramban, a térkép fölé hajolva. Hallgasd hát tanácsomat, miként mozogjanak seregeid, mikor hadjáratra indulsz.

Ifjú Felség, a hadjárat nem egyetlen csata. A hadjárat célja nem az, hogy elfoglalj és megtarts egy gazdag provinciát. Ennél messzebbre kell tekintened, átfogóan, hosszú távon kell gondolkodnod. A hadjárat célja az, hogy szétzúzd az ellenséget… és csak eztán vedd el, amire szükséged van. Ha ekként cselekszel, az elkövetkező esztendőkben is nyugodtan hajthatod álomra fejed, nem kell attól tartanod, hogy az ellenség seregeket gyűjt, és visszatér. Elmesélem neked, Ifjú Felség, miként győztem le Isten segedelmével a szaracénokat, kik számosabban voltak minálunk.

Mint tudod, seregeink Aquitániában és Toulouse-ban gyülekeztek, s néztek farkasszemet a Pireneusok túloldalán, Aragóniában és Navarrában táborozó muzulmán hadakkal. Hatalmas erők vonultak fel mindkét oldalon, s a helyzet évtizedekig elhúzódó állóháború lehetőségével fenyegetett. Márpedig Felség, nyakunkban az Olaszokkal, a pápai dörgedelemmel és a keresztes hadakkal, aligha engedhettük meg magunknak, hogy katonáink java két déli tartományban vesztegeljen. A sereg, mely nem harcol és nem zsákmányol, csak kolonc a Birodalom nyakán.

Hosszas gondolkodás után Navarrára csaptam le. Egyetlen támadásra összpontosítottam, zsoldosokkal duzzasztottam fel a seregemet, még Aquitániban és Toulouse-ban is alig hagytam hátra véderőt. Tervem azon alapult, hogy elegendő katonát vonultassak fel rákényszerítve a szaracénokat, hogy csata nélkül adják fel a tartományt, s vonuljanak vissza a kastély erődített falai mögé. Az Úr kegyes volt hozzám, a terv bevált. Ám tudtam, hogy a következő esztendőben Aragóniából és más, Navarrával szomszédos tartományokból, hatalmas szaracén sereg érkezik majd az erősség felmentésére. Ezért bele sem kezdtem az ostromba. Seregem felét visszaküldtem két határtartományunk védelmére, másik felével pedig tovább vonultam mélyebbre hatolva a szaracén birodalomba. Ott eredendően is kevesebb katonájuk állomásozott, most pediglen alig maradt véderő, minthogy azok is Navarra megsegítésére mentek. Csata nélkül foglaltam el Kasztíliát, s több ezer aranyat zsákmányoltam. Majd tartományról tartományra vonultam tovább: Valenciába, Kordobába és Granadába, ám egyiket sem igyekeztem megtartani, csak kifosztottam és feldúltam. Erős seregem láttán a muzulmánok feladták a tartományokat; mindig egy lépéssel mögöttem jártak, ott kísérelték meg összevonni hadaikat, és csatára kényszeríteni engem, ahonnan éppen kivonultam. Mikor bejártam az Ibériai Félsziget összes tartományát, visszatértem Kasztíliába, és kezdtem elölről. A szaracénok megzavarodtak, szétszórták seregeiket, de eddigre már túl sok aranyat vesztettek, és gazdaságuk is megroppant. Új katonákat már nem képezhettek, s meglévő hadaik fenntartása is nehézségekbe ütközött, miközben a mi hadaink és kincstárunk, Felség, egyre csak gyarapodott. Eljött az idő, hogy elvegyem azt, amire Angliának szüksége volt. Ami nem kevesebb, mint összes tartományuk és az álnok II. Ibrahim Kalifa feje.

Seregem második fele is megindult Toulouse-ból és Aquitániából. Megváltoztattam a stratégiámat, sorra foglaltam el a tartományokat erődjeikbe szorítva vissza, majd kiéheztetve a muzulmánokat. Hamarosan annyira meggyengültek, hogy csapataim nagy részét már elküldhettem keletre, Lord Plantagenet megsegítésére, aki germánokkal viaskodott, és egy keresztes hadjárattal nézett farkasszemet.

Az Anyaszentegyház hatalmáról

Thomas Beckett püspök vagyok, Felség, Királyi Atyád hűséges alattvalója. Mielőtt Lord Plantagenet beszélne a keleti hadjáratról, engedtessék meg nekem, hogy szóljak az Anyaszentegyház hatalmáról. Mert e nélkül, Felség, aligha érthető, mi különbség mutatkozik háború és háború között annak függvényében, hogy keresztyén vagy muzulmán földön vívják-e.

Jegyezd meg, Felség, más keresztyén népekre nem emelhetünk kardot a Szentatya rosszallása nélkül. Hidd el, alig indítád meg a hadjáratot, máris pápai követ érkezik: a bevett szokás szerint felszólít, hogy két esztendőn belül hagyd el a meghódított földet, köttessék meg a béke a felek között, és még tíz esztendeig ne is lángoljon fel újabb háborúság. Hallgasd meg, Felség, ez ügyben mit tanácsol néked leghűségesebb püspököd.
Mikor keresztyén népekre emelsz kardot, számolj a pápai rendreutasítással. Ha nem engedelmeskedsz a Szentatyának, kiátkoz a Katolikus Egyházból. Vallásos tartományaidban lázadásokra számíthatsz, az emberek lojalitása megcsappan irányodban. Egész tartományok és seregek fordulhatnak ellened, más uralkodók pedig jogot nyernek, hogy keresztes haddal vonuljanak a földjeidre. Ne becsüld alá a keresztes hadak erejét, még ha nem is a hites buzgalom, hanem politikai érdekek vagy a hatalomvágy állnak mögöttük! A keresztes hadak bántatlanul átvonulhatnak más keresztyén országokon, így éppenséggel meglehet, hogy ismeretlen magyar vagy lengyel seregek törnek rád, még ha ezekkel a népekkel nincs is közös határunk.

Felség, ha a Szentatya eltaszított az Egyház kebelétől, két dolgot tehetsz. Törekszel békét kötni ellenségeddel, s ha ez megtörtént, követek útján kéred ismét a Pápa szövetségét. Ám van egy másik út is… töprenkedem kimondjam-e: elfoglalod hadaiddal a Pápai Államot, s személyedhez hű papot ültetsz Szent Péter trónusára. Valakit, leghűségesebb püspökeid közül, valakit, aki mindenkor jó tanácsokkal látott el.

A piszkos módszerekről

Lord Plantagenet vagyok, Hercegem, Normandia fejedelme, keleti hadaink főparancsnoka. Én végeztem el a munkát, mit Lord Fitzgilbert félbehagyott. 1180-ban még ő vezette első hadjáratunkat a germánok ellen… de stratégiája, mely később fényesen bevált a szaracén földön, kudarcot vallott keresztyén területen. A Pápa felszólította Felséges Atyádat, hogy haladéktalanul köttessék meg a béke. Hercegem, az a pökhendi pap azt képzelte, mindenbe beleütheti az orrát! Míg le nem taszítjuk Szent Péter trónusáról, óvatosan kell eljárnunk keresztyén ellenségeinkkel. Atyádat kitaszították az Egyházból, mi kevés híján a végzetünk lett. Hallgass rám, én legyőztem a germánokat, és tudom, miként járhatunk túl Róma Püspökének eszén.

Mikor régi szövetségesünk, II. Ibrahim Kalifa hátba támadott bennünket, királyunk visszahívta Toulouse-ba a Lord Kancellárt, ki buzgalmában vitte is magával minden keleti seregünket. Magamra maradtam a felbőszült germánok és a papság ellenében. És mégis, mire csapataink visszatértek a szaracén hadjáratból, már nem vettem hasznukat, mert germánokat többé nem hordott a hátán a föld. Tudni szeretnéd, hogyan vittem véghez? Örömest elmesélem.

Miután Anglia minden aranya a szaracén hadjáratra ment, nekem csak kisszámú és gyenge csapatok jutottak, hogy sebtében megerősítsem keleti határainkat. Kémeket és orgyilkosokat hozattam hát Anglia minden tájáról, minthogy ezek fenntartása nem terheli a Kincstárat. Ők végezték a munka javát, s adtak időt nekem. Mert az idő volt az én legfőbb gondom. Hogyan gyűjtsek csapatokat? Hogyan tartsam otthon a germán hadakat?

Kémeket küldtem az ellenséges területre, nem egyet mindenhova, miként szokás, hanem az összest, több mint féltucatnyi képzett ügynököt egyetlen kiszemelt tartományba. Addig maradtak, míg lázadást nem szítottak a parasztság körében. Közben orgyilkosaim sorra végeztek a kisebb germán hadvezérekkel, növelendő a lázadók esélyeit. Milyest a germánok csapatokat küldtek a rend helyreállítására, kémeim átszöktek oda, honnan a csapatok jöttek, és ott is kirobbantották a felkelést. Egész falkában jártak provinciáról provinciára, előttük követek utaztak, hogy felderítsék a határokat, minthogy a kémeknek és orgyilkosoknak, különösképp, amíg tapasztalatlanok, ajánlatos távol maradni a határerődítményekkel védett tartományoktól. Hercegem, az ügynökök időt nyertek nekem, sikeresen lekötötték a germán seregeket.


Ez idő alatt én előkészítettem a tervemhez Burgundiát, mely amúgy sem hozott számottevő bevételeket a Kincstárnak. Mezsgyévé alakíttattam: leromboltattam a kastélyt, földel tettem egyenlővé a gazdaságot. Azért esett a választásom éppen erre a tartományra, mert a germánok mindent megtettek volna, hogy visszaszerezzék, ugyanakkor évek óta kezünkön volt már, s népéből az Angol Király hűséges alattvalói váltak. Hazahívtam a kémeket Burgundiába, és kivontam a provinciából minden csapatomat. Az ostoba germánok már a következő évben bevonultak. Lett is akkora lázadás a nép körében, mi erős csapatokat adott ingyen a kezem alá. Újabb néhány esztendeig mégsem foglaltam vissza Burgundiát, minden felkeléskor visszarendeltem a lázadókat Anjou-ba, hol idővel hatalmas seregem gyűlt egybe. Ekkor felszabadítottam Burgundiát, majd megindultam keletre. Amint elfoglaltam egy ellenséges tartományt, maroknyi katonát és néhány kémet hátrahagytam, ők ügyesebbek a rend fenntartásában még a seregeknél is. Ám kérded Te, Hercegem, mit szólt ehhez a Pápa? Míg a szaracénokat térdre nem kényszerítettük, figyelme főként a Pireneusokon túlra irányult. Mire pedig a muzulmán veszedelem véget ért, már germánok sem voltak.

Hercegem, figyelj rám! Kiterveltem azt is, miként győzheted le az olaszokat túljárva a Pápa eszén. Cselekedj úgy, miként én tettem: szíts felkelést határ menti tartományaikban, s milyest a lázadók egyben is felülkerekedtek, vonulj be a csapataiddal. Ha ekként jársz el, nem emeltél kezet más keresztyén uralkodókra, mégis megszereztél egy újabb tartományt. Mikor pediglen ellenségednek már csak kevés tartománya maradt, egyetlen gyors csapással végezz vele. Mert jó Hercegem, ugyan mit tehet a Pápa, ha a kétéves határidő múltán már nincs kivel békét kötnöd?
###

Az arany hatalmáról

Edward Herceg, én Lord Swynford vagyok, Flandria Grófja. Anglia minden tartománya közül az enyém juttatja el a leggazdagabb éves jövedelmet Felséges Atyád kincstárába. Ki más adhatna hát tanácsot gazdasági kérdésekben? Elhallgattam az urakat, dicső haditetteik történetét, de mondd Felség, vajon mire mennének a hadvezérek, ha nem jutna pénz a zsoldra?

A legfontosabb tanács, mit adhatok: nem szükséges az összes tartományodban mindent felépíttetned. Idővel emelj kisebb várat, őrparancsnokságot, kocsmát és határerődöket… ám többre nincs szükség. A tartományi címeket oszd szét nemeseid között – a parasztok is buzgóbban dolgoznak, ha van uruk. Ahol gazdagok a földek, fordíts pénzt a földművelés fejlesztésére. Ha a tartomány nyersanyagokban gazdag vagy híres valamilyen termékéről, ott létesíts bányát, kereskedelmi kirendeltséget. Egy-egy provincia kezdeti bevételeit akár meg is háromszorozhatod.

Felség, a tele kincstár éppúgy ügyetlen uralkodóra vall, mint az üres. A pénz, mely nem fial, haszontalan. Bevételeidet forgasd vissza birodalmad építésébe. Fejleszd a gazdaságot, javíts a kiképzés minőségén, vagy növeld a sereged létszámát. Jelöld ki, melyik tartományok szolgáljanak katonai célt, s melyek gazdaságit. Utóbbiakban ne is törődj a katonai létesítményekkel, míg el nem érted a lehetséges legmagasabb éves bevételt. A katonai tartományokban viszont feledd a bevételt, csak határozd el, hol, milyen fegyvernembe tartozó katonákat kívánsz kiképezni, s abban törekedj eljutni a tökéletességig.

Ha a sereged nagyobb, mint amekkora földjeid védelméhez kell, küldd őket fosztogató portyára, miként az Első Lord mondta. Így hamar megtérül a seregállítás hatalmas költsége is… ám csak akkor, ha a sereg nem harcol, és nem szenved súlyos veszteségeket. Portyát csak nagy sereggel indíts, és az Isten nevére, eszedbe ne jusson megtartani a leigázott tartományokat!

Ha a kincstár teli, követek útján megkörnyékezheted és megvesztegetheted más uralkodók vazallusait. A csengő aranyak idegen katonákat, egész tartományokat vásárolhatnak meg neked. Csak arra ügyelj, Felség, hogy követeid életével játszol, ezért olyan célpontot válassz, kinek hűtlenségéről már tudomással bírsz. Minél lojálisabb egy uraság, annál több arannyal kell megtömni a zsebét.

Az ütközetekről

Felséges Úr, Lord Marshall vagyok, Wessex Hercege. Az urak közül nékem jutott az érdem, hogy legtöbbet csatázzam Anglia dicsőségéért. Jártam szaracénföldön és a messzi keleten is, én hódítottam meg Felséges Atyádnak a Dán Királyságot. Habár seregem számban elmarad Lord Fitzgilbert szaracénverő hadaitól, vagy Lord Plantagenet rebellisekből verbuvált keleti hordájától, bizton állíthatom, az én katonáim Anglia legjobbjai. Számtalan csatát vívtunk meg együtt… csak azt kívánhatom néked is Felség, ilyen remek emberek szolgáljanak. Hogy sikert arass a csatamezőn, bíznod kell bennük, s nékik is bízniuk kell tebenned.

A hadvezetés alapja a fegyvernemek ismerete: gyalogság, lovasság, íjászok. Sereged gerince a gyalogság, senki más nem képes feltartóztatni az ellenség rohamát, vagy állni a sarat az elhúzódó ütközetek zűrzavarában. Ha nincs gyalogságod, már el is veszítetted a csatát. Ők mindig zárt alakzatban harcoljanak, s az alakzatok védjék egymás oldalát; ne engedd, hogy az ellenség oldalról vagy hátulról csapjon le rájuk. Alakíts ki arcvonalat, ám tarts tartalékban legalább egy gyalogos egységet, melyet odaküldhetsz, ahol az ellenség áttörni látszik a vonalaidat. Mert ha ezt teszik, bajban vagy, Felség.

Az angol íjászok a világ legjobbjai, hosszúíjaik felérnek a nehéz nyílpuskákkal is, kiváltképp, mivel azok lomhák. Mégis, az íjászok csak segéderő, egymagukban aligha nyerhetnek csatát, habár már az első kardcsendülés előtt eldönthetik az ütközet kimenetelét. Ha az ellenséges sereg erősebb íjászok tekintetében, igyekezz esős, szeles időben támadni. Minél tovább lövik az íjászok az ellenséget, annál inkább megtizedelik azt, és megtörik az akaratát, ezért törekedj rá, hogy lelassítsd őket az íjászsorod előtt. Erre két lehetőséged van: az íjászokat magaslati ponton helyezd el, az ellenséget pedig kényszerítsd harcra az íjászok lőtávolságán belül. Ám vigyázz, az íjászok gyengék a harcban, ezért óvnod kell őket. Ha nyílvesszejeik elfogytak, vezényeld le őket a csatatérről.

A lovasság a legnagyobb szakértelmet követelő fegyvernem. Habár kiemelkedő harcosok, egy lovascsapat kiállítása annyira költséges, hogy a legkisebb emberveszteség is súlyos kárt jelent. Egy hadvezér csak végső elkeseredésében küldi be lovasságát a csata forgatagába. Őket a megfelelő helyen és a megfelelő időpontban kell bevetned, ekként egyetlen rohammal eldöntheted az ütközet sorsát. Gyorsasága révén leginkább a lovasság képes olyan helyzetbe kerülni, hogy oldalról vagy hátulról csapjon le az ellenséges alakzatra. Felség, ha zárt alakzatok ellen intézel lovasrohamot, reménykedj benne, hogy azok megfutnak, mielőtt a lovasság eléri őket. Jómagam csak akkor fúvatok rohamot, lehetőleg az ütközet környéki magaslatok egyikéről indítva, mikor a kiszemelt ellenséges alakzat fellazult, emberei szétszóródtak. Ha így cselekszel, Felség, lovasságod nem „ragad bele” az ellenséges gyalogságba, hanem átgázol azon.

Ha már elsajátítottad a fegyvernemek előnyeit és hátrányait, megtervezheted az ütközet stratégiáját, de ne feledd, a csata szüntelen változik, új helyzetek keletkeznek, melyek hirtelen megoldást követelnek. Olyan ez, miként a mozaikkép, mely apró, sokszínű darabokból áll össze egyetlen alkotássá. A csata sosem fog pontosan úgy alakulni, miként előre eltervezted. Ismerned kell az összes mozaikkövet, mert a váratlan helyzetekre kell íziben válaszolni, és erre csak a gyakorlat tanít meg… és jómagam. Engedtessék meg nékem, Felség hogy tanácsaimmal segítselek.


Az ütközetben a jó hadvezérnek három dologra van gondja: hol, mikor és miként cselekedjen. Az első a terep ismeretét és használatát jelenti. A második azt, mikor van a védekezés, és mikor jött el az ellentámadás ideje. A harmadik pedig tán a legfontosabb mind közül: melyik csapattest melyik ellenséges csapatot támadja.

Az elsőről elegendő annyit tudni, Felség, hogy csapataiddal mindenkor magaslati ponton vonulj fel. Amikor védekezel, ne is hagyd el azt. Amikor támadsz, akkor is őrizd a magasságot, mert az emelkedőn a sereg lelassul, és kifullad. Ellenfeledet ezzel szemben igyekezz leszorítani a stratégiai magaslatokról. A környező erdőkben is mindig rejts el néhány embert, sosem tudhatod, mikor hozza őket a véletlen fontos stratégiai helyzetbe. Jómagam a közeli magaslatokat is kedvelem: elhelyezek rajtuk egy-egy lovascsapatot. Mert bár a klasszikusok úgy tanítják, a lovasság az arcvonal mögött várakozzon, vagy képezze annak részét a centrumban vagy valamelyik szárnyon, ezzel én nem értek egyet, Felség. A lovasság számomra második sereg, mely az arcvonaltól függetlenül mozog, ahhoz semmilyen tekintetben nem kötődik, miként az sem függ semmiben a lovasságtól. Csak így lehetséges, hogy a lovasság teljes mértékben kihasználja fürgeségéből származó előnyeit.
Miként már említettem, Felség, a győzelem vagy vereség kérdése végső soron azon dől el, melyik ellenséges csapat melyik egységeddel csap össze. A lovasság ellen igyekezz lándzsás, pikás gyalogságot küldeni. Az íjászokra csapj le a lovasságoddal. A városi milíciákat lövesd az íjászokkal, míg a saját milíciáiddal az ellenség vértes gyalogságát kíséreld meg feltartóztatni.

Az íjászokra az ütközet elején hárul fontos szerep. Mindig a legveszedelmesebb gyalogságot célozzák. Nehézlovasság ellen csak a lándzsavetők és a számszeríjászok eredményesek… no meg persze a hosszúíjakkal felfegyverzett páratlan angol íjászok. A mozgó könnyűlovasságra dőreség bármivel is lövetni, ezeket kösd meg előbb egy értéktelen saját egységgel, s míg a csetepaté tart, lövesd halomra mindkettőt.

Jómagam a lomha, de erős vértes gyalogságot középen vonultatom fel. Ekként a centrum állva marad akkor is, ha valamelyik szárny összeomlott. Mert nem ismerek rosszabbat annál, mint amikor a centrumban tör át az ellenség ezzel kétfelé vágva a sereget. A centrum előtt sorakoztatom fel az íjászokat – így ha az ellenség közel ér, az íjászok menedéket lelhetnek a vértesek mögött. A felfegyverzett parasztok gyatra harcosok, és bátorságukban sem bízhatsz. Miként mondani szokás: a lánc épp oly erős, mint leggyengébb szeme, ezért parasztokra sose ossz stratégiai szerepet. Az arcvonalban haszontalanok, de tartalékban megteszik, mert a sorsdöntő pillanatban nyerhetnek még néked kevéske időt, míg átcsoportosítod értékesebb csapataidat. Jómagam az arcvonal előtt használom a parasztokat, hogy megkössék, és néhány minutummal hosszabban tartsák a támadó ellenséget az íjászok sorfala előtt.


A könnyebb fegyverzetű gyalogságot pedig főként a szárnyakon alkalmazom, átkaroló hadműveletekben. Akárcsak a lovasságot. A szárnyakról indulva a portyázó lovasság az ellenség oldalába, háta mögé kerülhet. Amikor az ellen odafigyel rá, fürgesége révén a lovasság több csapatot is leköt. Ha nem törődnek vele, egy óvatlan pillanatban lerohanhatja az ellenséges íjászokat, vagy oldalba támadhat egy-egy fellazult alakzatot.

Felség, hamarost Anglia királyává koronáznak, s attól fogva te választod majd meg, ki vezesse seregeidet. Ismerned kell a hadvezetés legapróbb rejtelmét is, az Ország érdekében kérlek, engedd, hogy tanítsalak!

Egy krónikás sorai

Edward herceg alig egy esztendővel a tanácskozás után Anglia királyává lett. Folytatván az apja által megkezdett munkát, meghódította Itáliát, s habár a Szentatya 1214-ben kitagadta, hamarost saját emberét ültette a pápai trónusra. Hozzá mérhető hadvezért és erőskezű uralkodót azóta sem látott az ország, ám saját személyét illetően büszke és meggondolatlan volt. Miközben kiválóan képzett, remek ügynökei a Lengyelországi hadjáratot készítették elő, a királyt 1219-ben, számolatlan sikertelen kísérlet után, Velencében érte utol a végzet egy ismeretlen orgyilkos pengéje által.